Miután Sárifülest maradéktalanul gyógyultnak nyilvánítottam kedden (én, hétfőn a doki), így gondoltunk egy nagyot, és ma meglátogattuk J-t és M-t, akikkel tulajdonképpen még a betegség előtt akartunk találkozni, de az elhalasztódott a fent már ismertetett okok miatt.

J-és-M-ről azt kell tudni, hogy Budapesten laknak, így nekem és Sárinak el kellett utaznunk hozzájuk, egyedül, autóval. Az út forgalomtól függően 1-1,5 óra, és hát mit ne mondjak, be voltam szarva tőle, mert Sári ennyi időt még nem töltött egyedül a hátsó ülésen. Így az tűnt a legbiztosabbnak, ha alvásidőben indulunk, mert így legalább Pestig aludt, ahol is természetesen felébredt a dugóra (illetve a nem-mozgásra), de nézelődött, így ebből szerencsére gond nem volt.

Ahogy odaértünk J-hez, már indulhattunk is a Ringatóba, ami tulajdonképpen csoportos együtténeklés anyukákkal és picikkel. Nagyon szuper volt, bár én szinte egyetlen dalt sem ismertem, de Sári élvezte. Csak rövid volt, fél óra mindössze, gondolom, mert a picik figyelmét így lehet leginkább lekötni. Ilyen Ringató egyébkénmt mifelénk is terem, úgyhogy azt hiszem, oda is ellátogatunk majd egyszer.

A Ringatóban amúgy megláttam az ANYÁt. Így, csupe nagy betűvel. Már akkor találkoztunk, amikor odaértünk: egyik kezével egy kisfiút vezetett, úgy 3 éves lehetett, a másikkal egy babakocsit tolt, benne egy kétéves forma gyerkőc, és a hátán egy harmadik, kendőben, olyan féléves körüli. A nő volt vagy 50 kiló vasággyal, eléggé lehasznált cuccokban, és óriási karikákkal a szeme alatt. Velünk szemben ült a gyerekekkel, a középsőnek ráadásul még a lába is be volt gipszelve, és időnként megszoptatta őt, vagyis a középsőt, miközben, mint írtam, a legkisebb a hátán kuksolt a kendőben, és onnan leselkedett ki a világba... nem semmi, és persze, szép, szép, mert íme egy nő, aki aztán tényleg mindent megtesz a gyerekeiért, hiszen ezek szerint minimum két gyereket szoptat, de azért ez a fokú önfeláldozás azért szerintem szükségtelen. Aztán persze, ki tudja, lehet, hogy neki egyáltalán nem teher... 

A foglalkozás után még visszamentünk J-ékhez, ahol megtömtük a purdét - Sári olyan zabás volt, hogy lenyomott majd' egy egész üveg bébiételt (a kedvencét vittem: csirkés répafőzelék), ivott vagy 40 ml gyümölcslevet, és utána még szopizott egy kiadósat - és ennek örömére fél órán belül kétszer telitöltötte a pelust, másodjára szép sötétzöld színűvel, gondolom, a tegnapi spenótnak köszönhetően (mert hogy tegnap spenót volt az ebéd és a vacsora, amit a kis Popeye barátnője, akinek nem tudom a nevét, nagyon is szeretett). M. is kitett magáért mind a bevételi, mind a kiadási oldalon, és mindketten úgy felpörögtek a vendégségtől, hogy aludni senki sem akart ebéd után.

A babók amúgy ismételten mérsékelt érdeklődést tanusítottak egymás iránt - leginkább csak a másik játékát szemrevételezték. M. pedig még arra is hajlandó volt, hogy oda-odamásszon egy-egy Sári által csörgetett csörgőért, de amikor a Kisasszony nem adta, akkor keresett mást. Úgy tűnik a férfitársaságra is érni kell még egy kicsit Sárimnak... 

Aztán fél 2 körül Sári és M is már olyan szinten voltak fáradtak, hogy csak na, így én úgy gondoltam, hazaindulnék, J. pedig sétálni vitte a fiát. Sári amúgy kb. akkor aludt el, amikor beindítottam a motort, de valahogy előredőlt a hordozóban, és hiába próbáltam a piros lámpánál igazgatni, sehogysem sikerült. Persze végigaludta az utat, így már csak itthon vettem észre, hogy a gyerek konkrétan beleboult a saját ölébe - marha kényelmetlen helyzetnek tűnt, de amikor megigazítottam, természetesen felébredt. Úgy öt körül sikerült még egy fél órácskára visszaaltatni, így ma összesen aludt másfél órát, és mivel hajnalban ötkor kelt, így ez nem volt túl sok.

Sáriról egyébként ma hivatalosan is megállapítottam, hogy szemlélődős tipus. Vannak gyerekek, és babák is, akik mindent megfogdosnak, körbemásznak és nyalnak, de általában semmivel nem bíbelődnek sokat. És vannak a Sárik, akik jól elcsücsülnek anya ölében, míg hallgatják, hogy anya mit beszélget, és szívesen nézik, ahogy mások játszanak. Egy-egy játékkal órákig elvannak, nézegetik, szerelgetik, mintha rá akarnának jönni, hogyan készült... Cs. volt ilyen, állítólag órákig elvolt azzal, hogy a szomszéd kerítését "kalapálta". Én sokkal inkább "hűbelebalázs" voltam, mindig a középpontban akartam lenni, mindennek rólam kellett szólni. Azt hittem, nekem is ilyen gyerekem lesz, erre kaptam egy álmodozó szemű Halak leányzót, aki tágra nyílt pupillákkal csodálja, ahogy a faleveleket megzörgeti a szél...