Na, ezt is túléltük. Ha jól számolom, 7 és fél órára hagytam "magára" a Sárikittyomot, ami rekordnak számít a maga nemében - és persze, nem magára hagytam, hanem mamákra, de azért az mégsem ugyanaz.

Mielőtt elmentem, sikerült végül annyi tejet lefejnem, amennyi biztosan elég volt neki, ráadásul egy jótanácsnak köszönhetően kiderült, hogy hogyan tudom ellenőrizni a nem-dátumos tejek szavatosságát, és mivel a felolvasztott is jónak tűnt, így inkább azt használtattam fel, a frisseket meg eltettük ínségesebb időkre. Mindenesetre tanulság, hogy sose bízzak ezentúl semmit a korai iparkodásomra, hanem mindent még időben ellenőrizzek, mert kit tudja, mikor kavar be egy túlbuzgó rokon...

Szóval az egész úgy kezdődött, hogy még ideköltözésunkkor írtam a főnökömnek egy emailt, hogy "hahó, elköltöztünk Pestről, de azért én tavasztól szeretnék ám valamit dolgozni, igaz, kötetlen munkaidőben, és itthonról". Gondolom, mennyire örült, de az azért reménykeltő, hogy ő is két gyerekes anya, aki flexibilis munkaidőben dolgozik, igaz, neki nyilván muszáj az irodában lennie, mivel kb. 30 ember tartozik alá... No mindegy, az emailben részletesen kifejtettem, milyen munkakör lenne az ideális (valami projekt jellegű, ami ugyan határidős, de nem igényel "same time" munkaidőt, és sok meetingelést, valami, amire senkinek nincs ideje, de meg kellene csinálni - pl. szabályrendszerek, folyamatok kidolgozása, szerződések, rendszerek tesztelése, stb.). Nem sokkal később jött a válasz, hogy szuper, hogy dolgoznék, de azért inkább beszéljünk személyesen.

Korábban azért nem láttam értelmét, hogy egy tavaszi munkakörről egyeztessek vele, de így december tájékán elérkezettnek láttam az időt, hogy megmutatkozzak. Így nagy nehezen helyet szoríttattam magamnak a naptárában, összeszerveztem a szabadnapokat anyuval, fejtem, kicsíptem magam és kisminkeltem, megbeszéltem Sárival, hogy akkor én most elmegyek, de visszajövök, majd tegnap reggel hétkor (hogy a dugó ellenére biztosan odaérjek) felkerekedtem, és meg sem álltam Pestig.

Illetve, éppen Pest határában álltam meg, mert olyan frankó kis dugót fogtam ki, hogy ihaj. Már el is felejtettem ezen a kellemes kis vidéki helyen, hogy milyen idegtépő lépésben autózni órákig - viszont azt is meg tudtam figyelni, hogy teljesen mindegy, hogy előzgetek-helyezkedem-tolakszom, vagy szépen araszolgatok a sávomban, mert végeredményben mindig ugyanazokkal az autókkal találkoztam.

Szerencsére persze időben odaértem, a főnököm sem váratott meg (külön köszönet neki ezért), és rögtön a lényegre is tértünk. Én elmondtam, hogy akkor tavasztól így szeretnék dolgozni, szeptembertől viszont Sári bölcsibe megy (protekcióval vették fel egy helyi bölcsibe, amit -mint kiderült- Dobrev Klára alapítványa üzemeltet, amin én jót röhögtem, Cs. viszont rendesen kiakadt), tehát akkortól megoldható a "same time" munkaidő, de én akkor sem szeretnék feljárkálni, vagyis legalább is nem minden nap, hanem örülnék, ha olyan munkakört találnának, amit itthonról lehet ellátni. Szerintem van ilyen, és szerintem én elég jó voltam ahhoz, hogy megbízzanak bennem, de azt azért el szeretném kerülni, hogy valami teljesen mást kínáljanak fel, vagy olyan munkakört, ami szakmailag visszalépés lenne. (Szóval kvázi mindent akarok...)

Erre ő elmondta, hogy gazdasági válság van, ebből kifolyólag létszámstop is van, sőt, az is lehet, hogy elbocsátások lesznek, úgyhogy nincs könnyű helyzetben, de ő engem mindenképpen a régi helyemre akar visszatenni, mert én ott kellek, sőt, végül is felajánlott egy szakmailag komolyabb pozíciót, igaz, nem így konkrétan, de azt mondta, hogy oda szeretne visszavenni. Ami nagyon szuper, de azt sajnos nem lehet part-time-ban és itthonról csinálni, ahhoz tényleg ott kell lenni. Sőt, szerintem az nem is 8 órás munkakör... Úgyhogy fájdalom, de azt mondtam neki, hogy inkább keressünk valami mást, lightosabbat. Erre ő közölte, hogy nincs semmi a képben, de beszéljünk februárban.

Alapvetően nyitott volt, és pozitív, bár mindent összevetve nem ígért semmit. Jó, sejtettem, hogy nem fog felajánlani semmi konkrétat (bár az szuper lett volna), így lehet, hogy nem tudok már tavasztól dolgozni, de legalább megmutattam magam, látta, hogy komolyan gondolom, és tudja, hogy számolnia kell velem. Mert hogy én nyomulni fogok, mert tényleg szeretnék egy picit már dolgozni, és olyan agykapacitásaimat is megmozgatni, ami most pihentetve van. És ráadásul ott van bennem az a pici irigység, hogy most lenne lehetőségem egy tök jó pozícióra, amit nem tudok elvállalni Sári miatt (arról nem is beszélve, hogy ha nem mentem volna el, már nyáron csoportvezető lehettem volna, 4-5 beosztottal).

Este felhívtam Zsant, aki nagyon sajnálta, hogy azt a pozíciót nem vállaltam be, mert akkor nagyon szorosan dolgoztunk volna együtt, és rendesen kiakadt, hogy mekkora szar ország ez, hogy az ember nem lehet egyszerre anya és dolgozó nő - és azt hiszem, én is most kezdem igazából megtapasztalni azt, hogy bizony kurvára választanom kell, és ez mennyire nem fair. Azért valahol régebben mégiscsak egyszerűbb volt, a nőknek nem volt választásuk, lehettek anyák és pont. Nem tudom, rosszabb volt-e, mint most, amikor egyfelől én is akarok más is lenni, de tulajdonképpen a társadalom is elvárja ugyanezt. És mindemellett legyek még sovány is, szexi is, és amúgy tudjak főzni...

11-re már végeztem is, de mivel szoptatás szempontjából mindegy volt, mikor érek haza (egy szopi mindenképpen kimaradt, a papírforma szerinti következő pedig csak este jött volna), így elugrottam shoppingolni, vettem pár karácsonyi ajándékot. Igazából fogalmam sincs, hogy Sárinak mit vegyek, mert úgy nagyon semmire sincs szüksége, tehát értelmes dolgot nem nagyon tudok neki adni, maximum megvehetem a 120. játékát is, másfelől pedig még nem hiszem, hogy ezt az egész karácsony vagy ajándék témát értékelni tudná (bár ennek ellenére nagyon készülök a csillogó szemecskékre a fa alatt...). Mama ideadta nekem a pénzt, hogy vegyek valamit, és vacilláltam is egy darabig a fürdőkarikán (amibe beleülteted a gyereket a kádban, és így nem tud eldőlni), de végül is a biztonsági fürdetőt is csak egyszer használtuk, azóta sem tudom eladni, és mi van, ha ez sem lesz jó, és megint kidobtam egy rakat pénzt az ablakon... úgyhogy végül vettem két kis szart, amire ugye semmi szüksége, de mégiscsak csörög, zörög, ki és bedugható, egyszóval babajáték...

A shopping után hazaindultam, és fel akartam menni az M0-ra, de valahogy nagyon eltévedtem. Így végül úttalan utakon keveredtem ki Pestről, és a 20. faluban tudtam rámenni a körgyűrűre, onnan az autópályára, és haza. Forgalom szerencsére nem volt, bár így is összefutottam egy nagy barommal. Előztem ugyanis, szabályosan, 130-cal két teherautót. A kettő között volt vagy 150 méter, így normális, hogy nem szlalomoztam vissza a külső sávba, hanem egy lendülettel szerettem volna mindkettőt megelőzni. Már bőven köztük jártam, amikor a semmiből mögém ért egy Audi, és elkezdett villogni, hogy húzódjak le, mert ő menne, gondolom, 200-zal. Ezzel én úgy voltam, hogy ha kimegyek, satufékeznem kell, hogy megfogjam a kocsit, erre pedig nem vagyok hajlandó csak azért, hogy ő száguldozhasson, úgyhogy maradtam. Erre ő még közelebb jött, és úgy csinált, mintha balról mellém akarna vágni, hogy leszorítson. Na itt eldurrant az agyam, és már csak azért sem húzódtam le, sőt, egy kicsit vissza is vettem a tempóból, bár így is simán volt még 130 a sebességem, mert időközben én is kicsit felgyorsultam. Ő dudált, villogott ész nélkül, de mivel kb. 15 mp alatt letudtam az egész előzést, nem adtam meg magam. Amikor aztán lehagytam a kamiont, és kihúzódtam, azért felmutattam neki a középső ujjamat, mire ő mellém érve kicsit felém rántotta a kormányt - gondolom azért, hogy megijesszen.

Kurvára kiakadtam, nem is azon, hogy ő minden bizonnyal egy bunkó pöcs, aki nyilván a farokméretét akarja a "jajjdeszuperkocsijával" kompenzálni, hanem azon, hogy van egy óriási "Baba az autóban" matricánk hátul, a gyerekülés is frankón látható, ő pedig azt nem tudhatta, hogy nem ül gyerek a kocsiban! És ennek ellenére baszkódik velem! Mi van, ha én megijedek, és én is félrerántom a kormányt?! 130-nál ez nyilván nem olyan vicces móka...

Cs. szokta mondani, hogy aki kopasz és BMV-je, Mercedese, vagy Audija van, gondolkodás és tárgyalás nélkül le kellene csukni, mert az tuti, hogy nem tisztességes úton szerezte, és amúgy is, biztos, hogy tahó. Jó, ez így kicsit meredek, de mint minden sztereotípiának, ennek is van alapja. Tény, hogy ezeket a rendőr sosem bünteti meg, de ha én véletlenül 50-nel megyek egy 40-es táblánál, akkor biztos, hogy lekaszálnak. Áh, hülyeség.

Mindenesetre amikor hazaértem, Sári derűs volt és vidám, de azért nagyon örült nekem. És szopizni akart. Sokat, pedig ilyenkor már nem szokott. Nem bántam, mert egyrészt nekem is hiányzott, hogy összebújjunk, másrészt pedig a mellemnek is, ami rendesen bedurrant a Sáritlanságomban. Mint megtudtam, elég jól elvolt a manó, de azért ébredéskor nagyon keresett, és csak 40 ml-t ivott meg a tejből ebéd után (lehet, hogy amúgy is keveset szokott, nem tudom, de mindenesetre utána bőszen szopizott). Úgyhogy kicsit azért itt lehet hagyni, de mindig sietni kell vissza hozzá...