Annyira nehezen viselem ezt az állandó Sári-csesztetést, hogy azt elmondani sem tudom! Ugye egyfelől naponta 3-szor kell fül- és orrcseppenteni, 1-szer Broncho-vaxon immunerősítőt adni (ma volt hál' istennek utoljára), és 2-szer 10 ml (!) iszonyatos ízű antibiotikumot ledönteni a torkán, a napi 15 orrszívás mellett (akármennyire igyekszem, 11-nél többször nem tudom kiszívni az orrát, amiből ráadásul nem is jön semmi). Szegénykém, ha meglátja az orrszívót, már sír...

De akármi is van, nem lehetek engedékeny. Annyira sajnálom, majd' a szívem szakad meg, amikor bújik a nyakamba, úgy fél, de muszáj csinálni. Teljesen kikészít ez engem is, hát még akkor őt... És akkor még bele sem gondoltam, hogy mi van, ha tényleg immunhiányos. Van amikor nem hiszem el, hogy az lehet, van, amikor elhiszem, de azt gondolom, hogy ez nem olyan nagy tragédia, és van, amikor teljesen a hatalmába kerít a kétségbeesés...

És akkor teljesen le vagyok képedve a lányomon, mert egy kis angyal amúgy. Igaz, hogy látszik az arcocskáján a sok szenvedés, de olyan édes, hogy arra már nincsenek szavak! Úgy bújik hozzám, öleli a nyakamat, közben hátul a hajamat tekergeti, majd kicsordulok a nagy érzelem-áradattól! Aztán hősiesen tűri, hogy a hülye fülmelegítő sapka szinte egész nap a fején van, hogy hurcoljuk az orvoshoz (akitől természetesen kicsit félt, de azért nem sírt rögtön, ahogy meglátta, csak amikor a fülét kezdte izélgetni). Nyeli azt a szar antibiotikumot, csak olyan 7 ml után unja meg, de akkor mondjuk nagyon, az utolsó két kanállal már erővel tudunk csak úrrá lenni...

A múltkor elleste Cs-től, hogy hogyan kell autókkal játszani. Azóta fogja a kisautóját, tologatja fel-le, és közben berreg. Ennyit a lányos játékokról... Aztán, mindent megjegyez, és megmutat. A legújabb, hogy megtanultuk, hol a lába, és a "hapci-virág", ami a szobájában lévő ágy huzatánbak a mintája. Mert a maci állandóan azt szagolgatta, és hapcizott tőle. 

Időről időre felfedezi a cumiját, amit ugyan kb. 4 hónapos kora óta nem használ, de azért ott van a kiságyban, játéknak. A múltkor nézegette, majd véletlenül bedugta a szájába, és szívta-szívta, majd megint nézegette, hogy akkor miért is nem jön ebből semmit, majd újra szívta... én meg ki voltam akadva, hogy ne hogy már 10 hónaposan szokjon rá a cumira! Aztán persze újra elfelejtette, de ma altatás előtt megint megtalálta. De most nem az ő szájába dugta, hanem az enyémbe! Épp énekeltem neki - talán így akart elhallgattatni?