Végre végre süt a nap! Igaz, én már nem bírtam kivárni a tavaszt, így már tegnap is jó nagy sétára szöktünk el, de végül is hideg nem volt, csak borulás, ma viszont igazi gyönyörű tavaszi idő volt! Vékonysapkás, pulóveres idő.

Amúgy új célunk van a sétával, nevezetesen a játszótér. Ami vagy 1000 km-re van tőlünk, és amúgy elég gagyi, de jobb, mint a semmi, és babahinta is van. És soha nincs egy lélek sem, úgyhogy az az érzésem, nem itt fogok más anyukákkal életre szóló barátságokat kötni, de legalább a gyerekek nem löködik le egymást a csúszdáról.

Amint odaértünk, Sári már messziről kiabált a hintának, úgyhogy muszáj volt először beleültetnem. Nem értem, akármennyit hintázik ez a gyerek, nem unja meg - tegnapelőtt vettük neki a szobahintát, és már el kellett dugnom, mert amikor meglátja, hisztizni kezd, hogy hintázna. Sőt, Cs. tegnap úgy altatta el, hogy megígérte neki, hogy ha felkel, hintáznak, és Sári, amikor felkelt, emlékezett rá. Na jó, én nem láttam, de Cs. és Anyu esküdnek rá, hogy addig nem nyugodott, amíg a hintába nem került a popsija. Igaz, csak Apa tudja jól hintáztatni, mert a Mama félős, és alig löködi, én meg hamar megunom, de Apa, na ő úgy megtolja, hogy a gyerek majd' a plafont éri... A gyerek és anya is sikítozik, persze, ki az örömében, ki a félelmében...

Szóval a hinta volt az első, de már ott feltűnt Sárikttyomnak a csúszda - így hát azt is megnéztük, egy párszor lecsúsztunk (én fogtam, ő csúszott). Nem volt az igazi, mert a cipője folyton beleakadt a csúszásba, és féltem, hogy a lendülettől esetleg kibicsaklik a bokája. Ezután átgyalogoltunk (vezetve, persze) a homokozóig, ami vagy 4 méter a csúszdától, és az nagyon tetszett a manónak. Lecsüccsent, és szórta a homokot ezerrel, de mivel újfent aggódtam azon, hogy a szemébe megy a por, így inkább átnyergeltünk a rugós játékokra (lovacska, repülő, sárkány). Végül még egy kis gyaloglás (mászással fűszerezve, külön öröm, hogy minden sárdarabot meg lehet piszkálni), majd újra hinta, ahonnan ment volna ismét csúszni, de akkor elmagyaráztam, hogy 1. Anya bepisil 2. az élet nem folytonos körforgás a játszótéren, és most megyünk haza. Volt egy kis hiszti-bőgés, de cserébe kapott almalét, úgyhogy nagy nehezen kiegyeztünk.

Hazafelé találkoztunk Cs.-vel, aki a motrát akarta bejáratni, de ahogy felvette a bukósisakját, a műanyag borítás a kezében maradt. Mivel sisak nélkül mégsem mehetett, felvette hát az én biciklis sisakomat - enyhén volt csak nevetséges. Hazaérve Sárit természetesen rá kellett ültetni a motorra, amikor is berregni kezdett. Fogalmam sincs, honnan tudja, hogy a motor berreg, mivel még sosem látta mondjuk az apját motorozni - és mégis. Ezután kihoztuk neki a saját kismotrát, amit már elég profin tud hajtani (csak kormányozni nem tud), és azon is berregett. Mindezeknek köszönhetően úgy elfáradt, hogy az uzsonnára már alig bírt ébren maradni, és végül egy perc alatt elaludt.

Egyébként már nem köhög, az orra sem folyik, de étvágya változatlanul nem sok van. Remélem, csak a foga miatt, és nem valami gyulladás bujkál benne megint, de már megint kilátszanak a bordái, úgy le tud fogyni egy-két nap alatt. (Nem úgy én, de ez mellékes).

Szóval örülünk a tavasznak, még ha kicsit későn is jött...