Szóval akkor most már tényleg nemsokára, kb. 1 hét múlva kezdek dolgozni. Örülök, anyagilag ez most tényleg nagyon sokat jelent, meg amúgy is, majdnem két éve vagyok már itthon - ennyi nekem elég volt.

Persze, Sári miatt nagyon aggódom. Van egy olyan kényszerképzetem (nem csak vele kapcsolatban, de amúgy is), hogy a dolgokat csak én tudom jól megcsinálni, úgyhogy kicsit félek másra bízni a gyereket. A "más" persze Cs., szóval nem valami idegen, mivel a jelen helyzetben most akkor ő elmegy helyettem Gyed-re, ami még márciusig jár, ami azért szuper, mert így legalább nem kell bölcsibe vinni. Nehezebb lenne a szívem, ha még ráadásul itthonról is elkerülne szegénykém, nemcsak az anyját "veszítené el". 

Sári mondjuk odavan az apjáért, és persze Cs. is érte, de azért van bennem egy kis "félsz". A Ringató bérletemet kidobhatjuk a fenébe, mert Cs. biztos nem viszi majd el, mint ahogy egy csomószor tud szerencsétlenkedni triviális dolgokon. Ugyanakkor pedig bizonyos dolgokban sokkal találékonyabb, mint én, ma pl. simán belediktálta Sáriba a paradicsomlevest, pedig a paradicsom és a leves újabban nagy mumus - hát még így együtt. Persze mióta itthon van ő is, sokat van Sárival, de azért még mindig jobban ráparázik a dolgokra, mint én.

Ma egyébként gyorsan elvittük még beoltatni a H1N1 ellen, mert ha jövő hétig vártunk volna, akkor Cs. egyedül már tutira nem viszi el egyedül - mivel Sári elég nehéz eset, amit a doktort illeti, ugye. Ma már előre jó sokszor elmeséltük neki, hogy mi fog történni, úgyhogy tudta, hogy meg fogják csípni a popóját, és picit éri sírni, sőt, még röhögött is ezen. Ehhez képest "élőben" persze már nem volt ilyen vicces a szitu, konkrétan akkor kezdett el visítani, amikor bementünk, pedig akkor doki még közel-s-távol sehol sem volt, aztán annyira kapaszkodott belém, hogy alig bírtam lefejteni az ujjacskáit a pulcsimról. Nagy nehezen levetkőztettem pelusra, mire közölték, hogy ezt az oltást vállba kapja... Na, akkor még letornáztuk a pulcsit meg a bodyt is, nem csak Sári izzadt le, de én is. Lefogtuk, fél pillanat alatt megkapta a szurit, de szegénykém annyira ordított, a szívem szakadt meg érte. Végül csak megbékélt, még integetett is a dokinak - de lassan muszáj lesz orvosos szettet vennünk neki, hogy kicsit oldjuk a gátlást. Majd hoz a Mikulás.

Egyébként Sáribaba valamit érezhet, mert az elmúlt pár napban olyan anyás, hogy szinte levakarni sem tudom magamról - igaz, nem is akarom - már most hiányzik, pedig még nem is mentem sehova... Nagyon izgulok és tartok ettől az egésztől, de azt hiszem, muszáj belevágnom - most vagy soha, és végül is azért még mindig jobb, mintha bölcsibe vinném...