Danika - Sári plüsskutyája, aki nélkül nem alszik és nem megy bölcsibe - majdnem bevégezte a karriert. Történt ugyanis, hogy Sári náthás, ezért péntektől nem ment bölcsibe. Igazából komolyabb baja nem volt, de hogy ne is legyen, kicsit itthonfogtuk (szerencsére megtehettük). Bölcsi helyett inkább megcélozták dédivel a sóbarlangot, azt, amit a múltkor nem sikerült meglátogatnunk.

Szóval már harmadik napja mentek rendületlenül, busszal, mert az nekik ingyen van, és mert Sári nagyon élvezi a tömegközlekedést. Igen ám, de ez a huncut Danika addig-addig fészkelődött a buszon, míg egyszer csak fennmaradt. Szegény dédi hiába próbálta felhajtani a Danit a buszpályaudvaron, csak egy telefonszámot kapott, amit aztán nem vett fel senki. Közben persze nekem is leadták a forródrótot, én meg baromira elkezdtem izgulni, hogy micsoda botrány lesz ebből a Dani-eltűnésből, és sajnáltam Sárit is, mert ez az, amit egy kétéves -bármilyen okos is- nem fog felfogni. Danika egyébként kvázi pótolhatatlan, nem csak eszmei, de valós értelemben is, ugyanis kb. 1000 Ft-ért vettem 1-1,5 éve a Lidl-ben, így gyakorlatilag megismételhetetlen a beszerzés...

Végül Anyu kellett, hogy megoldja az ügyet, aki kapcsolatait mozgósítva rávette a busztársaságot, hogy a sofőröket riadóztassák, és megkeressék az elkallódott Danikát. Aki szerencsére ott volt, ahova Sári leejtette... Végül csak ki kellett menni érte a buszmegállóba, úgyhogy a délutánt már Sáripajtival töltötte a kutya. Persze, azért jól megszidtuk, hogy többet ne csatangoljon el...

 

Szerző: anna_over_the_moon  2010.04.21. 20:29 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr244580322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása