Tavaly Cs. szerint rosszul sikerült a majálisunk, mert ő rostélyozni szeretett volna a kertben, de állítólag mindenki csak pampogott neki (ez általában így szokott lenni), ezért péntek délután 1-kor felhívott, hogy most akkor húzzunk le majálisozni a sógornőmékhez. Mondanom sem kell, marhára nem volt kedvem 500 km-t autókázni a hétvégén, így inkább megígértem neki, hogy keresünk helyben valami jó kis májuselsejei programot.

Ez azért nem volt könnyű, mert a megyei hírlap nem fektetett nagy energiákat a városi majális promotálásába, de végül is kimentünk oda. Itt most az szokott jönni, hogy azok a régi feévonulós majálisok... meg a sörvirsli kuponok... de az az igazság, hogy nekem csak nagyon halvány emlékeim vannak azokról az időkről, és egyébént szerintem én baromira élveztem a felvonulásokat... no mindegy, igazából szerintem azóta nem is voltam majálison, úgyhogy kb. olyan várakozásokkal érkeztem, mint Sári.

Azért azt hiszem, neki jobban tetszett, mint nekem, de alapvetően mindhárman (Cs. is, miután megkapta a jól megérdemelt sültkolbászát) jól éreztük magunkat. Bár elvertünk egy rakat pénzt (na jó, nem tudom, mit vártam, de azért mégis pofátlanság):

• 500 Ft 5 perc felfújható vár, ahova Sári mindenáron be akart menni, pedig mi láttuk, hogy ő még ahhoz kicsi. Mindegy, egy fiú segített neki végigmenni az akadálypályán 2-szer, harmadszorra szerintem nem mert szegénykém.
• 400 Ft-ért kapott sípot (azóta eltűnt), 1000 Ft-ért nagyon édes nyári kalapot (ez nem drága), 1200 (!) Ft-ért Hello Kitty-s lufit, ami várakozásaimmal ellentétben egyben hazaért (hja, egy csavart kötöttek a végére, amitől nem tudott elszállni), illetve nyalókát (kakasosat, mert az apja szerint anélkül nincs majális, és itt hódolnék az egészséges táplálkozásnak is...)
• A sör/kóla/sültkolbász/lángos kombó nem tudom, mennyit taksált, de cserébe finom volt
  
• ill. 800 Ft-ot elvertünk egy 2, de lehet, hogy csak 1 perces pónigolásra, amit Sári nagyon élvezett (bár a képeken ez nem úgy látszik).

Aztán ettünk még fagyit is, meghallgattunk pár éktelen hamis, musicaldalokat éneklő egyszálbelű tinilányt, és busszal mentünk haza, csak hogy teljes legyen az öröm.

Ma pedig -mivel még mindig munka folyt a konyha ürügyén egész délelőtt- Sári és én felcuccoltunk, és egy merészet gondolva elmentünk fürdőzni. Jó volt, bár Sári észrevehetően jobban tart a víztől, mint amikor legutóbb voltunk: szinte el sem lehetett engedni, annak ellenére, hogy persze karúszóban volt. Talán már okosabb, és felméri a veszélyeket, mindenesetre fura, mert máskor sokkal vagányabban viselkedett.

Vicces volt, a sok család között egyedül (mármint, apátlanul) lenni. Gondolom, mindenki egyedülálló anyukának nézett. A legmókásabb az volt, mikor egy kisfiú elkezdett nálunk nyomulni, hogy ő miket tud, az apukája meg természetesen jött oda vele. Vagy jó fél-egy órán keresztül jöttek utánunk (aranyosak voltak, bár Sárit azért annyira nem kötötte le a dolog), gondoltam, biztos izé... de nem, mert egy idő után megjelent a kissrác anyukája is, úgyhogy mégsem.

Egyedül persze minden nehezebb, hálát is adtam az égnek, hogy ilyen szófogadó gyerekem van, aki ha elkísér pisilni, nem taperászik mindent össze a WC-ben. Viszont bebizonyosodott, hogy az úszópelus a pisit még szárazon sem tartja magában...