Programdús hétvégénk volt: pénteken hastánc-fellépésen voltam családostul, szombaton meg igazi falusi esküvőn. Sárit mindkettőre vittük.

A fellépésről meséltük neki, hogy lesz színpad, mire ő rögtön közölte, hogy akkor ő majd felmegy, és táncol. Persze így is lett. Én ugyan nem voltam bent, mert mi öltöztünk, de ahogy elhaladtam a folyosón, mást sem hallottam, mint a lányom sikongatását. Nem volt lámpalázas. Az előadásunk után pedig, amikor elhalkult a zene, Sári rázendített az „Anyaaaa! Anyaaaa!” hívó szóra. Legalább egy rajongóm van.

Szombaton –miután én egész éjjel buliztam- reggel indultunk Cs.-ékhez, ugyanis az ő barátja nősült – immáron másodszor. A helyszín a falusi –lepukkant- kultúrház volt: ötletem sincs, miért választja valaki kétszer ugyanazt a helyszínt, ráadásul ilyet… Na mindegy, az út viszonylag nyugiban telt, bár a hordozható DVD-lejátszó, amit direkt azért vettünk, hogy Sári ne kezdjen rá már a város vége táblánál arra, hogy ki akar szállni, nem igazán jött be. Így a 3 és fél órás út nagy részét nyafogással töltötte.

A lagziba kicsíptük, de mivel szegénykémnek konkrétan egyetlen olyan ruhája sincsen, ami az övé volt először is, így meglehetősen topis volt a többi gyerekhez képest. Persze, azért így is gyönyörű. És őt nem zavarta a proli kultúrterem sem, sőt, mivel jó nagy placc volt rohangálni, így természetesen rohangált is. Meg táncolt a többi gyerekkel. A vőlegény anyja pedig felkarolta a gyerekeket – ami elég para volt, ui. a nő –hát hogy is mondjam finoman- marha nagy alkesz, így délután 5-re már tajt részeg volt. Sebaj, Sári nem ijedt meg a vénasszonytól, aki kézenfogta a 6 gyereket, és csárdásozni „tanította” őket: ugrabugrált össze-vissza, amit a porontyok lelkesen követtek. Úgyhogy a lányom egy alkoholistától tanult táncolni.

A színvonalról még annyit, hogy amikor Sári letérdelt a földön, mert valamivel játszott, a harisnyája és a keze is tiszta fekete lett a kosztól…

Aztán az unokatesóknál aludt egyedül, hogy mi tudjunk mulatni, és semmi, de semmi probléma nem volt, a sógornőm szerint példaértékű gyerek. Tudom én is.

A hétvégén amúgy sikerült marhára megfáznom, így hétfőn és kedden skippeltem a melót. A bölcsiben állítólag az én krehám volt a központi téma, és Sári akárhányszor adott gyógypuszit, mindig megkérdezte, hogy most már meggyógyultam-e. Hja, ha csak ennyin múlna… amúgy a betegségemre C-vitamint kaptam, a puszikon kívül.