Sári tegnap a bölcsi után bevásárolni ment a mamájával. Persze a kocsiba már régesrég nem hajlandó beülni (halkan jegyzem meg, hogy nem is igazán fér bele), így igazi kaland vele a shopping. A mama persze kérte, hogy ne szaladjon el, amit Sári meg is ígért, de ezt csak addig bírta betartani, amíg beértek a boltba. Rögtön kereket oldott – és néha különböző szerzeményekkel visszatért a mamájához (aki persze minden sz@rt megvett neki, de ezt hagyjuk). Egyszer egy fél-kiflit szorongatott a kezében, és a kérdésre, hogy hol szerezte, azt felelte, hogy egy bácsitól kérte (hogy el- vagy meg-, az nem derült ki, mindenesetre nem szívbajos a gyerek…)

A durva az volt, amikor fizettek, és anyu épp a procedúra közepén volt. Sári meg fogta magát, és kiszaladt a boltból. Anyu persze majd’ szívbajt kapott, mert a bolt előtt már igen csak sok autó jár, és Sárin se kabát, se sapka nem volt, úgyhogy rohant utána. A fotocellás ajtónak köszönhetően persze arra nem tudtak visszamenni, amerre kimentek, csak körbe, ezért kb. ezer ember várt hiába a sorban a jó kislányom miatt.

Jól leszidtuk. Igaz, nem tudom, mennyire használt.