Ma reggel Sári kritikán aluli műsort csapott az öltözködés vs tévézés témakörében, ami kezdetben ordibálást, később viszont durvább jeleneteket vont maga után. Amikor ugyanis már huszadszor szaladt el hisztizve, bugyi nélkül, miközben én folyamatosan magyaráztam neki, hogy anya el fog késni, akkor elborult az agyam, és ráhúztam egyet a fenekére. Nem akkorát, hogy nagyon fájjon, de azért annál nagyobbat, mint hogy észre sem vegye. Persze, észrevette, majd nagyon sírni kezdett, én pedig –miután kellően ledöbbentem magamon- ölbe vettem, megöleltem, bocsánatot kértem, és próbáltam vigasztalni. És most következik a dolog legmegdöbbentőbb része: Sári kb. fél perc után megnyugodott, és a fülbevalómmal kezdett játszani. Innentől kezdve teljesen normálisan lehetett vele beszélni, nem kellett ordibálni, hagyta magát felöltöztetni, megfésülni, és végül időben el tudtunk indulni.

Ennek ellenére, vagy éppen ezért a lelkiismeret furdalásom mértékét le sem lehetne mérni. Nagyon-nagyon szégyellem magam, szerintem egy szülőnek soha nem lenne szabad, hogy elveszítse a fejét. Igaz, hogy mire ide eljutottunk, már túl voltunk a fenyegetőzésen, kiabáláson, magyarázkodáson, a szobájába csak azért nem küldtem, mert erre nem volt idő – de ez akkor sem mentség, a verést úgymond nem lehet legalizálni. Nem is tudom, hogyan tehetném ezt az egészet jóvá. Egész úton a munka felé azon gondolkodtam, hogy valamilyen ösztönző-rendszert kellene inkább bevezetni, pl. pirospontokat, ha jó volt (büntipont nincs). Úgyhogy azt találtam ki, hogy kap egy füzetet, amibe beleírjuk az egyes tevékenységeket (lerajzoljuk, hogy ő is meg tudja nézni), pl. „Ma reggel ügyesen elkészültem időben”, vagy „A boltban nem szaladgáltam el anya mellől”, és amikor egy-egy ilyen eseményt teljesít, akkor a lapra ragaszthat egy matricát. Így ő is tudja követni, hogy aznap jó volt-e, vagy sem. Gondolom, lesz egy pár hiszti, mire megérti, hogy csak akkor ragaszthat matricát, ha jól viselkedett, és csak annyit, amennyi témában jól viselkedett, de más ötletem egyenlőre nincs.

Egyébként az ovi is felhúzott. Ugye eredetileg úgy volt, hogy már múlt csütörtökön (4. napon) ott alszik a Sári. Szerdán mondták anyunak, aki ment érte, hogy inkább még a héten ne aludjon ott, majd hétfőn. Mi persze mondtuk Sárinak, hogy ok, a héten még nem alszol ott, majd hétfőn. Erre pénteken közölték, hogy inkább hétfőn se, majd kedden. Erre vasárnap mondom Sárinak, hogy ok, akkor holnap még nem, majd csak kedden. Erre tegnap mondják, hogy mégse kedden, majd csak csütörtökön. Na erre felhúztam magam, hogy egyrészt össze-vissza kavarom a gyereket, másrészt csak halogatjuk az elkerülhetetlent, harmadrészt ez a gyerek bölcsis volt, ahol megszokott egy menetrendet, amihez képest az ovi jelenleg visszalépés, negyedrészt pedig otthon már 2 óra van, mire elalszik, ezért 5-ig nyomja, aminek következtében este 10-ig nem lehet elaltatni. Úgyhogy ma reggel közöltem az óvónővel, hogy márpedig ma itt alszik, nem tudjuk tovább megoldani, hogy délben elhozzuk. Nem mondhatnám, hogy boldogok voltak…

És ma megyek orvoshoz, ha lesz UH, akkor talán kiderül, hogy „gyerek vagy lány”.