Fiús anyukák: légy szíves tanítsátok meg fiaitoknak 3-4 éves korban, hogy az lesz igazán népszerű a csajok körében, aki nem autózik, hanem hajlandó herceget játszani a kis a hercegnőkkel – így nem utolsósorban megspórolja a nem-játszásból fakadó sírás és hiszti végighallgatását a magamfajta lányos anyáknak!

Úgy alakult mostanában, hogy elég sok gyerekes programunk volt: szülinap, bölcsis Barnus, tengeri barát Kende, és hát mindig kiderült, hogy a fiúkat azért valahol jobban érdekli az autózás, építőkocka meg miegymás, mint az, ha Sári Csipkerózsikásat akar velük játszani. Sári persze mindegyiknek előadta a szereposztást: Sári Csipkerózsika, aki örök álmot alszik, és ennek megfelelően le is feküdt valahova, és az épp aktuális kissrác a herceg, akinek kellene menni, és csókkal felébreszteni őt. Természetesen sem Barnus, sem Kende nem volt hajlandó asszisztálni a tündérmeséhez, amin Sári úgy kiakadt, hogy alig bírtam megvigasztalni. Még a könnyei is potyogtak. Barnus egy fokkal kooperatívabb volt, mivel őt legalább arra rávette az anyukája, hogy menjen oda Sárihoz. Megpuszilni igaz nem akarta, de legalább megbökdöste, és a nem túl igényes Hercegnő ennyivel is beérte. Kendét viszont nem tudtuk rádumálni, pedig szerintem Cs. még kicsit meg is dorgálta. Végül aztán az apa lett a herceg, és Sári nagy dünnyögve belement, hogy „jó, akkor legyen Apa a királyfi”. Kendével egyébként egészen addig nagyon jól elvoltak, míg ez a királyfis affér meg nem esett, én pl. még sosem láttam ilyen jól eljátszani senkivel. Remélem, előbb-utóbb az oviban is lesz valami barát(nő)…