Ma van a házassági évfordulónk. Bár hogy hányadik, azt csak másodszorra sikerült kitalálnom. (Amúgy 7. Wow.)

Ünnepelni most sem fogunk*. Mivel Sári megbetegedett. Tegnap délután is kihányta azt a két korty vizet, amit belekönyörögtem, így mentünk az ügyeletre. Valami ovis vírus. A doktornő direkt felhívta a figyelmemet, hogy én nagyon vigyázzak, hogy el ne kapjam. Gondolom, terhesnek nézett. Éljen, még ez hiányzott.

Aztán estére Sári kicsit jobban lett, de nekem begörcsölt a gyomrom (reflux), úgyhogy csak a Nospa segített. Szerencsére attól elmúlt a fájdalom, viszont aludni nem sokat tudtunk, mert Sári állandóan fent volt: nyöszörgött, sírdogált, tekergett, dumált... reggelre 38,2 volt a láza, amit a lázcsillapító levitt ugyan, és ma már éhes is volt, de azért még nem az igazi. Ahogy az én gyomrom sem. Szerintem estére megint Nospával alszom. Ez igazán frankó, semmi nem hiányzott, mint egy jó kis refluxos szar. Szegény embert az ág is húzza, ugye.

Különben is megőrülök ettől a semmittevéstől. Annyira szeretnék már kicsit mozogni, biciklizni, elmenni futni. Le kell fogyni, mert ma szembesültem azzal, hogy az öveim nem érnek körbe. A nadrágok közül csak két nadrágot tudok felcibálni magamra, de hol vagyok a versenysúlyomtól? Egyébként is szarul nézek ki, és hát ezzel is kell kezdenem valamit. A lélek összekaparását amúgy is kívülről kell kezdeni.

*Az 5.-t nem ünnepeltük meg. Tavaly voltunk hosszúhétvégézni, az nagyon jó volt. Idén persze fel sem merült, hogy menjünk-e, már persze akkor sem, amikor még minden rendben volt. Most meg nem igazán érdekelt a dolog. Jajj, hogyan kerülhetnénk ki ebből a mocsárból? Érzem, hogy lehúz és nem enged...