Ugyan most sem kedvem, sem időm nincs fordítani, de ennek a bejegyzésnek a megírására a „the meaning of (a) life” – (Egy) Élet értelme… c. poszt ihletett a kedvenc blogomon. Röviden arról szól, hogy az író semmilyen értelemmel, jelentéssel nem tudja felruházni a gyereke halálát, és azt gondolja, hogy semmilyen ok nem elég nyomós ahhoz, hogy indokolja azt, hogy elvesztette a fiát. Ezt senki nem „érdemli” meg, ez nem fair.
Van, amivel nem tudok egyet érteni, mert ha elfogadom, hogy a halál értelmetlen, nincs jelentése, akkor elismerem azt, hogy csak ócska játékszerek vagyunk Isten játszóterén… egy olyan istenében, aki se nem jó, se nem rossz, csak szeret játszani. És igen, néha levágja a babák fejét, meg kiszúrja a szemüket, mert akkor éppen ez a heppje. Vagy behelyettesítem Istent mondjuk a természettel, ami köztudottan nem ismer könyörületet. Ha ezt így elfogadom, akkor elismerem, hogy tulajdonképpen csak szerencsés véletlenek egybeesése, hogy én itt vagyok, és három terhességből egy élő gyereket szültem.
Szerintem viszont semmi nem történik ok nélkül – és igen, ez lehet a „pillangó-hatás” is, vagy az eleve elrendelés, nem tudom, de végeredményben minden is. Akárhogy is, a tetteinknek következménye van, és ha nem is a sorsban, de a sorsfeladatban hiszek. Hogy nekem (és mindenkinek, akit érintett Eszter halála), ezzel valamit meg kellett tanulnunk. Ilyen formán a halála „fair” volt, és „megérdemeltem”, úgy, hogy ezt tulajdonképpen senki nem érdemli meg. Talán rossz úton voltam korábban és ez kellett, hogy visszatérjek az enyémre? (Miért, most jó úton vagyok?) Vagy büntetés volt valamelyik tettemért? (De melyik az a hatalom, amelyik megítéli a tetteimet? Ha Isten, akkor megbocsátó, ha a sors, akkor meg nincs ítélet…)
Kicsit zagyva ez így, én magam is tele vagyok kérdésekkel, hiszen minden válasz újabb kérdést szül, de abban is biztos vagyok, hogy ezt az életet én választottam (ki tudja, miért?). Írtam már korábban is, de mostanra teljesen biztos vagyok benne, hogy ezt a fájdalmat én ismertem, tudtam, hogy egyszer el fog érni hozzám, csak nem tudtam így megfogalmazni.
Eszter pedig azt az életet választotta, hogy ne legyen élete a születése után. Miért? Nem tudom.
Persze, az is lehet, hogy szerencsétlen véletlenek miatt vesztettem el a lányom. De nem kegyetlenebb-e ezt hinni, mint azt, hogy a születésem előtt eldöntöttem, hogy nekem egy ilyen élet kell?
Mondtok, amit mondtok