...és már csak a szájcsepp hiányzik, hogy a fejen lévő összes nyílásba tegyünk valami cuccost. Mert Sári kedden csipás és vizes szemekkel ébredt - a doki szerint val.leg kötőhártya-gyulladás. Kaptunk szemcseppet, ment a para, hogy leviszi-e neki péntekig (R. szülinapja lesz ma, messzitávolban, úgyhogy izgi). Aztán kedd éjjel fájt a füle, kapott Cataflam-ot (csak 8 cseppet, mert nem emlékeztem, mennyit lehet adagolni - másnap kiderült, hogy ahány kiló -20- annyi csepp...). Szerdán újra orvos, eközben Sárinak még csak az orra sem folyt. Bejött a fülcsepp is a képbe, meg akkor már kiváltottam az orrcseppet is, csak hogy teljes legyen a portfólió. A kis hős még az orrszívásba is belement, csak ki ne hagyja a szülinapot.

Amikor persze nem beteg, csak egy kicsit, akkor teljes embert kíván. Van olyan, kb. hetente egyszer, hogy egyedül is eljátszik, de legtöbbször kell neki a társaság. Ha lenne testvére, minden bizonnyal nem velünk akarna játszani, de így... nem igazán tudtam dolgozni, de mondjuk nem is volt nagy kedvem. Ezen pedig elgondolkoztam, és a gondolatokat tettekké fordítottam, majd meglátjuk.

Mert valamin változtatni kell, annyi szent. Nem érzem jól magam a bőrömben, és nem csak a kilók zavarnak (azt konkrétan leszarom), hanem úgy általában minden. A ház, a meló, hogy sosem vagyunk hármasban (kettesben? Ezt már nem is merem mondani). A házat szeretnénk átépíteni, de persze pénzünk nincs, nem is lesz, ha ebben a munkában cseszem el az időmet. Cs. szerint persze ne pattogjak, mi a bajom, innen bármikor mehetek szülni, de bennem meg folyton az a kérdés dörömböl, hogy mehetek-e még valaha is szülni? Akarok-e? Vagy még inkább: merek-e?