Sárikittyom

Önigazolás

Ekete-pekete-cukota-pé

Mondtok, amit mondtok

  • Morticia83: Rég nem írtam, de olvaslak időnként, és most sem lesz túl tartalmas a mondanivalóm, de el akartam ... (2015.07.25. 05:46) Aktuálpolitikai véleményem
  • kicsinap: @anna_over_the_moon: Mindenkinek megvannak a maga korlátai. Egy idő után az én lányom nagymozgásá... (2015.06.24. 14:06) Egy bizonyítvány margójára
  • anna_over_the_moon: @kicsinap: Természetesen hozzá lehet szólni! :-) Igen, Sári idén is járt fejlesztő tornára, és va... (2015.06.24. 10:22) Egy bizonyítvány margójára
  • Utolsó 20

Én, máshol

Sorstársak, máshol

Mások, máshol

Régebben

Kategóriák

Keresés

8

"Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón."

(Paul Verlaine)

Éppen ma 8 hónapja fordult fel az életünk.

Egyhangú, szürke napok, rossz és rosszabb napok már 8 hónapja. Még csak 8 hónapja! Eltelt a tél, hidegen, fogvicsorogva, majd jött a tavasz, és életre kelt minden, kivéve Esztert. Lett aztán nyár is, forró és száraz, nem esett sem eső, sem könny. Megszoktuk, hogy nem sírunk. Most itt az ősz, és aki akkor fogant meg, amikor Eszter meghalt, lassan megszületik. Már biztos van neve, szobája, kiságya és pelenkázója, meg persze egy halom ruhája, kimosva és kivasalva szépen behajtogatva a szekrénybe. Eszternek is volt. Azóta sem bírtam ránézni a ruhákra, nem is tudom, hova pakoltuk.

8 hónappal ezelőtt azt gondoltam, hogy talán -ha nem is leszek "túl" rajta- bennem lesz egy új élet. Ehelyett messzebb vagyok tőle, mint bármikor eddig.

Vajon hogyan nevezném, ha itt lenne velem? Eszter? Sáriról mindig azt gondoltam, hogy Sára lesz, egészen addig, amíg meg nem láttam az inkubátorban. Onnantól Sári, szigorúan. És Eszter? Lett volna valaha Eszti, Eszterke, vagy Esztikelány? Lett volna valaha is valami?

Milyen lenne az életünk, ha élne?

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: anna_over_the_moon  2012.09.05. 12:15 8 komment

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr974756555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bognart 2012.09.05. 18:40:45

Soraidat olvasva könnybe lábad a szemem. Tudom, hogy a mostani fájdalmadon valószínűleg semmit sem enyhít, de sokan gondolunk Rád/Rátok és szurkolunk, hogy ne csak megközelítsd a domb tetejét, hanem egyszer sikerüljön átlendülnöd is rajta.

Szerintem egyébként a nyolc hónap egyáltalán nem sok (mondom én, aki a felénél jár), és azt hiszem talán nem is baj, hogy még egyedül vagy, hiszen a gyászod éppen eléggé kitölti a tested minden porcikáját. Nem biztos, hogy elférne mellette egy egészséges kis élet.
Válasz erre 

bognart 2012.09.05. 19:01:08

Elküldtem, pedig még akartam írni, szóval folyt.köv.

Mi is azt terveztük, hogy amint lehet belevágunk a baba-projektbe, aztán -amint azt tudod is- elbocsátottak és meló nélkül nem mertük vállalni. Mivel itthon nem kaptam munkát, külföldre megyek, ahol minimum fél év munkaviszony kell a gyeshez. Ez a legszűkebb intervallumban is azt jelenti, hogy 10-11 hónap telik el Szabi elvesztése és a tesó fogantatása között. Az utóbbi időben rengeteget agyaltam ezen. Eleinte nagyon fájt, hogy halasztanunk kell a dolgot, de az elmúlt pár hétben már inkább úgy vagyok vele, hogy először nekem kell teljesen helyrejönnöm, mert csak akkor tudom azt nyújtani a leendő gyermekemnek, amit megérdemel.

Bocs a terjedelemért, de semmiképpen sem akartam, hogy félreérts.
Válasz erre 

kicsinap 2012.09.05. 20:31:32

Ha meg tudod szerezni azt a könyvet, amit ajánlgattam, az nagyon jó. Sok mindent leírt, ami bennem is megfogalmazódott, csak nem ennyire élesen. (Living on the seabed) Ő azt írta, hogy egy gyerek elvesztésének gyásza normáisan kb. 7 év...Hol vagyunk mi ettől...
Nagyon nehéz. Még így is nehéz. Esténként sokszor eszembe jut a kisfiam, nagyon hiányzik, és minden áldott nap fájdalmas, hogy soha nem ölelhetem már meg.
Válasz erre 

anna_over_the_moon 2012.09.06. 08:29:51

@bognart: Külföld? Mondjuk én mindenkit megértek, aki elhúz innen, mert ez az ország egyszerűen tragikus. Milyen országba mennétek?
Tudok olyat, aki azt mondta, hogy őt csak a következő terhesség mentheti meg a teljes depressziótól. Én ezt is megértem, bár nem akarok "pótgyereket". Igaz, még ha "kedélyjavítónak" is használnék egy terhességet, az sem pótgyerek lenne a végén...
Amúgy meg, a gyerek úgyis jön, ha jönni akar, nem? (Van az a Palya Bea szám: "a gyerek a nő fejében fogan")
Válasz erre 

kicsinap 2012.09.06. 08:37:02

@anna_over_the_moon:
De megvan, és szívesen elküldöm elolvasni, ha gondolod. Akartam is írni, csak az agyi kapacitásom elég kevés mostanában.:-)

Ezen a "pótgyerek" dolgon is amúgy rengeteget gondolkodtam korábban. Valamilyen értelemben mindenképpen "pót". Nekünk egészen biztosan nem lett volna több gyerekünk, ha Vilmos él. De olyan értelemben meg nem pót, hogy tudom, hogy ő nem Vilmos, és attól, hogy ő lesz, Vilmos sajnos továbbra is halott marad.
Én kicsit úgy éreztem, hogy most megint kisütött egy kicsit a nap. Ettől nem hiányzik kevésbé Vilmos, még csak nem is könnyebb, de valahogy mégis más.
Válasz erre 

anna_over_the_moon 2012.09.06. 08:42:35

@kicsinap: megköszönném, ha elküldenéd. Adok címet a facebook-on, ok? :-)

Igen, értelek. Mondjuk, az embereknek olyan sok indokból lesz gyerekük, nyilván egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Valószínűleg nekem sem lenne 3., ha Eszter élne, bár ki tudja... Mondjuk, az biztos, hogy Sári nem született volna meg, ha az első terhességemet nem vetélem el - és ilyenformán akár még hálás is lehetek annak a babának, hogy elment. Persze, ambivalens dolog ez, nyilván azért sosem leszek hálás, hogy Eszter meghalt, de azért majd lehetek, ha egyszer születik egy egészséges kisbabám (nem Eszter helyett, hanem inkább MIATTA).
Válasz erre 

bognart 2012.09.06. 14:23:58

@anna_over_the_moon:

Ausztria. Vasárnap indulok, egyelőre egyedül. Munka, szállás már van (itt megjegyezném: két hét alatt találtam melót, míg idehaza 4 hónap nem volt elég hozzá)

Eleinte én is így voltam mármint, hogy azonnal szeretnék másik babát, mert csak ez hozhat helyre minket. Aztán ugye nem mertem vállalni, ami miatt rengeteget gyötrődtem, sírtam. Teltek a napok és a sírás elkopott, beletörődtem, hogy ez nekünk most nem így jön össze. Persze mielőbb szeretnék babát, de most sokkal fontosabb a biztonság érzése. Úgy értem inkább megyek ki és várok biztos fél évet, mint itthon tipródjak ki tudja meddig.

Nagyon sokat filóztam én is ezen "pót" dolgon, és azt hiszem, ha rögtön lett volna második, akkor tényleg másképp/kevésbé jól kezeltem volna. Ha fiú lett volna, akkor azért, ha nem, akkor azért...
Válasz erre 
süti beállítások módosítása