Mit csinál akkor az ember lánya, amikor elsőszülöttjéről, aki persze gyönyörű, okos, és –a nagymamák szerint elsősorban- mindent sokkal korábban csinált, tudott, értett, mondott, akart, mint az anyja/apja/más gyereke – szóval mi van akkor, ha erről a gyerekről kiderült, hogy valójában teljesen átlagos? És mi van akkor, ha kiderül, hogy valójában átlag alatti?

Persze, nem Sáriról van szó – mert Sári ugyebár gyönyörű, okos, és hát mindentsokkaldesokkaljobbanért, mint a kortársai. Igaz, hogy mászni majdnem egy évesen kezdett, menni meg 16 hónaposan, de csak lusta volt a drágám. De amúgy meg, olyan értelmes… Hát meséket mondd fejből! Meg milyen beszólásai vannak már! Hát mindenre szó szerint emlékszik! Hát…

Szóval ma voltam bent az oviban. Mutattak egy papírt, Sári adatlapját. A legtöbb készségnél az alsó minimum-követelménynél volt az X, pl. kiderült, hogy Sári –tavaly- motiválatlan volt, csak rövid ideig figyelt, utasításokat nem mindig értett meg/hajtott végre, beszéde érthetetlen, nem kitartó, figyelmét nem lehet hosszabb ideig lekötni, stb. Az óvónők szerint ez kiscsoportban még normális, igaz, Sári inkább olyan volt, mintha nem 3,5-4 éves lett volna, hanem kisebb. A gyerekek úgy is kezelik: Sári még kicsi. Mert Sári nem volt hajlandó egyedül cipőt húzni, nyafka volt, és nem tudta a konfliktusait visításon kívül máshogy lerendezni. A gyerekek szerint a kicsit ilyenek, Sári tehát kicsi. Hiába nagyobb a legtöbbnél fél fejjel… Sári szociálisan éretlen, ezért Sárival nem annyira szívesen játszanak a többiek.

Azért az óvónő bíztatott is, mert rajzból Sári pl. rengeteget fejlődött: a tavalyi firkálásokhoz képest szeptemberben már lerajzolta magát (fej, haj, fül, szem, nyak, kéz, láb, minden a helyén, színesben!). Illetve persze mindenben fejlődött, de van is még mit behoznia. Nem arról van ugyan szó, hogy buta, vagy visszamaradott volna, egyszerűen csak olyan hétköznapi dolgokban van lemaradva (az átlagtól, teszem hozzá), mint az önállósodás, és a nagyon is fontos szociális készségek. Az óvónők szerint ezért nem járunk mi szülinapokra…

Értem a problémát, de tanácstalan vagyok abban, hogy mit is kellene tenni. Persze, hogy előnyben vannak az élő testvérekkel rendelkező gyerekek, vagy ahol sok gyerek lakik egy helyen, de nálunk semmiből sincs sok, maximum nőkből. Az meg – tudom – nem segíti a gyerek önállósodását. Kurvára el van kényeztetve, ez a nagy büdös igazság. És ennek én vagyok az oka, amiért hagytam ezt.

Radikális változásokra van tehát szükség, ahol –azt hiszem- nem csak a gyereket kell megnevelni.