1200 kilométer 1 db keresztelőért, 1 db pappal (140 kg körül) és Sárival nem tartozott vágyaim netovábbja közé, de mivel Cs. keresztapának lett hívva E-hez, így természetesen kénytelenek voltunk abszolválni a túrát. Már a tavalyi út után is mondtam, és ehhez ragaszkodtam most is, hogy 800 km-nél többet (pláne Sárival és az atyával) nem vagyok hajlandó kocsiban tölteni. De mivel Nizzába kis hazánkból nem megy occsórepülő, így abban maradtunk, hogy Milánóig elrepültünk, majd onnan kocsit bérelve száguldottunk (szó szerint, mert a pap vezetett) a Cote’d’Azur irányába.

Maradjuk annyiban, hogy Sári kicsit izgult a repülő miatt, de aztán olyan volt, mintha mindig is ezt csinálta volna. Utána szerintem kimerítettük az összes gyerekkel is élvezhető programot Nizza és környékén: voltunk delfinshow-n, lábat mostunk a Földközi-tengerben (rendes fürdésre sem időnk, sem jóidőnk nem volt), majd utolsó nap elmentünk Cannes-ba vonattal, onnan pedig hajóval egy szigetre, ahol állítólag a Vasálarcost is őrizték. Ez persze tűzbe hozta Sárit, bár a 10 perces hajóúton oda- és vissza is elaludt.

Az, hogy a papot minek vittük, rejtély számomra. Zs., az apuka ugyanis az általam ismert legokosabb ember, és amikor ezt mondom, akkor én konkrétan a zsenire gondolok. De tényleg. Megérteném, ha ő ragaszkodna egy paphoz, aki legalább is annyira okos, mint ő, vagy mondjuk, annyira nem bír okos lenni, de mondjuk törekszik rá. Vagy ha nem is tud törekedni rá, legalább legyen jó fej. Vagy laza. Vagy mittomén: tudjon szépen énekelni. Vagy akármilyen legyen, csak átlagos ne. Ha már megutaztatom 2400 km-t, és amúgy fizetem a szállását. Mert ez a pap, túl azon, hogy magyar volt, nem tudott semmi extrát. Még csak nem is ő keresztelt. Csak ott volt. Leginkább szerencsétlennek tűnt.

A keresztelő franciául ment, így nem nagyon élveztem, pedig a francia pap igazán emocionálisnak tűnt, ahogy prédikált. A vacsora ellenben gyönyörű helyen volt, és nagyon jól sikerült. A vendégekről annyit, hogy voltak magyarok (mi), boszniai szerbek, anglilai szerbek, románok Romániából és Németországból, német németek, egy FÁK utódállambeli, libanoniak, franciák… és sosem volt egy közös nyelv, amit mindenki beszélt volna. De élvezem a multikultit, csak haza lehessen jönni belőle.