A múltkori ovis táncos mizéria után úgy döntöttem, hogy Sárit elviszem különórára. Igen, végül beadtam a derekamat… Szóval most kedden és csütörtökön ovis jazz-balett-szerűségre jár a gyerek.

Már az első alkalommal kiderült (ha eddig nem lett volna nyilvánvaló), hogy Sári nem egy balett-tehetség, de becsülettel végigcsinálta a 45 percet. A többi kislány persze sokkal ügyesebb volt, igaz, ők régebb óta is járnak, a nagy többség Sárinál vékonykább, és sokkal izmosabb, hajlékonyabb. Sárinak mégis tetszett az óra, így megbeszéltük, hogy folytatjuk. Tegnap, a második órán viszont eléggé elkeseredtem, és nem csak azért, mert Sári olyan kétballábas, hogy csak na., hanem mert nincs benne egy szikra kitartás sem. A legtöbb gyakorlatot egyszerűen meg sem próbálta, csak ücsörgött, ha valami nehezebb feladat volt. Persze, ő még egy csomó mindent nem tud megcsinálni, de olyanokat is kihagyott, ami azért nem annyira bonyolult. Sajnáltam nagyon, főleg azért, mert ezzel a hozzáállással nem is fog fejlődni. Próbáltam a lelkére hatni, hogy nem az a lényeg, hogy össze bírja-e érinteni a lábát a fejével, hanem az, hogy megpróbálja, és bizony, a balettet sokat kell gyakorolni. Hazaérve is próbáltam neki mindent még egyszer megmutatni, hogy gyakoroljunk, és kicsit hajlandó is volt próbálkozni, de nagyon hamar megunta, és feladta megint.

Igazából mindenben ilyen. K. javaslatára pl. gyűjtöttünk őszi leveleket, lepréseltük, rajzoltunk egy fát, és elkezdtük felragasztgatni. Kb. 2 levél után ezt is otthagyta, úgyhogy 3 napja vár ránk a „feladat”, hogy befejezzük. Az ovis úszáson pedig a víz alá bukást tanulták, Sári pedig félt, vagy nem tudom, mindenesetre nem akart a víz alá merülni. Cs. elvitte hétvégén fürdőbe (amíg én jógáztam), hogy majd ott gyakorolnak, de Sári ellenállt ennek is.

Mit lehet tenni? Mert ez egyfelől személyiség kérdése, másfelől nevelésé. Eléggé tanácstalan vagyok, főleg azért, mert ezek szerint eddig sem csináltam jól, hiszen a probléma korábban is felmerült már, és igyekeztem is figyelni rá, de ezek szerint hatástalanul.

Mindenesetre a tornát egyenlőre nem hagyjuk abba. Nem is árt neki egy kis mozgás, hogy ne legyen ennyire tunya, és ügyetlen, meg talán kitartásra, önfegyelemre is neveli, sőt, reményeim szerint a szociális készségeit is javítja. Aztán majd meglátjuk. Viszont „szerencsére” találtam magamnak egy újabb aggódnivalót, ha eddig nem lett volna még elég dolgom.