M-ről a napokban kiderült, hogy terhes, de elvetélt a 9. héten. Az egész úgy volt, hogy meghívott az esküvőjére, majd elmesélte, hogy az egész hepaj apropóját egy terhesség szolgáltatta, ami viszont sajnos idő előtt véget is ért - másnap lesz a műtétje. Az elvetélt magzat már egy hete a hasában volt.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem könnyebbültem meg egy kicsit, amikor kiderült, hogy elvetélt. Aztán persze szarul is éreztem magam, mert milyen jogon kívánom én bárkinek a fájdalmat? De a pszichológus kicsit helyretett ezzel kapcsolatban: szerinte nem annak örülök, hogy M.-nek rossz, hanem annak, hogy nekem nem kell majd végignéznem a terhességét. Igen, így kicsit másképp hangzik, de jobban örülnék, ha lassan őszintén tudnék gratulálni minden terhességhez, és valóban tudnám sajnálni, akinek mégsem jött össze.

Ami viszont nagyon-nagyon rosszul esett M-től, hogy nem számított rá, hogy elvetélhet, emiatt aztán jól meg is rázta a dolog. A huszonakárhány-éves első terhes önmagamra emlékeztetett, aki szintén nem számított rá, és akit szintén megrázott, amikor az ő babája ment el. Nem, nem gondolom, hogy egy bármekkora terhességet elveszíteni könnyű, vagy nem fontos, de éppen azért, mert engem ismer, mert tudja, hogy velem mi történt, tudnia kellett volna, hogy vele is megtörténhet. Hogy van olyan, hogy mindent megteszel, mindent jól csinálsz, és mégsem sikerül.

Azzal, hogy nem számított erre az eshetőségre, az olyan, mintha ezt mondta volna nekem (és amúgy ez nagyon jellemző hozzáállás akár az én, akár a sorstársaim tragédiáihoz - tudom, én is ezt hittem, amíg velem nem történt meg):

• Ilyen nem történik akárkivel, csak azzal, aki valamilyen módon rászolgált
• Aki nem vigyázott eléggé magára
• Például nem szedett vitamint
• Dohányzott a terhesség alatt (ezt valamiért mindig megkérdezik tőlem)
• Ivott
• Elkapott valami fertőzést (mert nem vigyázott, ugye)
• Vagy ha semmi fizikai ok nem deríthető ki, akkor nyilván van egy felsőbb rendező elv, pl. az illetőnek nagy bűnök nyomják a lelkét
• Tehát Te biztos valami ilyesmit tehettél, ezért halt meg a gyereked.

Most már tudja, hogy szar dolgok jó emberekkel is megtörténhetnek, és van olyan, hogy láthatólag semmi oka nincs valaminek, értelme meg pláne... és talán annak is örülök, hogy erre most M. is rájött.