Szerintem nekünk van a legrondább karácsonyfánk a világon. Nem is fa, inkább valami amorf-bokor, pedig a plafonig ér. Csúcságból csak 3 volt rajta, úgyhogy kettőt le kellett vágni, de még így is vannak szakadár gallyak, amelyek össze-vissza tekerednek. Az ágai ráadásul nagyon puhák és hajlékonyak, így vagy 3 dísz esett le róluk, és tört annak rendje-és-módja szerint ripittyára. Hiába, olcsó húsnak híg a leve, ez a fa ráadásul ingyen volt, úgyhogy egy szavam sem lehet. Sárinak viszont így is nagyon-nagyon tetszett, úgyhogy az ő öröme tényleg mindenért kárpótol.

Sárinak korcsolyát (is) hozott a Jézuska, úgyhogy 25-n kimentünk a jégre kipróbálni. Hát, kb. 3 centit nem tudott két lábon maradni, már nem igazán tudtam neki milyen tanácsot adni, mert akármit próbált, úgy tűnt, hogy nincs meg az a test-koordinációja, ami a lábait a feneke alatt tartaná. Persze, el is ment a kedve az egésztől, és nyafogni kezdett - amitől meg Cs.-nek ment el a kedve, úgyhogy családunk nehezen motiválható 2 tagja már indult is volna haza kb. 20 perc után. Felment bennem a pumpa - nem azért, mert korcsolyázni muszáj, hanem azért, mert miért kell egy kis kezdeti kudarc miatt gyáván hazarohanni - így befenyegettem Sárit, hogy akkor viszem vissza a korcsolyát a Jézuskának. Ez hatott - ráadásul rájöttem, hogy nem szabad fognom a gyereket, mert épp amiatt nem érzi a jeget, úgyhogy felállítottam, majd kicsit messzebb korizva mondtam, hogy jöjjön oda. És megtört a jég (nem szó szerint), Sári topogva, nagyon lassan, nem csúszva, csak lépegetve, de esés nélkül hozzám jött. Majd megint, és megint, úgyhogy a végére egészen megjött a kedve is.

Azóta már kétszer voltunk (ma délelőtt és délután), és elmondhatom, hogy villámsebesen fejlődik a leányzó: már kézen fogva tudunk viszonylag normális tempóban, csúszva (!) korizni! Úgyhogy nagyon meg van dicsérve őkelme, mert ügyes is, de leginkább azért, mert ilyen kitartó volt.

Persze, történnek velünk más dolgok is, de ezekről majd máskor. Mindenesetre úgy tűnik, ennek a szar évnek egész biztató a vége.