El is felejtettem mondani, hogy a múltkor színházban voltunk Sárival, mert bérletünk van, és ez volt az első előadás. Marhára semmi kedvem nem volt menni, pedig szeretem a színházat, de annyira beteg voltam, hogy ez szegte kedvem – azóta köszönöm, már jobban vagyok, ellenben a kreha az egész családon (a dédi kivételével) végiggyalogolt. A legbetegebb talán Cs. volt, és most a hisztifaktort levonva vagyok kénytelen elismerni, hogy tényleg rosszul volt, a hangját konkrétan nem ismertem meg a telefonban, pedig az eltelt 12 év alatt jó sok hangját hallottam már… na mindegy, mára már elmondhatjuk, hogy ő is megmarad.

Na de vissza a színházra: szóval a Dzsungel könyvét mentünk megnézni. Délután 3-as előadás volt, ami azért sejtette, hogy mégis mire számítsak: de azt azért nem gondoltam volna, hogy az előtérbe érve még Sári is befogta a fülét, mert nem bírta a ricsajt. Adva volt ugyanis vagy 1000 óvodás/kisiskolás gyerek, és hát normálisan 1000 decibellel kiabáltak egymásnak. Viszont meg kell jegyeznem, hogy nemcsak harsányak ezek a kölykök, de rendkívül trágárok is – és mindnek okostelefonja van, basszus, miből élnek ezeknek a szülei, és egyáltalán, hova tart ez a világ?

Sári persze rendkívüli izgalommal várta az előadást, de azért a nagylányok visítozásai is lekötötték a figyelmét. Kettővel arrébb ült egy elég szép kislány, olyan 10 éves lehetett, és rendkívül harsány volt – hát, Sári tátott szájjal bámulta, épp, hogy a nyála nem csöppent el. Viszont ahogy lekapcsolták a fényeket, rátapadt a színpadra, és le sem vette róla a szemét.

A Disney-féle rajzfilmes „Mauglit” Sári kívülről fújja, a színpadi verziónak viszont eléggé más a sztorija. Bár Sárit lenyűgözték a dalok, a jelmezek (amik szerintem is nagyon jók voltak), eléggé elkeseredett attól, hogy itt pl. néhány mellékszereplőt máshogy hívnak, vagy hogy pl. Balu meghal. Ezen még kicsit el is pityeredett… Összességében azért elvarázsolta a színház (az egész körítéssel, büfével, és szépruhával együtt), de utána azt mondta, hogy a rajzfilmes Maugli neki jobban tetszik. Ezért este azt is meg kellett nézni.

Felnőtt szemmel pedig sajnos meg kellett állapítanom, hogy olyan is van, hogy a színészek csak úgy, fél gőzzel játszanak. Mert ok, hogy bérletes, délutáni előadáson vagyunk, de könyörgöm, az énekek 90%-a playback-ről megy, ami meg nem, az olyan borzasztó hamis, hogy még az én fülemet is bántotta! A poénok jó nagy százaléka volt elég sikamlós ahhoz, hogy egy gyerekelőadáson azért bökje a csőrömet (a kicsik úgysem értik, a kicsit nagyobbak meg félreértik, szóval minek?). A díszletek és a zseniális jelmezek mondjuk kárpótoltak a csalódottságomért, no meg Sári csillogó szemei…

És azóta állandóan színházast, meg Csil-t kell játszanunk, ő az a keselyű, aki elviszi Balut meghalni. De a mi verziónkban a Csil szerelmes lesz egy keselyűlányba, és lesz nekik fiókájuk, aki a Danika.