Inzulinrezisztenciára vizsgáltak már? Sok ismerősömnél ez okozott sorozatos vetéléseket :/
Ölellek, sokat gondolok rád!

szia! egyszer már írtam ide, most is azért, mert, ugyan nem tudom, Nálad milyen ok áll(hat) ennek a hátterében de a mi családunkban egy nagyon nagyon hasonló történet előfordult. Ott is volt halva szülés sajnos (7 hónapos baba :-( illetve sok sok vetélés, végül az anyukának 37 éves korában született meg egészséges kislánya, probléma mentes terhességből (persze befektették a kórházba a 20 hét után de aztán szerencsésen alakult minden időre született, egészséges baba) Rengeteg orvosnál jártak, okot Náluk sem találtak soha, semmire. Valaki azzal magyarázta, hogy a hölgy koraszülött volt, 50 es években, és tényleg, csoda, hogy túlélte, hiszen akkor még nem volt korszerű ellátás és lehet, hogy fejletlen maradt, na de akkor mégis tudott egészséges babát szülni? Vagyis passz de csak biztatni akartalak, hogy nem reménytelen a helyzeted, én nagyon hiszek benne hogy lesz nemsokára egészséges tesója Sárinak! Sajnos az orvos tudomány is véges, nagyon sok mindenre nincs magyarázat :-( (nekem pl olyan autoimmun pajzsmirigy rendelensségem van, amit OK megállapítottak, de nem tudják, mikor, mitől, hogyan alakult ki... ennyit erről)

Olyat soha egy orvos sem fog neked mondani, hogy minden rendben van, biztos nem lesz semmi baj. Sőt, kb soha semmire nem fogják azt mondani, hogy biztos. Az emberek sokszor mondják, hogy mennyire csodálatos, hogy ma már mi mindenre képes az orvostudomány, de az a helyzet, hogy az orvostudomány minden területén tulajdonképpen csak a találgatás folyik (még ha általában nagy százalékban be is jönnek a tippelések), de mindig történnek olyan "csodák", (pozitívak és negatívak is), amikre minden orvos csak hápogni tud.
Szerintem nem lesz feleslegesen kidobott energia, pénz stb, ha végigcsinálsz minden vizsgálatot, mert csak így leszel nyugodt, hogy mindent megtettél. Ha nem vágsz bele, állandóan benned lesz a kisördög, hogy talán mégis kellett volna...

Feminim nőgyógyászok: én nem vettem ezt észre, engem eddig mindig csak bumburnyák, mogorva és kifejezetten ijesztő külsejű dokikkal hozott össze a sors :)

@debcsillu: Szia! Hát ezt most nem tudom, de cukrot sokszor néztek, és az mindig rendben volt.

@Napocska77: Szia! Nem tudom, milyen tünetekkel jár a pajzsmirigy-betegség, vagy mennyire kezelhető, remélem, azért viszonylag jól együtt lehet élni ezzel a dologgal.

Nekem mindig is az volt a véleményem, hogy ha tudom, mivel kell harcolnom, mivel kell szembenéznem, akkor bármennyire is félelmetes, sokkal jobb, mintha azt sem tudom, mi a neve a bajomnak. Mondjuk nem szeretnék abban bízni, hogy hátha valami betegségem van, de mégis... ha neve van, akkor azzal már lehet valamit kezdeni. Mert az, hogy mindenki csak széttárja a kezét, hogy semmi baj nincs, ergo segíteni sem tudnak, kezd egy kicsit ijesztő lenni.

@Morticia83: Igen, ez teljesen így van (a feminim nőgyógyász előtti rész :-)). Ami engem jobban ki szokott akasztani, hogy minden doki szakbarbár, csak a testednek az adott területét nézi, amiben ő kompetens. Egy orvosnak sem szokott eszébe jutni holisztikusan szemlélni az embert, hogy nahát, állandóan elvetél, meg amúgy hasmenése is van, nincs-e e kettőnek köze egymáshoz? Ja, ha 10 centi van a két szerv között, akkor már biztos nem hatnak egymásra...

A cukor önmagában semmit sem jelent, azt is kell nézni, hogy az inzulin szintje hogyan változik közben. Tehát éhgyomri cukor+inzulin, aztán 60 és 120 perces, még jobb esetben 30 és 90 perces is.

Miket vizsgáltak amúgy? Trombofíliákat, pajzsmirigyet, hormonszinteket, miket?
Amúgy a meddőségi intézeteknek van protokolljuk, hogy miket kell megnézni 3 vetélés után, esetleg nem hülyeség ott felkeresni valakit, még akkor sem, ha te nem vagy meddő.
Aztán persze simán lehet, hogy nem derül ki semmi. A barátnőmnek is 3 év alatt három vetélése volt, és azzal "biztatták", hogy valaki 6-ot is elveszít, mire sikerül...Most annyira eltérő a helyzetünk, hogy nem merem keresni, beszélni vele, hogy léptek-e valamit...Egyáltalán nem tudom hogyan kezeljem ezt az egészet. Nagyon sokat segített nekem, amikor Vilmos meghalt, de augusztus óta nem igazán beszélünk. Te hogyan fogadnál egy ilyen helyzetet? Mi lenne jó neked egy ilyen helyzetben? (Hátha meríthetnék ötletet.)

@kicsinap: Na jó, akkor az inzulinrezisztenciát biztosan nem vizsgálták. Hormonszintet, pajzsmirigyet, véralvadást, immunellenanyagot (? - nem biztos, hogy jól írtam), lisztérzékenység, táplálékallergia... hirtelen ennyi jut eszembe.

Bejelentkeztem a (nem meddőségi) dokihoz, ez uszkve 7,5 percig tartott. Az időpont már az első percben megvolt, a maradék 6 perc arra szolgált, hogy az asszisztens felvilágosított a doktor úr eredményeiről, ill. elmondta, hogy bár fél óránként írja be a betegeteket, de az első konzultáció min. 1 óra. Ennyit szerintem még összesen nem töltöttem el nőgyógyásznál a 32 évem alatt, szóval kíváncsian várom.

A barátnőddel kapcsolatban: ez nehéz ügy. Én alapvetően nem "haragszom" olyan kismamákra, akik megszenvedték azt, hogy végre babájuk legyen (pl. Kata vagy Te - rólatok szívesen hallok), csak az ilyen "lelkes-terhesekre", mint a kolléganőm (persze, rá sem haragszom, inkább csak irigykedem). Ugyanakkor ha jól értem, a barátnődnek még nincs gyereke. Talán azt gondolja, hogy -bár Vilmos elvesztése iszonyatos fájdalom, de- Neked mégis van már (majdnem) 4 élő gyereked, és biztos, hogy irigykedik is Rád valahol. Mondjuk, tapasztalatból mondom, hogy egy vetélés sehol sincs ahhoz képest, amikor egy kész gyereket veszít el az ember, de nyilván mindenkinek a saját problémája a legnagyobb.
Szóval mindezzel csak azt akarom mondani, hogy biztos, hogy ő is nagyon szenved, és biztos, hogy nem könnyű neki sem Veled találkozni. De talán nem azt kellene nézni, hogy miben különbözik a helyzetetek, hanem azt, hogy miben hasonlít. A gyerek utáni vágyban biztos. Mondjuk, szerintem ne nagyon hozakodj elő a terhességed részletezésével, csak esetleg amennyire rákérdez, de ha pl. a félelmeidről kezdesz beszélni neki, akkor biztos, hogy az övé is előkerül, és akkor ez már egy jó kiinduló alap.

Remélem, nem választ szét titeket ez a helyzet, és neki is kívánom, hogy minél hamarabb sikerüljön életet adnia egy babának. Az említett doki egyik cikkében mondjuk azt olvastam, hogy 3 vetélés után mindössze 40% az esély, hogy a 4. baba megmaradjon, úgyhogy lehet, hogy neki sem ártana felkeresnie ezt a vetélés-specialistát. Nekem már sikerült kinyomozni a számát, ha gondolod, elküldhetem!

@anna_over_the_moon:
Köszönöm!
Nem, van két gyereke, az én két kisebbikemmel egyidősek, ráadásul az én második fiam és az ő fia iszonyatos szoros barátságban vannak. Neki ezért nehéz, mert nem nagyon akartak, akarnak vele foglalkozni, mivel van már két gyereke, és tudod, a szokásos, nem értik, hogy miért nem tud belenyugodni, hogy van kettő és kész.
Tudom, hogy nagyon mélyre zuhant, mert ráadásul nekik nehezen is sikerültek, az első vetélése után 1 évig nem sikerült teherbe esnie. Most tavasszal járt pszichológushoz, és utána sikerült újból a baba, akit 1 hónappal azelőtt veszített el, amikor nekem sikerült. A 12 hetes UH-n derült ki neki, hogy kb. 1 hete halhatott meg.
Azt tudom, hogy dokit váltott, de ennél többet nem mertem nagyon kérdezgetni a dologról. Nem tudom nem lenne-e rossz neki pusztán a nagy pocakom látványa is. Még akkor is, ha tudja milyen veszteség után jutottunk el idáig.
Az elején még kérdezte, hogy milyen érzés volt, amikor sikerült, és, hogy jobb-e így, akkor beszéltem neki dolgokról, hogy ez közel sem ennyire egyszerüen müködik nálam, de aztán többet nem beszéltünk.
Szerintem azért is nagyon nehéz neki, mert ők is 4 gyereket szerettek volna, na és amikor a fiúk kicsik voltak elég sokat mászkáltunk együtt, és most is erre számított valamennyire. Ráadásul a tesója is terhes (már a vége felé), és elég csúnyákat szólt be neki (tudod, aki nem ment át ilyen dolgokon, az nem igen érti meg). Azért is tudott segíteni, mert a nővére 10 napos korában halt meg, és beszélt arról, hogy anyukája hogyan tudta ezt feldolgozni.

Örülök, hogy sikerült dokit találni. Hátha kiderül valami. ÉN is azt mondom, hogy sokkal jobb az, mint a "fogalmunk sincs" verzió.

szia! egyáltalán nem vészes ez a pajzsmirigy dolog szerencsére, bár mikor még nem kaptam a hormont elég rosszul éreztem magam, de így legalább időben elcsípték. Kop kop azóta jók az értékek és én is jól vagyok :-) de pl. ez is olyan, hogy nagyon alattomos tud lenni! mert ha rejtve marad akár meddőséget is okozhat, vagy egyéb hormonális problémákat, így külön szerencse, hogy időben észre vették nálam. :-)