Tegnapelőtt vendégeink voltak Németországból (természetesen kivándorolt magyarok, tök elegem van ám amúgy belőle, hogy innen mindenki elhúzza a csíkot...). Mivel elég későn jöttek, így épp az esti szeánsz következett (volna) az ittlétük alatt. Fogmosás, pizsamába öltözés, ágyba bújás és alvás (altatás) nálunk alsó hangon is 1 óra (tudom, el van kényeztetve...), amihez a vendégekre való tekintettel egyikünknek sem volt nagy kedve. Így hát gondoltam egy merészet, és megkértem Sárit, hogy abszolválja egyedül ezeket a feladatokat. Ok, letusolni nyilván nem tudott egyedül (úgyhogy bevallom, ez a tevékenység aznap kimaradt), de az összes többit teljesen egyedül, tényleg semmi segítség nélkül elvégezte. Mindezt ráadásul egy zokszó és nyafi nélkül, ami rá igazán nem jellemző.

Az elalvással volt némi gond, mert az istennek sem akarta engedni, hogy kimenjek, de megmagyaráztam neki, hogy ezeket a barátainkat nagyon ritkán látom, mire azt válaszolta, hogy ő is ritkán találkozik velük, ezért ő is szeretne még időt tölteni velük. Mondjuk, tök jogos, de nyilván este fél 10-kor ez az érv már nem hatott meg, így végül a hullafáradt gyerek csak elaludt, egyedül. Szerintem erre eddig csak az oviban volt példa.

E., aki Németországban egy óvodában dolgozik dajkaként, meg is jegyezte, hogy milyen jól viselkedik a lányom, legalább is az ultraliberálisan nevelt német gyerekekhez képest. Persze, mondtam neki, hogy ha nincsenek vendégeink, vagy nincs ott másik felnőtt, akkor Sári is nagyon nehezen kezelhető (ok, ez azért költői túlzás), és ez az arany viselkedés csakis nekik szól. Látni kellett volna egyébként Sári arcát, olyan angyali képet vágott, hogy komolyan, a stukkók megirigyelték volna...

Úgyhogy Sári igazán jólnevelt gyerek, mondjuk, sajnos csak akkor, ha vendégeink vannak. Vagy legalább akkor...