Na, hát ha mostanában lassabban reagálnék a világhálón történtekre, annak oka van. Történetesen, hogy kis családommal visszatértünk a sötét 20. századba. Nem, nem nyaralunk, pláne nem messzi vidékeken. Bár egy nyaralóban lakunk most, tehát akár vakációnak is fel lehetne fogni - leszámítva, hogy minden hétköznap dolgozni megyünk.

Na de hogy szavam ne feledjem, az időutazásunk a lakásfelújításnak köszönhető. Az, hogy már kiköltöztünk, tulajdonképpen maga a csoda, egyfelől mert találtunk valakit, aki elérhető áron kiadott nekünk másfél hónapra egy kis házikót, de igazából ezt volt a könnyebb elintézni. Egy bankhitellel zanzásított házfelújítás amúgy sem fáklyás menet, de basszus, az elmúlt két hétben volt olyan pillanat, több is, amikor Cs.-vel egymásra néztünk, és azt mondtuk, hogy kész, leszarjuk, nem csináljuk tovább. Mintha minden, de tényleg minden ellenünk esküdött volna össze, hogy semmiképpen ne jöhessen létre a kis tervünk.

Aztán, jó buddhista módjára (ami nem vagyok ám) arra gondoltam, hogy ez a sok szarság azért történik, hogy a lehető legjobb megoldás szülessen. Nos, ebben így azért nem vagyok 1000%-ra biztos, de mindenesetre már ledöntöttek pár falat, úgyhogy ha mást nem értünk el, de azt biztos, hogy a ház szerkezetét megfigyelhetjük.

Szóval a kálváriánk a bankkal kezdődött. Olyan hitelt akartunk ui. felvenni, ami kifejezetten felújítási, mert ez kb. havi 2000 Ft-tal olcsóbb lett volna - ami 10 év alatt azért egy frankó bejárati ajtó ára... Ehhez a bank kiküldött egy "szakértőt", akinek feladata szerint meg kellett volna szakérteni, hogy az elképzelt költségvetés arányban van-e a tervezett munkával. A szakértő hölgy meg is érkezett, lefotózta a házat, de még a WC-csészét is, majd anélkül, hogy a terveket látta volna, közölte, hogy az átépítés engedélyköteles. Na, ez volt az a pont, ahol Cs. majdnem elküldte a p-ba a hölgyet. Nem mellesleg addig, amíg nem prezentáljuk az engedélyt, az értékbecslést sem akarta megcsinálni, ami azért volt röhejes, mert viszonylag csekély összeget akartunk felvenni egy viszonylag nagy értékű ingatlanra.

A banknak tehát egy aranybánya lett volna az ügylet, nemde? A szakértő viszont keresztbe tett, hiszen a véleményére ráírta, hogy szerinte engedélyköteles az átalakítás, így a bank már biztosan nem ad addig hitelt, amíg a szakértő vélemény meg nem cáfolódik.

Mi meg ott álltunk pénz nélkül, miközben az ajtóban toporogtak a mun

kások, bontásra készen.

Nem volt mit tenni, felhívtuk az építészt, hogy adjon már egy szakvéleményt arról, hogy nem kell nekünk engedély (ahogy ezt amúgy korábban szóban többször elmondta). Az építész viszont nem ért rá, mert épp akkor vitte a feleségét a kórházba, akinek a 6. hónapban beindult a szülése (azóta leállították, szerencsére). Így egész nap telefonálgattunk, amíg találtunk egy másik építészt, aki hajlandó volt súlyos pénzekért persze átnézni a terveket, és megadni a szakvéleményt. Közben egy teljesen más megoldást talált ki, mint mi eredetileg, ami szerinte szintén nem engedélyköteles, viszont erről az építési hatóságtól állásfoglalást kérne. Ennek elbírálási ideje 15 nap, amire most várunk.

Közben elmentünk másik bankhoz, ahol kicsit drágábban, de gyorsabban kapunk pénzt, szabadfelhasználásút, így senkit nem érdekel, mire költjük. A munkákat pedig elkezdték, igaz, azt a részét, ami biztosan nem igényel építési engedélyt, hogy nehogy bárki belénk tudjon kötni. Mert az az érzésem, hogy mi leszünk azok a lúzerek, akiket az ép.hat. elsőnek csekkol le... 

Mindenesetre múlt héten kiköltöztünk a nyaralóba, amit mi csak tanyának becézünk, mert konkrétan az is. Van minden, leszámítva TV-t és internetet, így teljes információs sötétség uralkodik a terepen. Ja, és közvilágítás sincs, ellenben van csend, meg parlagfű. Birkák a szemközti telken, és lovak kicsit messzebb. Sári nagyon élvezi, és mi tagadás, még én is. 

Viszont a munkahatékonyságom erősen leromlott, mióta csak napi 8 órában van korlátlan nethozzáférésem...