Ha fogyiblogot írnék, valami olyasmi lenne a mottója, hogy sokkal több mindenre vagy képes, mint azt gondolod. Sőt, nemcsak a fogyiblognak, hanem úgy általában az életünknek is lehetne ez az ars poetica-ja, aminek ékes bizonyítéka a tegnapi nap. 

Elmentünk biciklizni hármasban. Most, hogy Cs. végre megcsinálta a háború előtti bicaját, mindannyian tudunk együtt tekerni. Így azért tényleg jóval érdekesebb... A pákozdi emlékműnél hagytuk a kocsi(ka)t, és irány Velence. Teljesen jó időt futva értünk oda a hotdogoshoz, ahol bekajáltunk, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve nem visszafelé, hanem csak tovább a tó mellett ripsz-ropsz Gárdonyban voltunk. Aztán Agárd, és így tovább. Mondjuk itt már rohadtul fájt a seggem, és Sári is egyre többször akart megállni (neki a keze görcsölt be, úgy szorította a kormányt), de végül elgázolva kb. millió muslincát, minden biciklis által leelőzve, remegő combizmokkal, de csak visszaértünk a kocsihoz - abszolválva ezzel egy teljes Velencei-tó kört, ami haverok közt is kb. 30 km! Az egy dolog, hogy Cs. és én megcsináltuk (amúgy életünkben először, és azért erre is marha büszke vagyok), na de hogy a 6 éves lányom gyakorlatilag végig biciklizve, tökéletesen szabályosan, mindenféle nyafogás és hiszti nélkül, hovatovább különösebb másnapi izomláz nélkül lenyomta... na, attól azért dagad a mellem rendesen! 

Kb. 5-6 óra kellett a mutatványra, persze, pihenőkkel együtt (2 nagyobb, és 3-4 kisebb megálló)

Most azért egy darabig egyikünk sem vágyik a kerékpárra ülni... bár Sári ma reggel azt mondta, hogy hétvégén menjünk megint.