Anyuék már annyira türelmetlenül várták, hogy hazamenjünk Sárival, hogy kedd óta itt dekkolunk náluk. Egész költözést kellett lezavarni, hogy ide tudjunk jönni, ugyanis bár Anyu mostanában rákattant a vaterára, és baromi sok babaholmit vett viszonylag olcsón, azért pár dolog hiányzott. Így fölcuccoltuk Sári összes ruháját, a pelenkázólapot, a mellszívómat és a légzésfigyelőt (sok egyéb más mellett), mindezeket beletömtük a kocsiba, beszereltük a hordozót hátra, és irány a vidék. Kicsit izgultam, hogy hogyan fogja Sári viselni az utat, meg a hordozót, mert az olyan nagy, hogy totál elsüllyed benne a Motyó (pedig 0-12 kg-ig jó), de jóformán ahogy kifordultunk a parkolóból már el is aludt, és aludt is hazáig (aztán ahogy kicsomagoltam, még itthon is aludt vagy 3 órát, de ez mellékes).

Után azon izgultam, hogy mit fog szólni a kutya a kis betolakodóhoz, de talán annak köszönhetően, hogy Anyu már egy ideje hordja haza a kakis pelenkákat, és lelkesen mutatja a kutyának, ő viszonylag lazán vette a csomagot - megszagolgatta, mérsékelt érdeklődést mutatva, majd inkább annak örült, hogy Cs. végre megsimogatta (már tök régen nem találkoztak).

Izgultam továbbá azon is, hogy Sárinak majd jól felborul a napirendje - ami tulajdonképpen nem is volt neki, leszámítva a reggeli nemakarokaludnicsakszopizni időszakot, de ezt azért nem lehet napirendnek tekinteni. Ezt is viszonylag jól átvészeltük, a kiságyat itt is utálja, nem csak otthon (gyönyörűt guberált Anyu a vaterán, még arra is gondoltam, hogy hazaviszem), itt sem szeret háton lenni, nem csak otthon, viszont borzasztóan tetszik neki a pelenkázó fölé szerelt forgó-zenélő-világító játék, amit akár távirányítani is lehet - sőt, még a TV-távirányítóra is reagál, ezért ha azzal szórakoztattuk, Cs. nem nézhette a TV-t.

Szóval summa summarum elég jól teltek a napok, én élveztem, hogy tényleg semmit nem kell csinálnom, csak szopiztatni, meg dédelgetni a poronyot, mindamellett felnőttekkel is beszélgethetek napközben is, Sári persze körül volt rajongva, amit nem viselt rosszul, úgyhogy úgy gondoltam, máskor is jövünk. Mindennek a tetejében a kisasszony tegnap este 9-től hajnali fél 4-ig durmolt, amikor is szopizott, majd szinte rögtön visszaaludt, és szundizott negyed 8-ig - szóval én is kipihent vagyok, üde és hamvas. 

Persze, akadnak problémák is - mindjárt az, hogy amikor fent van, két fő étkezés között folyamatosan nasizna - vagyis szinte állandóan, de legalább is fél óránként cicire akar menni, és ennek nyomatékosan hangot is tud adni. Aztán, ha éppen hajlandó elengedni a mellem, csak kézben akar lenni, de úgy, hogy láthassa is a világot - ezért gyakorlatilag folyamatosan hordozni kell. Hja, el lett kapatva a mama meg a dédi által, de erről most már baromi nehezen tudom majd leszoktatni. És még egy újdonság: a csodálatos levegő ellenére alig bírom kivinni - ahogy kinyitom a ház ajtaját, vagy ahogy a fejére kerül a sapka, elkezd ordítani, amit csak és kizárólag akkor hagy abba, ha bejövünk, és cicire teszem. Ettől teljesen ki vagyok borulva, mert ha Pesten is ezt fogja művelni velem, és nem hajlandó kimozdulni a panelból, akkor én tutira gutaütést kapok. Már arra is gondoltam, hogy a kutyától fél, pedig szegény eb tényleg borzasztó kedves vele... 

Ma megyünk vissza - kíváncsi vagyok, hogyan fogja viselni az otthont, vajon megismeri-e a kiságyát, vagy újra totál megzavarodik? Mindenesetre este kiderül...