Valószínűleg mindenki megdöbben, hogy mennyire megváltozik az élete, amikor megérkezik a baba - gondolom, azért, mert a mai "elidegenedett" és kiscsaládos társadalmunkban egyszerűen nincs semmi tapasztalatunk a babákról, nincs előttünk minta. Én például életemben nem pelenkáztam babát, mielőtt Sári megszületett, de mondjuk arról sem volt halvány lila gőzöm sem, hogy egy babát esetleg majd altatni kell - és hogy az altatás lesz a csecsemőkor egyik legnagyobb kihívása. 

De engem az súlytott le a legjobban, hogy Sári mennyire rám van utalva, és hogy még rövid időre sem hagyhatom magára. Ez mondjuk nagyon megható, de ugyanakkor borzasztó ijesztő is - hiszen korunk nőideálja a csinos, karcsú, folyton derűs és legfőképpen önálló nő, amilyen én mostanában biztos nem vagyok. Álmaimban sem hittem volna, hogy egy olyan pofonegyszerű dolog, mint pl. teázás a barátnőmmel hosszú napok szervezőmunkáját igénylik, és elég egy kicsit hisztisebb baba, és anya csapot-papot otthagyva rohan vissza a városból, hogy megnyugtassa porontyát.

Úgyhogy önállóságról (csinosságról, karcsúságról és derűről) biztos nem beszélhetünk - de azon gondolkodtam, hogy ez tulajdonképpen jól is van így. Hiszen az a normális, ha a féléves, vagy akármekkora babám folyamatosan rajtam lóg, és még ha ez néha nehéz is, ez akkor is így normális, így van belékódolva.

Néha persze elszakad a cérne mindenkinél, és talán azt kívánjuk, bárcsak "jobban kezelhető" gyereket kaptunk volna (pedig az asztrológia szerint a gyerek választ szülőt, mert pont ebben a családban tudja beteljesíteni a karmáját - mint ahogy a mi karmákban pedig épp ez a gyerek van bent). De milyen a jól kezelhető gyerek? Nyilván átalussza az éjszakát, mondjuk kéthetesen. Persze, nem hasfájós, gyönyörűen, 3 majd 4 óránként szopizik, lehetőleg megbízható mennyiségeket. Egyébként sosem sír, még a kiságyban vagy a babakocsiban sem. Egyedül alszik el. Már az első hónaptól fogva elfoglalja magát, hogy anyukája nyugodtan tudja végezni a házimunkát, de ha esetleg mégis másra kell bíznia, gond nélkül elvan az idegennel. Cumisüvegből is elfogadja a tejet (ebből kifolyólag) és mosolyogva tűri, ha a szomszédnénik illetve egyéb távoli rokonok össze-vissza tutujgatják. De tulajdonképpen nem kell tutujgatni, mert a gyerek ezt nem igazás igényli. Még az anyjától sem. 

Szerintem mindenki megijedne, ha ilyen gyereke lenne, én minimum azt gondolnám, hogy autista, vagy érzelmi sérült.

Mert rá lehet fogni, hogy önigazolás, de szerintem ennek épp az ellenkezője normális. Mármint nem jóü, ha a baba hasfájós (mi szerencsére nem tudjuk, ez milyen), de végül is teljesen rendben van, ha a gyerek sír, ha lerakják. Méghozzá azért, mert a génjeibe nem a 21. század járókái vannak kódolva, hanem a zord természet, ahol ha magára hagyták, akkor megették az oroszlánok. Biztos ezért is tud olyan keservesen sírni, hogy az anyja egyáltalán ne tudja magára hagyni, sőt, lehetőség szerint sokáig hordozza. A nemtudom milyen indiánok gyerekei állítólag folyamatosan derűsek és kiegyensúlyozottak, a kutatók szerint azért, mert egészen csecsemőkoruktól kezdve hordozókendőben csücsültek az anyjukon - különösebben nem foglalkoztak velük azon kívül, hogy az anyjuk mindenhová magával cipelte őket. Sári mondjuk utálja a hordozókendőt (el is adtam), de kétségtelen, hogy sokszor csak azért sír, hogy felvegyem, és utána elégedetten tekintget a világba a kezemből. Nem hinném, hogy ez hiszti, egyszerűen csak biztonságosabb a világ anya kezéből.

Arról nem is beszélve, hogy egy ekkora gyerek még nem tudja, hogy ő meg az anyja nem egy személy. A terhesség kilenc hónapjában az anya mindent kitöltött, az anya volt az élet - ez miért szűnne meg pusztán azzal a ténnyel, hogy megszületett? A szeparáció állítólag egészen egy éves korig is eltarthat, és addig teljesen normális, sőt, az a normális, ha a gyerek sír, ha nincs vele az anyja. Önmagát veszíti el ilyenkor.

Én mindig arra gondolok (persze, a szitkozódás után), ha Sári sír, és nem vígasztalom meg, akkor az neki olyan, mintha az őserdőben hagytam volna magára, a vadállatok között. Vannak, akik szerint elkényeztetem, mert kiveszem a kocsiból, ha sír, vagy nem hagyom ordítani a kiságyba, de szerintem azzal, hogy az ösztönei által diktált szükségleteket kielégítem, azzal nem ronthatom el, viszont megtanulja, hogy rám mindig számíthat. Én adok neki enni, ha éhes, hozzámbújhat, ha bántja valami, és így ez az óriási világ egy ilyen pici babának sem olyan ijesztő hely. Állítólag ez majd később, 3 éves kora körül fogja megháláni magát, amikor egy biztos szerető hátérrel könnyebb lesz elszakadni a családtól, és mondjukközösségbe menni.

Szóval nem vagyok önálló, mint ahogy ezt a kor szelleme elvárná tőlem, nem vagyok "trendi" nő, de azt hiszem, ez így van jól. 

Szerző: anna_over_the_moon  2008.09.20. 14:51 9 komment

Címkék: hiszti csipet noidolgok

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr684580054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_91082 2008.09.20. 23:38:50

Nálam ez a döbbenet részben elmaradt, mert a nővérem két lányainál mindent kipróbálhattam. Altatás, pelusozás, fürdetés, hiszti, sírás, öröm, öltöztetés. Persze azért amikor napi 24 órában nekem kell csinálni, az más tészta. Eddig is szerettem az írásaidat, de ez most különösen jó lett. Minden sorodnál úgy éreztem, de jó valakinél ezt olvasni, egy kis megerősítés, bátorítás, hogy igen kell a sírásra, babára reagálni, és ezzel nem rontjuk el, nem lesz belőle majom, szüksége van rá, ösztön!

Linda 2008.09.20. 23:42:00

Tökéletesen egyetértek. Egy gyereknek elsősorban az anyjára és sok-sok szeretetre, türelemre van szüksége. Ezen nincs mit vitatkozni. És azt is megértem, hogy anyukádékhoz költöztök. Ahhoz, hogy az embernek legyen mindig ereje, türelme( a szeretet az ugye végtelen)a kisbabájához, ahhoz kell hogy néha egymaga legyen,hogy néha ha már szakad az a bizonyos cérna legyen kire rábízni egy kicsit a kisbabát. Én épp ma reggel gondolkodtam ezen.Sokat vagyok egyedül a kisfiammal, párom dolgozik.Dávid ma reggel is 5-kor ébredt(de előtte még kétszer). a napokban nagyon szarul voltam, fájt a gyomrom stb, és mikor hajnalban meghallottam a gügyögést, azt hittem végem van. Olyan halálosan fáradtnak éreztem magam, komolyan azt hittem nem bírok, képtelen vagyok felkelni. Félálomban arra gondoltam, hogy a fél karomat odaadnám azért, ha most itt lenne mondjuk anyósom és elvinné játszani Dávidot és alhatnék még nem sokat, csak 1-2 órácskát!Meg hogy a fenébe van az, hogy Dávid hajnal 5-kor is képes mosolyogni? Akkor én miért nem?????Nyomorultul éreztem magam. Mert mikor meglátott, majdkiugrott a bőréből örömében, én meg azt se tudtam milyen évet írunk és különben is hogy jövök én ahhoz, hogy ilyen önző dög legyek, hogy aludnék még. Ő nem tehet róla, hogy korán kel, Neki esze ágában sincs engem bosszantani ezzel. Nincs mentségem. Csak sokkal jobb, türelmesebb anyja lehetnék, ha néha valaki segítene. Ezért volt jó például, mikor generációk éltek egy fedél alatt. Jó, biztos volt hátránya is, de sokkal könnyebb volt a gyereknevelés, az biztos. Na befejezem, elkalandoztam, meg ezt nem is panaszkodásnak szántam, meg nem is rólam szól, a hullámvölgyek is azért vannak, hogy utána még jobban tudjunk értékelni minden egyes pillanatot. Szóval tulajdonképpen csak mielőbbi jobbulást szerettem volna kívánni! Jó éjt!

Ismeretlen_75240 2008.09.21. 07:08:36

Megnyugtatásképpen, én, akinek pontosan a fennen vázolt séma szerint működik a kölkicéje (az egy tutujgatásigényt kivéve), még így is tud sok lenni a dolog néha. Nem a konkrét tennivalók miatt, hanem egyszerűen csak azért, mert nincsen vége a munkaidőnek. Előző életünkben bármilyen kötelességünk volt, annak eljött a végpontja. lediplomáztunk. pont. 6,7,8, órakor felálltunk a dolgozóasztaltól. stb. Szóval én, akinek tényleg nem lehet oka panaszra abban tudok összegyűrődni, hogy most nem az én akaratom, igényeim diktálnak. Van időm aludni, csak nem biztos hogy akkor, amikor álmos vagyok (enni, intézni ezt-azt) A régi családmodell - hátrányaival együtt is - jóval kíméletesebb szerintem. Meg kell ugyan vívni a területi harcot a csorda idősebb (később fiatalabb) tagjaival, de nem csak a gyereknevelés volt könnyebb, hanem sok terhet levett a párkapcsolatokról is. Csóri pasiknak nem kellett lelki barátnőnek is lenni - amire szegények tök alkalmatlanok, tisztelet a kivételnek. A gyerek mellett sem kellett úgy helytállniuk, hiszen ma ők a mentsvárak, ha nincsen egy nagyi a közelben.

ande · andedrag.freeblog.hu 2008.09.21. 16:17:17

Amióta anya lettél, és szinte csak anyaként írsz, szinte csak Sáriról, másképp olvaslak. Látom, hogy mások olvasnak, akik értelmesen tudnak reagálni, mert ők is anyák, és tudják, miről beszélsz, van véleményük és tapasztalatuk, míg nekem csak elképzelésem dolgokról. Nem tudlak segíteni, vigasztalni,s olykor megérteni sem. Épp csak elképzelni tudom, milyen anyának lenni, s hogy mennyire türelmes és vidám anya akarok lenni, de nincs igazi fogalmam a valóságról. Duplán is eltávolodtam Tőled (bár sosem voltam közel, bizonyos érelemben), mert nem tudok már üzenni Neked sokszor, s mert már nem Téged, hanem Sárit olvasom. Más vonalakon viszont cserébe közelebb jöttél, mert titkos (és fel sem tett) kérdéseimre felelsz, és mert (mint régen), azért újra-újra felbukkan egy olyan bejegyzés(részlet), ami önigazol és továbbterel engem az életem helyesnek vélt útján. Hm, csak úgy ez jutott eszembe. S még azt szeretném, hogy azt kívánom Neked, hogy elég erőd, energiád legyen (szinte) mindig mosolyogni és örülni, türelemmel nevelni, majd tűrni :-)

Ismeretlen_44444 2008.09.21. 18:54:10

Mindig viccesnek találtam, amikor mondjuk az újságban megkérdezik az utca emberét egy témáról, és nyilatkozik János (35, autószerelő). Jánosról ugyanis ez az érdemi információ az újság szerint - mármint az, hogy 35 éves és autószerelő. Holott János lehet, hogy álmában sem definiálná magát "autószerelőként", hanem mondjuk jó barátként, apaként, vagy alkoholistaként, de lehet, hogy hétfőn így, pénteken viszont úgy definiálná magát. Ha anya leszel, akkor viszont sosem szűnsz meg anyának lenni - még akkor sem, amikor valami nem a gyerekedről szól. De ilyen tulajdonképpen alig van. Úgyhogy az a legnormálisabb, ha mindig "anyaként" írok, mert mindig az is vagyok (nem 28, marketing manager). Tény, hogy az esetek nagy részében Sáriról írok, hiszen mostanában csak róla szól az életem. De ez is így van jól. Mondjuk azt is elhiszem, hogy ez más, sőt, lehet, hogy unalmasabb, mint korábban (mármint azoknak, akiknek nem hasonló dolgokról szól az életük). De azt azért nem hinném, hogy nem "engem" olvasol, mert szerintem ez vagyok én - más, mint régen, de ez így kerek. Ps.: én mindig türelmes, meg mosolygós anya akartam lenni. Szerintem ez nehezebb, mint hiszed. :-)

ande · andedrag.freeblog.hu 2008.09.21. 20:52:49

Nem degradálóan mondtam, hogy "csak" anyaként, "csak" Sáriról. Nem gondolom, hogy ez rosszab vagy unalmasabb, mint előtte. Másként izgalmas. Csak már kevésbé értem. Mert az embert, a nőt valamennyire csak átérzem, de az anyát még nem tudhatom :-) Csak ennyi :-) Abszolút így van rendben szerintem is, és ha nem tetszene, nem olvasnám. ;-)

Ismeretlen_44444 2008.09.21. 21:03:14

ja, tudom, hogy nem úgy gondoltad... :-) bár nem lenne fura az sem, ha így már nem lenne érdekes. de értettem hogy hoy értetted és persze tök ok :-) Critical mass lesz idén?

ande · andedrag.freeblog.hu 2008.09.22. 14:06:26

Ugye tudod, hogy autómentes napon tetted fel a kérdést? :-) Biztosan lesz, de nem követem figyelemmel az ilyes eseményeket (sem)

Ismeretlen_44444 2008.09.22. 18:23:12

Azért kérdeztem, hogy mész-e, mert tavaly mentél. Barlow, vagy hogyishívják már nem játszik?
süti beállítások módosítása