A sógornőm azt mondta, hogy ha nem adott azonnal antibiotikumot a gyerekeknek az első takonyra, akkor 4-5 nap múlva is rosszul, vagy rosszabbul voltak, úgyhogy a végén mindig kellett nekik adni. Csak mert én Sárit még mindig nem akartam megtömni ezzel,  bár tény, hogy elég lassan javul, ha javul egyáltalán.

Tegnap reggel kb. egy liter takit tudtunk kiporszívózni belőle, de ami nagyon durva, hogy az egész ágyneműje taknyos volt! Ennek ellenére nem tűnt lázasnak, és úgy fél 9-ig elég jól el is volt, amikor is elaludt, de már nyűgösen ébredt egy óra múlva. Innentől kezdve hol nyűgösködött egy sort, hol aluszkált, egészen délután 3-ig, amikor is megint 38,2 volt a láza. Kapott kúpot, de nem igazán vitte le a lázát, és este, enni persze nem akart semmit, csak szopizni. Este, amikor próbáltam beadni neki az orvosságát, köhögni kezdett, mert valószínűleg a torkára ment a szer, és kis idő múlva pedig sugárban hányni. Én nagyon megijedtem, felhívtam az orvost, aki valahol az isten háta mögött járta a temetőket, úgyhogy azt javasolta, vigyük be az ügyeletre. Sári már amikor öltöztettem is vigyorgott meg vidámkodott, mint a tejbetök, de azért inkább elvittük. A nem túl bizalomgerjesztő ügyeletes orvos írt fel neki valamilyen hányáscsökkentő kúpot, de mivel olyan virgonc volt a kismanó, mint már régen nem, ezért inkább nem adtam neki belőle.

Újabb meglepetésként Sári átaludta az éjszakát, és reggel mosolygósan ébredt, úgyhogy erősen bíztam benne, hogy ma már tényleg jobban lesz. Még amikor 10 körül elvittem a háziorvoshoz is elég jól volt, aztán fél üveg csirkeúsos bébiételt (nagy kedvenc) is megevett. Ezután - mivel elég bágyadtnak láttam- elmentünk sétálni, és rögtön be is aludt. Kb. fél óra múlva sírva ébredt, újra nyűgös és lázas volt. Azóta megint hol alszik, hol sír, és a láza megint felment 38 fölé, úgyhogy újra kapott kúpot.

Szegénykémet annyira sajnálom, látom, hogy szenved. Már sír, ha viszem a szobájába, ahol az orrát szoktam szívni! Emellett nagyon kedvetlen, vagy hozzám bújik és csak fekszik a vállamon, vagy a nagyágyból bámul ki az ablakon. Nem nagyon mosolyog, nem dumál, csak elvan. Lehet, hogy mégis kellett volna neki adnom antibiotikumot már az elején, és akkor rég túllene az egészen.

Egyébként eléggé le is fogyott, az arcocskája úgy beesett, a combjain a kis kiálló hurkák, amit úgy imádtam, eltűntek. Mondjuk lehet, hogy ennek köszönhetően elkezdte emelgetni a popóját, persze csak reggel, amikor jól volt. Inkább gyógyuljon meg gyorsan, nem is kell hogy másszon!