Hétfő délután Budapestre utaztunk, hogy végre megvizsgálja Sárit az a fülész, akit I. ajánlott. Az ő kisebbikje is látens fülgyulladástól szenvedett, és ez a doktornő kezelte ki, drasztikusan, de hatásosan. 

Örökké hálás leszek I-nek és a sorsnak, hogy összehozott minket ezzel a dokival: nála alaposabb orvossal ugyanis szerintem még soha nem találkoztam. Megvizsgálta Sárit és átmosta az orrát (az egyik orrlyukán vizet fecskendezett be, a másikon pedig porszívózta ki a vizet és a gedvát...), és közölte, hogy gáz a füle, mert még mindig váladékos, és mivel ez november óta tart, ezért muszáj komolyabban kezelni. Aztán feltett egy csomó -látszólag oda nem illő- kérdést, pl. arról, hogy eszik-e a gyerek tejterméket (joghurtot 9 hónapos kora óta, túrót 10 hónapos kora óta), ami öreg hiba, mert 1 éves korig semmilyen tehéntej fehérje nem juthatna a gyerek szervezetébe... 

Felvázolt egy elég brutális, de remélhetőleg hatásos kezelési tervet, miszerint másnap reggel megjelenünk a Tűzoltó utcai Klinikán, ahol is felszúrja Sári fülét, és leszívja a pangó váladékot, amiből kitenyészti, amit lehet, hogy legalább megtudjuk, mi okozta a gyulladást. A kórházban is tenyésztettek neki, de negatív lett a minta, mivel akkor már egy hete antibiotikumot szedett a gyerek. Ezután vért vesznek Sáritól, amiben mindent megnéznek, többek között az immunrendszerét is (gyerek referencia adatokkal), és azt is, hogy allergiás-e valamire. Ezek után hetente háromszor kell orrátmosásra jönni, emellett antibiotikumot és füllcseppet fog kapni, és naponta legalább 15-ször kell porszívózni az orrát. 

Eléggé be voltam szarva ettől, de végül is úgy láttuk jónak, ha tényleg belevágunk, és végére járunk mindennek, aminek lehet. Nagyon sajnálom Sárit, de a folyamatos fülgyulladásnak nagyon durva következményei lehetnek, és az sem normális, hogy ilyen pici korában ennyit szenved...

Úgyhogy kedden fél 6-kor keltünk (én órára, de nem kellett volna, mert Sári - mintha tudta volna, épp 5.30-kor kopogtatott), aztán bedugóztunk a Belvárosba, a Klinikára. 8 órára értünk oda, és kb. 3/4 9-kor szólítottak minket, amikor is Sári kapott fájdalomcsillapítót (persze ordított), és elküldtek a laborba. Mire átértünk, szerencsésen megnyugodott, és megivott (külön utasításra) 200 ml gyümölcslét, hogy le tudják venni azt a rengeteg vért, amit előírtak. A laborban senki nem várt, így azonnal bemehettünk, és Sári ismét eszméletlen ordításba kezdett.

A múltkori SZTK-s vérvétel kutyaf*sza volt ehhez képest, az tuti. Sári annyira sírt, és annyira feszítette magát, hogy egyszerűen nem találták a vénáját, de ha meg is lett, akkor sem jött belőle elég vér. Úgyhogy négy helyen bökték meg szegénykémet, az utolsót már úgy, hogy közben mellre tettem (persze megharapott), de így sem tudtak levenni mindenhez mintát. Ezért felajánlották, hogy vigyem be egy üres vizsgálóba, szoptassam és nyugtassam meg a babát, aztán utána folytatják. Így is lett, Sári nagysokára elnyugodott szopi közben, majd úgy 10 percre el is szenderedett. Amikor felébredt, derűs volt, elfelejtette a rémségeket, úgyhogy úgy itéltem meg, most már megbökhetik újra. 

A laborosok természetesen nem voltak ott, hiába vártunk még vagy fél órát, nem jöttek vissza. Közben idegeskedtem, mert a doktornő reggel mondta, hogy még vannak műtétei is, így nem lesz egész nap bent, úgyhogy Cs.-t szalasztottam megnézni, hogy ott van-e még. Aztán szóltak, hogy inkább menjünk vissza a fülészetre, mert mindjárt kezdődnek a műtétek, úgyhogy labor helyett végül is felszúrták Sári fülét.

...ami nem volt kellemes, de kb. 2 perc alatt kész volt (itthon 20 percig tartott!). Persze Sári nagyon sírt, de ez legalább tényleg nem fájt neki, mert le volt zsibbasztva a füle, csak az nem tetszett a kicsimnek, hogy le van ismét fogva. Mire végeztünk, szóltak is a laborból, hogy menjünk, így Sárit egyáltalán nem tudtam megnyugtatni a két szúrás között. Igaz, most már jóval könnyebben ment a dolog, mert bár Sári sírt, de nem ellenkezett: talán apátiába esett szegénykém.

És még nem volt vége, mert újra át kellett mosni az orrát - ezután már annyira kikészült szegénykém, hogy elaludt a vállamon. Szerencsére több "dolgunk" nem volt vele, csak meg kellett várnunk a doktornőt, mert még el akart velem beszélgetni, és gyógyszert akart írni Sárinak. Így Kismanót betettem a babakocsiba, mi pedig végre kicsit leültünk a kórház aulájában, ettünk, és a játszó gyerekeket néztük. Megállapítottuk, hogy Sárinál sokkal súlyosabb esetek is vannak, kisgyerekek kopaszon, maszkban - mi alig bírjuk elviselni, ahogy a gyerektől vért vesznek, vajon mit élhetnek át ezek a szülők? És vajon hogyan dolgozzák fel ezek a maszkban játszó gyerekek azt, hogy ők betegek?

A doktornőre majd' 3 órát kellett várni, amit Sári felerészben alvással, felerészben evéssel töltött (a tízórai teljesen kimaradt). Amikor bementem, a doktornő bocsánatot kért (!), amiért várnunk kellett, és vagy 15 percet beszélgettünk, kérdezgetett kórelőzményekről, elmagyarázta a már elkészül vérképet (!): miszerint valószínűsíthetően vírus lesz a dologban, de azért biztos, ami biztos, kezdjünk el antibiotikumot szedni, fülfelszúrás esetén javasolt, akármi is van. Emellett részt veszünk egy közép-kelet-európai pneumococcus tanulmányban, és ahhoz is ki kellett tölteni egy kérdőívet. 

Holnap kell visszamennünk, mert addigra minden lelet kész lesz, és újra ki kell mosni Sári orrát. Addig is belekezdtünk az itthoni kúrába, orrszívás, fülmelegítés ezerrel, de azért ez a 15 orrszívás nagyon sok. Most 3/4 5 van, és még csak 8-nál tartunk... ráadásul szinte semmi nem jön belőle. Amúgy pedig úgy kell szívni az orrát, hogy a gyerek hanyatt fekszik, és lóg a feje, mert állítólag így a leghatékonyabb. Ez eleve két emberes "meló", amit Sári ne mondjam mennyire "élvez".

Egyébként látszik rajta, hogy nagyon megviselték a történtek, olyan nyúzott és nyűgös. Ráadásul még az anyja is cseszegeti egész nap... szegénykém, a szívem szakad meg, a kórházban még el is bőgtem magam, miközben aludt, annyira sajnálom. Csak néz a nagy gomb szemeivel, nem érti, mi történik vele... De most legalább biztos vagyok benne, hogy jó kezekbe kerültünk.