Már második alkalommal voltam az új hastáncon, amit J. talált nekem. Ez egészen pontosan duplája az elsőnek, mert az ugye folyton elmaradt. 

Ez egy szuper csoport, mert 2-en vagyunk, és a tanár. Itt mindenkinél sokkal soványabb vagyok, a másik tanítványnál pedig sokkal fiatalabb is, de mondjuk azért is szuper, mert itt tényleg tök előről kezdtük, és a létszámból fakadóan jut is idő mindenkivel egyenként foglalkozni. Mintha magánóra lenne. 

Azért mondjuk a tanárt kicsit sajnálom, hogy ilyen kevesen vagyunk, de szerintem nem hirdette meg eléggé. Mindenesetre minden óra végén rákérdezek, hogy biztos lesz-e jövő héten tánc, és ő mindig mondja, hogy lesz, úgyhogy gondolom, csak kigazdálkodja valahogy a terembérletet az óradíjból. 

A másik tanítvány amúgy nem teljesen kezdő, sőt, már tud egy 3 perces koreográfiát, amit eddig minden órán eltáncoltattak vele. Szegény kábé olyan kecses, mint Cs., de varrt magának fellépőruhát, melltartóval, rázókendővel, mint kiderült, azért, mert ezzel a tánccal akarja meglepni a férjét a házassági évfordulójukon. Ami szerintem szuper ötlet, annak ellenére, hogy nyilvána  férje is és ő is tisztában vannak azzal, hogy azért nála jóval szebben is el lehet táncolni azt a koreográfiát. De azért mennyire szerethetik egymást, ha ebben a nőben egyáltalán felmerül az, hogy amit ő fog táncolni, az a férjének majd tetszenni fog, és nem fogja kiröhögni, hogy "hagyjál már anyukám, mit rángatózol itt nekem!".

Nos, ezen felbuzdulva mondtam a tanárnak, hogy ilyet én is akarok, és mivel Cs. szülinapjáig még van pár hónap, talán be is tudok tanulni valami táncot, mire a tanár közölte, hogy április-májusban már fel fogok lépni. He? Hát valami fellépésen, mármint, nem Cs.-nek, hanem csak úgy, közönségnek. Nem akarok szerénytelennek tűnni, de ez azért jól esett, bár kötve hiszem, hogy lesz bennem elég bátorság melltartóban emberek közé menni.

Mindenesetre tegnap már elkezdtünk egy egyszerűbb koreográfiát betanulni, és nem állítom, hogy tökéletes volt, amit táncoltam, de szerintem azért nem volt rossz (legalábbis amit a tükörben láttam). Így amikor hazaértem, tele önbizalommal, meg akartam mutatni Cs.-nek, aki kb. 3 másodperc után közölte, hogy úgy nézek ki, mint akit ráz az áram! Annyira, de annyira rosszul esett, hogy egyrészt majdnem elbőgtem magam, másrészt pedig elment a kedvem az egésztől. Egész este szar kedvem volt emiatt, de mára már új erő munkál bennem, csak azért is megmutatom, hogy nem olyan, mintha rázna az áram.

Egyébként kb. 10 napja ráálltam a mérlegre, csak a miheztartás végett, és a szülés után leadott 10 kilómhoz sikerült hozzászednem még 3-at, mindezt úgy, hogy én úgy éreztem, visszafogytam a terhesség előtti állapotra! Szóval nagyon letörtem, ezért elhatároztam, hogy most aztán kőkemény fogyókúrába kezdek. Persze, koplalni nem szabad szoptatás alatt, bár igaz, ha a napi adagom felét elhagynám, még akkor is egy fél falut jól lehetne lakatni vele... de mondjuk mozogni szabad, úgyhogy leporoltam a Norbi Fittnes Kickbox DivX-es cédémet, meg egyéb aerobicot, és m3egpróbálok minden nap, de legalább hetente sokszor jó sokat tornázni. A fogyókúra eddig olyan jól sikerült, hogy egy héttel az ominózus mérlegelés után épp 10 dekát sikrült magamra szednem. Éljen a motiváció!