Jaaaaaaajj, de elfáradtam! Utazás, rokonozás, fürdés, nyaralás-féle, esküvő és keresztelő, és egy mini-lagzi - kábé ezeket sikerült bezsúfolni az elmúlt 7 napba.

Kedden délelőtt indultunk, Sári jól viselkedett, mivel nagyrészt aludt, amikor meg nem, akkor is el lehetett vágni a nyafogását egy kis kölesgolyóval. Így amikor odaértünk a sógornőmékhez, nem csak kipihent, de jóllakott is volt, úgyhogy nagy erőkkel vetette bele magát a Lányokkal való játékba. Innentől kezdve gyakorlatilag nem volt egy másodperc sem, amikor egyedül lett volna, illetve nem kellett egyetlen önálló mozdulatot sem tennie, már ami a lépegetést illeti, ugyanis a gyerekek gyakorlatilag folyamatosan vezetgették. Pedig itthon már elég jól haladtunk a járásgyakorlással, hétfőn, az indulás előtti nap este konkrétan azzal szórakoztatta magát, hogy össze-vissza sétált a Mamája, a leendő keresztanyja és köztem. Nos, ez az egy hét járássegítőzés szerintem hetekre vetette vissza a mozgásfejlődését, ugyanis most már egyáltalán nem akar segítség nélkül sétálni, de ez ellen nem tudtam volna mit tenni (bár szép csendben azért a hajam téptem legbelül...). Szóval a lányom újfent játékbabává avanzsálódott, igaz, ezt ő nagyon élvezte (velem ellentétben, de én meg kussolok, ugye).

Azt hiszem, még kedden, az érkezésünk után ki is mentünk kicsit a sógornőmék majdnem dunai nyaralójába, ami tulajdonképpen jobb, mintha a Dunán lenne, mert az ugye árad, viszont az a kétszáz éves csatorna, ami mellett végül is van a házikó, le van zárva, így abban sem emelkedett vízszint, sem brutális sodrás nincsen. Mondjuk, az idő nem volt túl jó, így végül nem fürödtünk, viszont amikor elmentünk sétálni, a nyakunkba kaptunk egy olyan zuhit, hogy kénytelenek voltunk egy éppen lakatlan bungalló eresze alá behúzódni. Sári itt fedezte fel a szerelést, ami a babakocsi csatjainak bekapcsolását jelenti. Innentől kezdve ez volt a kedvenc elfoglaltsága.

Nem aludtunk kint, egyrészt mert az idő azért elég szeszélyes volt, másrészt mert Cs.-nek különféle hivatalos ügyei voltak szülővárosában. Másnap így elemntünk nagyapát látogatni, meg megnéztük a sógorom új traktorját. Nagyon hangos volt a traktor (és piros), úgyhogy Sári meg is tanulta, hogy ami berreg, az a tattó. Amikor kipróbálták a dudát, akkor pedig úgy megijedt, hogy csak a pulykales ígérete tudta megvigasztalni. Mert hogy arrafelé egy csomó szárnyas van, köztük rém randa pulykafélék is (én komolyan nem tudtam, hogy ezek ennyire csúnya állatok), és hát mit ad isten, nagyapa beszél pulykául. Kuruttyolt nekik, azok meg vissza, sőt, még oda is mentek hozzá, mire nagyapa egy laza kézmozdulattal elkapta az egyik nyakát (pulyka visít, Sári érdeklődve figyeli a fejleményeket), majd a nyakánál vonszolva odahúzta az addigra már két lábbal fékező állatot a gyereknek, hogy megsimogathassa... Hm, szerintem Sári benne is lett volna, ha hagyom, de inkább átnyergeltünk a szilvára, ami túlontúl ízlett a kisasszonynak, úgyhogy már féltem, hogy hasmenést kap a korábban még sosem kóstolt gyümölcstől. De végül nem volt semmi, a gyomra szerencsére jól viselte a sokféle kaját.

Csütörtökön ha jól emlékszem, nem csináltunk semmi különöset, leszámítva, hogy újfent meglátogattuk a nagyapát, de most a kismalacok és a csirkék voltak soron. A malacok iszonyatosan büdösek voltak, konkrétan hónaljig ért a kaka a disznóólban, úgyhogy szerencsétlenek alig tudtak menni (kevés zsír, sok izom). Sári azóta, ha megkérdezzük, mit csináltak a cocák, körbe-körbe mászik - nos, nem értjük, miért, de ez van. A csirkék pedig szintén nagyon csúnyák voltak és büdösek, de Sárit ez nem túlzottan zavarta.

Mi szülők pedig ellátogattunk a paphoz, hogy megbeszéljük a keresztelés és a mellesleg-esküvő részleteit. Én ugyan nem vagyok katolikus, sőt, kevés egyházról rendelkezem lesújtóbb véleménnyel, mint ezek, de miután a "tisztelendő úr" kisgatyában fogadott minket,kicsit fura volt a szituáció. Kiderült, hogy az apósom rendelt kántort, úgyhogy nem lesz annyira egyszerű a szertartás, mint szerettük volna, de végül is elég lazán meg tudtuk oldani, nagymise, meg egyéb felesleges időhúzás nélkül. 

Pénteken ismét kimentünk a nyaralóba, mivel anyu, a nagynéném és a keresztanya aznap jöttek le, és ott is aludtak. Aznap már nagyon jó idő volt, úgyhogy Sáribaba is kipróbálta a pancsolást. nem volt egyszerű a dolog, mert a víz már a stégnél is majd' 2 méter, és a gyereket úgy nem lehetett bevinni, hogy valaki a létrán állva fogja (mert akkor hogyan fogja a létrát). Így két emberes meló volt a dolog, de a kisasszony nagyon élvezte a természetes vizet (pedig hideg volt), igaz, kicsit túlbiztosítottuk a beülős úszógumival és a karúszókkal. 

Szombaton aztán felvirradt a nagy nap. Természetesen az izgalom miatt Sári jó korán kelt (fél 6 - mint mindig), és mivel én voltam a reggeles, így én sem aludtam ki magamat. Mindegy, mert 8-kor már amúgy is kellett készülődni, főleg nekem, aki ugye menyasszony is voltam egyben. A múltkor vett fekete-fehér-szürke kis koktélruhát viseltem, egy fehér boleróval, és egy gyönyörű Tamaris cipővel, ami jól feltörte a lábam, de sebaj, mert tényleg csodaszép. Sári pedig fehér kis fodros ruhában volt, kalappal, fodros zoknival. Még itthon akartam neki fehér cipőt venni, gondoltam, úgysem árt egy normális zárt cipő, de ebben a hülye városban egyáltalán nem találtam olyat, ami tetszett volna, és valami márkája is lett volna. Ezért úgy döntöttem, hogy turkálok egyet, úgyhogy ki is halásztam egy fehér George kis cipőt, ami ugyan szép volt, de már ránézésre is marha kényelmetlen, cserébe viszont olcsó. Mivel nem akartam Sárit kényelmetlen cipoőbe járatni, amíg nem muszáj, így ráadtam a kék szandiját addig, amíg a keresztelő nem kezdődik - gondoltam én, végül viszont nem adtam rá a fehér cipőt, így szegénykém béna kék játszós szandiban lett megkeresztelve...

Természetesen a dolgok nem mentek simán, ugyanis anyuék és Cs. legjobb barátja is késtek. Anyuék végül csak befutottak, de G.-ék nem értek oda, úgyhogy nem votl mit tenni, 10-kor elkezdtük a bulit. Volt nászinduló, meg hasonlók, bevonultunk Cs.-vel, mint két hülye (egyáltalán nem számítottam erre), majd miután fogalmunk sem volt, hogy mit kell csinálni, álltunk bénán az oltár előtt, oldalunkon a tanukkal, miközben Sári kiabált, mászkált, nyafogott, szóval adta a műsort. A kántor orgonált, az asszonykórus vonyított, mintha legalább is temetésen lennénk, a pap pedig olyan dumát lenyomott, hogy csak lestem. Később Cs. azt mondta, hogy önmagához képest egész jó volt, hát nem tudom, én nem tanultam papnak, sőt, de ennél még én is komolyabb prédikációt dobok össze fél óra alatt. Na, végül is csak összeadott minket...

Ezután volt a keresztelő - mint kiderült, ez volt a mellékszál, az esküvő pedig a fő attrakció, pedig épp fordítva szerettük volna, de a szokás az szokás, nincs mit tenni. Szóval nekünk, a kereszteltnek és a keresztanyának fel kellett vonulnunk az oltár mellé, ahol a pap újfent frenetkiusat alakított, ráadásul Sári nehezen viselte, hogy nem mászkálhat, úgyhogy mire effektíve a kereszteléshez értünk, már nagyon hisztis volt. Alig bírtuk kézben tartani, a ruhája felcsúszott a nyakába, úgyhogy kilátszott a bugyija... 

Amikor ezen is túlvoltunk, és végre kivonulhattunk volna a templomból, már megint rosszul csináltam, ugyanis mint kiderült, nekem sokkal lassabban kellett volna mennem, sőt, még valami fotót is akartak csinálni, de mivel én mindezekről nem tudtam semmit, kimentem, és kész. A templom előtt aztán kaptam egy csomó gratulációt, meg virágcsokrot, de tök fura volt az egész, mivel most mit gratuláltak egy esküvőhöz, ami már 4 és fél éve tart? Egyáltalán nem voltam menyasszonyos hangulatban, aztán erre tessék, mire felocsúdtam, már férjhez is mentem! 

Folyt köv.