Ez volt a bölcsi előtti utolsó hétvégénk, ami szerintem szuperül sikerült, szerintem.

Szombaton elmentünk meglátogatni -uszkve 1 év halogatás után- Fruzsiékat, aki Sári PIC-es szobatársa volt. 32 hétre született, és ahhoz képest nagyon gyorsan és ügyesen feltornázta magát, igaz, az első fél évben elmaradt a fejlődése az időre született babáéktól, de egyéves korára mindent behozott. Nos, amit viszont tegnap láttam, az ledöbbentett. Mert Sári ügyesen dumál, igaz, babanyelven és kiejtéssel, de nekem ez már fel sem tűnik - de Fruzsi, ő úgy beszél, mint egy négyéves. Vagy öt. Vagy egy felnőtt. Gyönyörűen, kristálytisztán, helyesen ragozva, összetett mondatokban. Emellett nagy magabiztossággal rohangál fel-le a lépcsőn, ami ugyan alacsonyabb és biztonságosabb is, mint a mienk, de azért izgultam, amikor "Gyere Sári, add a kezed, megmutatom a szobámat!" -felkiáltással kézen ragadta Sárit, és felvezette a szobájába... Egyszóva Fruzsi már nagylányosabb, és ügyesebb Sárinál, ami természetesen nem jelenti, hogy most Sári érdemei kisebbek lennének, de ő a másikhoz képest még olyan babás... Milyen fura, hogy mennyire máshol tartanak ebben a korban, ráadásul úgy, hogy Fruzsi közel 1 kiló és 1 hónap hátránnyal startol az amúgy koraszülött lányomhoz képest.

A csajszik egyébként aranyosak voltak eleinte, egészen addig, amíg a lányom rá nem startol Fruzsi Mazsolájára. Na, itt Fruzsi védte a területét erősen, és innentől kezdve nagyjából mindenre nemet mondott, ami a játékait illeti. De ez volt a kisebb baj, mármint Sári szempontjából, mert amitől Sári jobban félt, az igazából Fruzsi apukája volt. Láttunk már ilyet korábban is, (ld. Márk-apuka), úgyhogy a kisasszony a délután nagy részét a nyakamba csimpaszkodva töltötte. Ez van, jó trenírozás a bölcsire, ugye.

Hazafelé, és ma délelőtt pedig vásároltunk, előbbi esetben Ikea, utóbbiban szandi-pulcsi vétel. Közös nevező a rohangálás, amit Sári az Ikeában és a Plázában lenyomott - leizzadtunk az apjával rendesen, mire begyűjtöttük. Egyedül már nem lehetne vele elmenni, maximum, ha magamra kötöm.

És akkor holnap bölcsistart: egyenlőre én is tudok menni, mert lecsúszom a túlóráimat. Kíváncsi leszek, remélem, gördülékenyen megy majd a dolog.

Szerző: anna_over_the_moon  2010.02.28. 20:12 Szólj hozzá!

Címkék: barátok

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr884580306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása