Sári láza vasárnap 39 fokra ment fel, de a lázcsillapító szerencsére levitte. Hétfőn persze nem ment bölcsibe, és délelőtt 38 volt a hője, amire az apja persze rögtön adott orvosságot. Kisebb vitám volt erről Cs-vel, ő ugyanis már az első köhintésre antibiotikumot tömne a gyerekbe (megelőzendő a fülgyulladást, ugye), én viszont úgy gondolom, hogy a láz azért nem annyira káros, különösen mivel Sári szerencsére nem hajlamos a lázgörcsre. Na mindegy, ezzel az egy kúppal tegnap sikerült jól karbantartani a gyereket, még este is 37,4-re ment csak fel a láza. Ma reggel kb. ennyi volt megint. Mivel a lázon és az étvágytalanságon kívül szinte semmi tünete sincs, ezért az orvos sem adott antibiotikumot, viszont a bölcsi egész hétre tiltólistára került, ami azért „jó”, mert így jövő héten kezdhetjük a beszoktatást előröl, és közben Cs.-nek már mennie kellene haza. Az élet felülírja a programot.

Sári és én hétvégén már egész bensőséges kapcsolatba kerültünk, bár természetesen még mindig az apja a sztár, de tegnap újra nagyon elutasító volt velem. Este meg is ütött, amikor az apja helyett én szerettem volna átöltöztetni. Mi tagadás, egyre rosszabbul viselem ezt… nyilván az sem segít, hogy azért az összes „nemszeretem” feladatot (lázmérés, orvoshoz járás) azért még mindig nekem kell csinálni, én tiltom meg a tévézést, a rosszalkodást is, de ettől függetlenül tényleg igyekszem annyi időt vele lenni, amennyit csak lehet – és azt tartalmasan eltölteni. Mégsem tudom elég jól csinálni – úgy látszik – megbuktam ebben a szerepemben is.