Sári mostanában elkezdte mondogatni, hogy a másik kistestvérét Zsófinak fogják hívni. Mondtam neki, hogy egyrészt van már Zsófi a családban, másrészt még nincs a hasamban baba, de ha lesz is, akkor sem biztos, hogy lány lesz.
S: De az már sosem lesz az Eszter!
A: Igen, sajnos az Eszter már sosem lesz a hasamban.
S: Mert ő meghalt.
A: Igen.
S: Senkinek nem akarom elmondani, hogy meghalt.
A: Miért?
S: Mert ez olyan szomorú.
A: De elmondhatod!
S: De nem akarom!
A: Nekem sem akarod elmondani?
S: Neked sem.
A: Miért? Félsz, hogy akkor anya is szomorú lesz?
S: Igen, félek, hogy akkor Te is szomorú leszel.
A: Pedig én azt szeretném, hogy mindig mondd el nekem, ha valami bánt. Akkor én pedig megpróbállak felvidítani. Megígéred, hogy elmeséled anyának, ha szomorú vagy?
S: Megígérem.
2012.03.07. 08:48
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr334580499
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ismeretlen_116528 2012.03.08. 13:53:17
"Amikor még egész pici voltál, egy puszival jobbá tudtam tenni számodra a világot. Vagy egy kanálnyi orvossággal. Meg tudtam javítani olyasmit is, amin még a puszi sem segíthetett - ragasztóval és szalaggal, tűvel és cérnával, kapcsokkal és madzagokkal. (...) A felnőttdolgok meghaladják a képességeimet. Azt kívánom, bárcsak lenne olyan varázserőm, amivel helyre tehetném az ilyesmit is. De nem tehetek mást, mint hogy itt vagyok. Mindig itt leszek." Pam Brown
Mondtok, amit mondtok