Az oviban bárányhimlő fertőzés van, Sári ennek megfelelően azt –úgy tűnik- nem kapta el, ellenben valami megfázás-szerűséget sikeresen összeszedett. Azt vettem észre, hogy Sárinál a betegségek általában progresszív lefolyásúak, vagyis első nap (amikor orvoshoz viszem), alig-alig beteg (ez mellesleg most szerdára datálódott, és úgy-de úgy szétpakolta a szobáját, hogy öröm volt nézni), hőemelkedése van, kicsit köhög, meg folyik az orra. Az orvosnál rendszerint jókedvű, így persze nem is veszi komolyan senki a baját. Másnapra (jelen esetben tegnap) viszont rosszabbodik, és ez így megy még 1-2 napig, majd lassan javulgat. Egy betegség mindig 2 hét, mire teljesen (értsd: a mama meg a dédi szerint is) meggyógyul. Persze, 2 hétig ki tud a mai világban otthon maradni egy orrfolyós, de amúgy élénk gyerekkel? Mert ugye én nem, emiatt persze mindig szemrehányó pillantások követik a tetteimet. Így ne legyen magas a vérnyomásom.

Mert amúgy az (és ezzel a remek logikai fordulattal át is térhetünk rám), és ez a múltkori gasztrós vizsgálaton derült ki. Mert hogy olyanon is voltam, igaz, még februárban akartam menni, de csak mostanra sikerült időpontot kaptam. Sokat fáj a gyomrom újfent, ami persze stressz-tünet is, a hasmenésem (és a lassú, de biztos fogyás) is visszatért, ezért jónak láttam feleleveníteni ezen a vonalon is a kapcsolataimat. Ja, mindennek tetejébe Párizs óta szédültem is, de erre már tényleg azt gondoltam csak, hogy a fülem (amúgy nem, ezt a fülész mondta, mert ott is jártam). Szóval a gasztrós doki megmérte a vérnyomásomat, és valami 150 körül volt, ami magas. Így első feladat a vérnyomás napló vezetése. Azóta azért ilyen magasat nem mértem, de meg kell hagyni, 120 alattit sem. Általában 130 körüli a felső, és 90 körüli az alsó érték, ami mérsékelten magasnak mondható. Stressztünet, na.

De visszatérve a dokira, elküldött hasi UH-ra, mert szerinte a panaszaim inkább epések, nem gyomrosak. 2 éve nézték az epémet, akkor tiszta volt, de most… nos, találtak egy k*rva nagy követ, ami ezek szerint 2 év alatt nőtt oda. Frankó, mert így kalibráltam maga egy epehólyag-eltávolító műtétre. A műtét amúgy laporoszkópiás (ha minden jól megy), így nagyon nem viseli meg az embert, de azért akkor is egy műtét, basszus. Hiányzik még egy kis kórház. Persze, per pillanat nem kell ezen aggódnom, mert ad 1, még nem jelentkeztem be ad 2., a várólista legalább 2 hónap.

Epekővel nagyon gyereket sem érdemes tervezni, bár ez most még nem is aktuális, asszem.

Ja, azt meg már csak halkan teszem hozzá, hogy szerintem egyébként lisztérzékenységem van (erre az egyre még sosem vizsgáltak), mert ez egy csomó tünetemet magyarázná, többek között a halvaszülést is. Legalább is a google szerint. Mindegy, most egy vérképem úgyis bejutott a versenybe, szóval ha hiánytüneteim vannak, azon úgyis látszódik, és akkor majd jövő héten rákérdezek a dokinál erre is.

Szóval kezdem joggal úgy érezni, hogy engem tényleg nagyon b*szogat az élet. Nem elég, hogy milyen érzelmi hullámvölgyeken (amikben csak lejtmenet van, szerintem) megyek mostanában keresztül, még ez a hülye egészségem is cserbenhagy. Persze, ez már tényleg csak pont az i-re. De f*szkivan a k*rva életbe.

Néha jól esne csak úgy belekiabálni pár nagyon durva káromkodást a világba.