Ismét teljes jogú városiak vagyunk - visszaköltöztünk, ugyanis. Bár a tanyakulcs még a zsebemben van ma estig, azért már két éjszakát is a "régiúj" lakásunkban töltöttünk.

Amiben egyébként lépten-nyomon partvisok, felmosóvödrök, kartondarabkák, rongyok és Sofix-os üvegek hevernek. Egész hétvégén megállás nélkül takarítottunk, és még most is csak 60%-osnak mondanám a helyzetet. Igyekeztünk a minimális komfortra helyezni a hangsúlyt a tökéletes kivitelezés helyett, mert így legalább vissza tudtunk jönni. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy minden poros és azonnal nem használandó tárgyat a nappali egyik felében összegyűjtöttünk, és szobáról-szobára haladva a többi helységet úgy kitakarítottuk, hogy legalább már ne vigyük a port ide-oda a lakásban. Persze, por is maradt végül, sőt, azt lelkesen hurcoljuk is, de azért azt hiszem, úgy 3-4 héten belül készre lehet jelenteni a takarítási projektet.

A státusz tehát az, hogy van 2 lakható szobánk, és egy fél nappalink egy b*szott nagy kanapéval (erről majd később), mindenhol halomban állnak a cuccaink, nincs konyhánk és ebédlőnk, de még egy sz*ros kávéfőzőnk sem (mondjuk, nem is lenne mire tenni). Végül is eddig is anyuékhoz jártunk kajálni, eztán is így lesz. Bár ma reggel, amikor én 5.55-kor keltem, és mentem volna re-boot-olni az agyam, ők meg még vígan húzták a lóbőrt. Kicsit ideges voltam, mert nem tudtam bemenni, az ajtót ui. belülről zárták be.

Tovább rontja a komfortfokozatot, hogy a fürdőszobában (és úgy általában az egész lakásban) nincs tükör. Van ugyan egy kis borotválkozós-tükrünk, na de abban lecsekkolni az épp aktuális outfit-et nem igazán lehet, nem is beszélve a sminkelési nehézségekről. Remélem, azért tűrhető a mai kompozíció, mondjuk, még senki nem dicsérte meg.

De örülünk, mert van egy óriási kanapénk. Igaz, egyfelől kissé elkalkuláltuk az árát (főleg, hogy a régit még nem sikerült eladnom), emiatt a konyhabútor csak részletekben kerül beszerzésre, másfelől benéztük a méretét. Mondjuk, nem a nappali kicsi hozzá, mert oda gyakorlatilag egy mozi-széksort is betehetnénk, hanem a lépcsőház. Mentségünkre legyen mondva, még nem volt lépcsőház, amikor megvettük a kanapét... Ezt onnan tudjuk, hogy Cs. és a haverja kb. 3 órán keresztül próbálták a kanapé felét feltuszkolni, de az beszorult a lépcsőfordulóba, mint egy dugó. Cs. már falbontásban gondolkodott (nem adja fel egykönnyen), de végül sikerült meggyőzni, hogy talán egy profi költöztető brigád olcsóbb lenne és kevesebb koszt csinál. Mert azt láttuk mi is, hogy matematikailag van esély arra, hogy az erkélyajtón beférjen az ágy (75 cm széles ajtó vs. 72 cm széles kanapé), de be kellett ismernünk, hogy fizikailag -bármilyen erős is az uram- sajnos kicsi annak a valószínűsége, hogy tartós rokkantság nélkül megoldja ezt a feladatot. Így megjöttek a kétajtós szekrények kanapét pakolni - és bár én nem voltam személyesen jelen - az erkélyen és Sári szobáján keresztül kb. 3 perc alatt a helyére került a cucc.

Úgyhogy ennek örülünk. A kanapén dögölve nézzük a kupit. Meg ahogy Cs. dugdossa a drótjait össze, mert persze mi más lehetne fontosabb a selymesen lebegő malterfátyol alatt, mint hogy jól szóljon a dolby digital surround?