A pszichológusnál:
"Anna, úgy gondolom, amit eredetileg kitűztünk célnak, hogy le tudja tenni Eszter miatti gyászát, azt elérte. Most el kell döntenie, hogy keres-e újabb célkitűzést, vagy itt abbahagyjuk a terápiát. Én azt gondolom, hogy azzal lehetne még valamit kezdeni, hogy miért törekszik folyton arra, hogy problémákat gyártson magának. Mi ez, miből fakad ez a mazochizmus?"
Sári: "Anya, a mennyországban pontosan ugyanolyan, mint itt?"
A: "Nem tudom. Lehet, hogy jobb."
S: "Igen, biztos, hogy jobb."
(Kicsit később)
S: "Anya, miért temetik a halottakat a földbe?"
A: "Mert ez a szokás, és mert így a halottak teste táplálja a földet."
S: "Hogy táplálja?"
A: "A halottak teste szétbomlik ásványi anyagokra, amik nagyon pici részecskék, és azt a növények felszívják a gyökerükön keresztül, és így tudnak nőni a fák, a virágok."
S: (mosolyogva) "Akkor lehet, hogy Eszter teste az én kiskertemet táplálja?"
Október 15.
Tegnap volt a nemzetközi bébigyász napja (nekem jobban tetszik a perinatális gyász napja, de mindegy). Persze, a magyar wikipédia ezt nem említi, és amúgy is, amerikai a kezdeményezés, őket meg itt nem szeretjük. Természetesen, ahogy tavaly is, most is csatlakoztunk a gyertyagyújtáshoz. A facebook csoportban létrehoztam egy eseményt, és nagyon megható volt, ahogy egyre-másra jöttek a képek. Szerintem szükség van az ilyen alkalmakra, igen is fontos, hogy beszéljünk a veszteségről, a gyászról, mert ez ma Magyarországon, de még családon belül is tabutéma.
Mellékzönge, de Cs. is visszaigazolta a "részvételt", ehhez képest elfelejtette, és amikor hazaért, elment enni, és nagyjából addig vacsorázott, amíg a gyertyák égtek.
Mondtok, amit mondtok