Önkínzásból, vagy csak úgy passzióból visszaolvasgattam a blogomban az 1 és 2 évvel ezelőtti bejegyzéseimet, amelyeket az év ezen részében írtam. Tavaly és tavaly-előtt is terhes voltam ilyenkor, és mindkétszer január elején ért véget a dolog. Mégis olyan jó volt olvasgatnom magam, főleg amit Eszterrel a hasamban írtam: szerintem kifejezetten humoros írásaim voltak (ennyi öntömjénezés kell), de ami a legfontosabb, bennem volt az a boldog, reményteli várakozás, ami úgy általában a lelkes kismamákat jellemzi. Végül nem tudtam a végéig elolvasni - januárnál abbahagytam. Nem mintha így meg-nem-történtté tehetnék bármit, de most úgy éreztem, hogy csak a jó részéről akarok tudni. Csak azt akarom elképzelni, ahogy fekszem otthon a kanapén, nagy hassal, nagyon terhesen, Eszter rugdos, én meg simogatom, beszélek hozzá, várom, várom, várom. Sári beszalad - még csak 3 és fél éves, selypít és raccsol, de odabújik, ő is simogatja a hasamat. És mi így maradunk, jó sokáig. Amíg fel nem készülök arra, ami ránk vár.

Eszter ma lenne 23 hónapos.