Úgy repülnek a napok, hogy alig bírom követni - hiába, ilyen az öregség. De tényleg, már hétfő délután van, és igen csak meg kell erőltetnem az agyam, hogy eszembe jusson, mit is csináltunk pénteken: nem azért, mert semmi nem történt, hanem mert annyira távolinak tűnik...

Úgy volt, hogy Cs. nővéréék jönnek péntek-szombat, de az indulásuk pillanatában derült ki, hogy a vízuma csak vasárnaptól érvényes. Így végül "nyertünk" egy szabadnapot, ami, ha emlékeim nem csalnak, elég eseménytelenül telt. Persze nem Sárinak, mert ő tényleg egy percre nem áll meg, napról napra okosabb és szórakoztatóbb. Az egyik reggel például közölte, hogy "A-pphha", az apjára nézve, igaz, azóta ezt a mutatványt nem ismételte meg. "Anya"-személye az esetek 90%-ban még mindig nem tisztázott, bár néha már megmutatja, hogy hol vagyok, ha kérdezik, de szerintem ő még nagyjából nem szeparálta el magát tőlem. 

Egy éves és egy napos korától kezdve elhagytuk a délutáni szopizást, ami azért néha még eszébe jut, legalább is előfordul, hogy három körül hozzám mászik, és hevesen mutogat a fotelre, ahol ilyenkor szoptatni szoktam. Ennek ellenére nem szoptattam azóta meg, mert hiszti sosem volt érte, és kis figyelemeltereléssel simán túllépett a dolgon. A reggeli-esti viszont marad még egy darabig, amihez a kismanó ragaszkodik, legalább is hevesen sír, ha nem abban a másodpercben kapja, amikor ő azt gondolná.

Amúgy kis hisztikriszti lett mostanában, főleg, ha valamit nem engedünk meg neki. A múltkor lent voltam, Sárira az apja vigyázott, amikor éles, vigasztalhatatlan sírást hallottam. Kiderült, hogy Sári a pelenkás kukát szemelte ki, amit Cs. nem engedett, és ezt őnagysága nem szívlelte. De amúgy is, egyre határozottabban követel mindent, hát, ha ebben rám ütött, akkor lesz még gondunk vele...

Az alvással szenvedünk rendesen, amin nem csak azt értem, hogy nappal, hanem éjjel is, illetve hajnalba. Már szinte sosem alszik negyed 6 után, ami engem igen csak kikészít, de akármit csinálok, egyszerűen felébred, és már nem akar visszaaludni. Ehhez még hozzájön, hogy vagy nagyon sokat alszik nappal, két részletben, késő délelőtt és késő délután, vagy egy rövidet délelőtt és nagy nyűglődés után kora délután. Nagy ritkán kihúzzuk ebédik, de ilyenkor sem alszik 1,5 óránál többet teli pocakkal, vagyis ezzel nagy keservesen van csak el estig, de leginkább kora este le kell tenni kicsit szundizni. Az vált be a legjobban, hogy délelőtt elviszem sétálni, és akkor alszik úgy 40 percet a babakocsiban, ami ugyan nem elég neki, de így 2-kor le tudom tenni úgy 4-ig, amivel viszont kibírja estig, és normális időben ágyba kerül. Viszont amikor ilyen szar az idő, akkor nem tudom kivinni, másrészt pedig nem mindig alszik el a kocsiban.

A sógornőmék végül tegnap reggel érkeztek, és ahogy lenni szokott, egy pillanat alatt megtöltötték a teret. Mondjuk egy két gyerekkel nem is csoda. Sári már egyáltalán nem félt tőlük, sőt, az első perctől nagyon érdeklődött irántuk, mondhatnám úgy is, hogy kábé egész nap le se tojta a fejem. Kapott tőlük egy kismotort, vagy inkább kisautót, ha nagyon koncentrál, már tudja hajtani. Kapott még egy használt kiscipőt is, igazit, amiben kint is robogózhatott. Délben felvágtuk az általam gyártott tortát, ami már egy kicsit mindenkinek jobban ízlett, mint a múltkori, de ez meg olyan tömény volt, hogy egy-két falatnál többet nem nagyon lehetett legyűrni belőle. 

Nekem amúgy kicsit stresszesek ezek a vizitek, és bármennyire titkolom, szerintem látszik rajtam, egyszerűen azért, mert mindenki ráugrik Sárira, és én úgy gondolom, hogy ez sok neki. Persze nem, mert ő marha jól elvan. Az kicsit zavar, hogy a gyerekek úgy kezelik Sárit, mintha valami játékbaba lenne - mert az ok, hogy érdekes, hogy olyan pici, de azért azt nem kellene forszírozni, hogy a nyolcéves cipelhesse a 9és fél kilós babát, úgy, hogy majd' bele szakad... mert ugye akármi is van, egy gyerekre azért mégsem lehet rábízni, hogy nonstop figyeljen erre a kis huncutra, amíg együtt vannak. Én meg hallom magamat, ahogy folyamatosan sipítozok, hogy ezt ne, azt ne, ne puszilgasd már taknyosan, meg ne add neki a zsebkendődet, figyelj, hogy ne lépj rá, ne zavard evés közben, ésatöbbi, olyan vagyok, mint valami varjú, már saját magamat is idegesítem...

A sógornőmék végül ma délelőtt mentek el, így csak egy napot voltak itt, de én úgy lefáradtam, mintha egy hétig lettek volna. Közrejátszhat ebben az is, hogy éjjel Sárival aludtunk, mert a mi hálónkban aludtak a gyerekek, a nappaliban meg a felnőttek, és egyrészt ott baromi kényelmetlen az ágy, másrészt Sári minden moccanására felébredtem, és amúgy is vagy négyszer sírt fel, mint utóbb kiderült, tiszta lila az ínye a 6. fogacska miatt. A kisasszony amúgy fél 6-kor kelt, tökre örült, hogy mi ott aludnánk a szobájában, és ezt természetesen nem hagyta szó nélkül. Erre felébredtek a lányok is, így háromnegyed hatkor már három gyerek randalírozott ott, ahol én aludtam volna...