Tegnap este lefekvéskor Sári csak úgy a semmiből felvetette a kérdést, hogy miért 7 törpe (a 7 törpe).
A.: -Hogy jön most ide a 7 törpe?
S.:-Hát, gyalogolva.

Fiús anyukák: légy szíves tanítsátok meg fiaitoknak 3-4 éves korban, hogy az lesz igazán népszerű a csajok körében, aki nem autózik, hanem hajlandó herceget játszani a kis a hercegnőkkel – így nem utolsósorban megspórolja a nem-játszásból fakadó sírás és hiszti végighallgatását a magamfajta lányos anyáknak!

Úgy alakult mostanában, hogy elég sok gyerekes programunk volt: szülinap, bölcsis Barnus, tengeri barát Kende, és hát mindig kiderült, hogy a fiúkat azért valahol jobban érdekli az autózás, építőkocka meg miegymás, mint az, ha Sári Csipkerózsikásat akar velük játszani. Sári persze mindegyiknek előadta a szereposztást: Sári Csipkerózsika, aki örök álmot alszik, és ennek megfelelően le is feküdt valahova, és az épp aktuális kissrác a herceg, akinek kellene menni, és csókkal felébreszteni őt. Természetesen sem Barnus, sem Kende nem volt hajlandó asszisztálni a tündérmeséhez, amin Sári úgy kiakadt, hogy alig bírtam megvigasztalni. Még a könnyei is potyogtak. Barnus egy fokkal kooperatívabb volt, mivel őt legalább arra rávette az anyukája, hogy menjen oda Sárihoz. Megpuszilni igaz nem akarta, de legalább megbökdöste, és a nem túl igényes Hercegnő ennyivel is beérte. Kendét viszont nem tudtuk rádumálni, pedig szerintem Cs. még kicsit meg is dorgálta. Végül aztán az apa lett a herceg, és Sári nagy dünnyögve belement, hogy „jó, akkor legyen Apa a királyfi”. Kendével egyébként egészen addig nagyon jól elvoltak, míg ez a királyfis affér meg nem esett, én pl. még sosem láttam ilyen jól eljátszani senkivel. Remélem, előbb-utóbb az oviban is lesz valami barát(nő)…

Fiús anyukák: légy szíves tanítsátok meg fiaitoknak 3-4 éves korban, hogy az lesz igazán népszerű a csajok körében, aki nem autózik, hanem hajlandó herceget játszani a kis a hercegnőkkel – így nem utolsósorban megspórolja a nem-játszásból fakadó sírás és hiszti végighallgatását a magamfajta lányos anyáknak!

Úgy alakult mostanában, hogy elég sok gyerekes programunk volt: szülinap, bölcsis Barnus, tengeri barát Kende, és hát mindig kiderült, hogy a fiúkat azért valahol jobban érdekli az autózás, építőkocka meg miegymás, mint az, ha Sári Csipkerózsikásat akar velük játszani. Sári persze mindegyiknek előadta a szereposztást: Sári Csipkerózsika, aki örök álmot alszik, és ennek megfelelően le is feküdt valahova, és az épp aktuális kissrác a herceg, akinek kellene menni, és csókkal felébreszteni őt. Természetesen sem Barnus, sem Kende nem volt hajlandó asszisztálni a tündérmeséhez, amin Sári úgy kiakadt, hogy alig bírtam megvigasztalni. Még a könnyei is potyogtak. Barnus egy fokkal kooperatívabb volt, mivel őt legalább arra rávette az anyukája, hogy menjen oda Sárihoz. Megpuszilni igaz nem akarta, de legalább megbökdöste, és a nem túl igényes Hercegnő ennyivel is beérte. Kendét viszont nem tudtuk rádumálni, pedig szerintem Cs. még kicsit meg is dorgálta. Végül aztán az apa lett a herceg, és Sári nagy dünnyögve belement, hogy „jó, akkor legyen Apa a királyfi”. Kendével egyébként egészen addig nagyon jól elvoltak, míg ez a királyfis affér meg nem esett, én pl. még sosem láttam ilyen jól eljátszani senkivel. Remélem, előbb-utóbb az oviban is lesz valami barát(nő)…

Egyébként élőben szerintem sokkal nagyobbnak tűnik... És még egyszer ennyi (remélhetőleg), úgyhogy ajajjjajjjajjjajjjjjj....

Egyébként élőben szerintem sokkal nagyobbnak tűnik... És még egyszer ennyi (remélhetőleg), úgyhogy ajajjjajjjajjjajjjjjj....

Vicces, hogy míg Sári nevét rögtön tudtuk, és amint kiderült, hogy Sári, utána következetesen így is neveztük, ennek a mostani babának egyszerűen nem akartunk nevet találni. Jó persze, időnk még van sok, de nekem valahogy olyan fura volt állandóan „babának”, meg –Sári kedvéért- „picibabának”, „tesónak” meg hasonlóknak hívni. Ha nincs neve, talán nem is létezik… Emiatt is forszíroztam Cs.-nél, hogy döntsük már a kilétét illetően. Írtam is egy viszonylag hosszú listát, de az az igazság, hogy olyan egyszerű és jól csengő nevet, mint a [Vezetéknév] Sára ne találtam. Persze, voltak favoritok (Kata, Csenge, Villő, Zsuzsa), meg én rábólintottam volna néhány különlegesebb, idegen hangzású névre is (annak ellenére, hogy egy Sára nevű mellé hülyén nézne ki az Eufrozina) – mint pl. Alíz, Mirka (vagy Mira), Véda – de az abszolút kedvencem amúgy az Eszter volt.

Sárival akárhányszor beszélgettünk a nevekről, mindig kiderült, hogy neki is az Eszter tetszik, de Cs. annyira nem volt oda érte. Nem a névvel volt gond, hanem azzal, hogy szűkebb ismeretségünkben legalább 5-6 Eszter van, mivel az én gyerekkoromban ez igazán gyakori név volt. Mondjuk, manapság már inkább Zselykékkel van tele az ovi…

Szóval Sárival a minap ismét a nevek kerültek szóba, és közölte, hogy a kistesó Eszter lesz, és pont. Mondom neki, hogy apának nem tetszik annyira ez a név.

-Nem baj, majd én megbeszélem Apával, hogy Eszter legyen a picibaba, Te pedig addig főzhetsz egy kávét. (Mint az Annapetigergőben).

Hát, egészen tegnapig ebben is maradtunk, amikor is újra elővettem a listámat (kb. 25 névvel), és mondtam Cs.-nek, hogy ebből most egy top5-t csinálunk. Fennmaradtak közül természetesen kiválasztottuk az Esztert, úgyhogy úgy néz ki, hogy egy jól becézhető, ellenben szuperül csúfolható, egyszerű, de kedves nevet sikerült találnunk így majdnem félidőre.

Nekünk tetszik.

Vicces, hogy míg Sári nevét rögtön tudtuk, és amint kiderült, hogy Sári, utána következetesen így is neveztük, ennek a mostani babának egyszerűen nem akartunk nevet találni. Jó persze, időnk még van sok, de nekem valahogy olyan fura volt állandóan „babának”, meg –Sári kedvéért- „picibabának”, „tesónak” meg hasonlóknak hívni. Ha nincs neve, talán nem is létezik… Emiatt is forszíroztam Cs.-nél, hogy döntsük már a kilétét illetően. Írtam is egy viszonylag hosszú listát, de az az igazság, hogy olyan egyszerű és jól csengő nevet, mint a [Vezetéknév] Sára ne találtam. Persze, voltak favoritok (Kata, Csenge, Villő, Zsuzsa), meg én rábólintottam volna néhány különlegesebb, idegen hangzású névre is (annak ellenére, hogy egy Sára nevű mellé hülyén nézne ki az Eufrozina) – mint pl. Alíz, Mirka (vagy Mira), Véda – de az abszolút kedvencem amúgy az Eszter volt.

Sárival akárhányszor beszélgettünk a nevekről, mindig kiderült, hogy neki is az Eszter tetszik, de Cs. annyira nem volt oda érte. Nem a névvel volt gond, hanem azzal, hogy szűkebb ismeretségünkben legalább 5-6 Eszter van, mivel az én gyerekkoromban ez igazán gyakori név volt. Mondjuk, manapság már inkább Zselykékkel van tele az ovi…

Szóval Sárival a minap ismét a nevek kerültek szóba, és közölte, hogy a kistesó Eszter lesz, és pont. Mondom neki, hogy apának nem tetszik annyira ez a név.

-Nem baj, majd én megbeszélem Apával, hogy Eszter legyen a picibaba, Te pedig addig főzhetsz egy kávét. (Mint az Annapetigergőben).

Hát, egészen tegnapig ebben is maradtunk, amikor is újra elővettem a listámat (kb. 25 névvel), és mondtam Cs.-nek, hogy ebből most egy top5-t csinálunk. Fennmaradtak közül természetesen kiválasztottuk az Esztert, úgyhogy úgy néz ki, hogy egy jól becézhető, ellenben szuperül csúfolható, egyszerű, de kedves nevet sikerült találnunk így majdnem félidőre.

Nekünk tetszik.

Nem tudom, kell-e aggódni (biztos nem), de ez az ovi-dolog nem annyira tetszik nekem. Úgy tűnik ugyanis, hogy Sári után oviba járni. Mondjuk, egyáltalán nem sír, amikor otthagyom, és az óvónők szerint részt vesz mindenben, most már talán eszik is, aludni is alszik, de itthon soha nem mesél, vagy ha mesél is, akkor az rendszerint arról szól, hogy a fiúk elkergették, és hogy senkinek nem tudja a nevét. Magányosnak tűnik, na. Folyton azt emlegeti, hogy a bölcsiben minden más volt, és hogy a Barnust ő már soha nem fogja látni. Én meg annyira sajnálom szegénykémet… Próbáltam neki tippeket adni, hogy hogyan barátkozzon a gyerekekkel, de nem tudom, ennek ebben a korban van-e értelme egyáltalán.

Az a baj, hogy én sem tudom neki őszintén mondani, hogy milyen jó az oviban, mert igazából nekem sem tetszik ez az egész. A bölcsi valahogy sokkal meghittebb, családiasabb, kedvesebb hely volt. Itt eleve rengeteg a gyerek – és ez egy csomó mindent von maga után. Pl. kötelező „jónak” lenni, és bizony az óvónők kénytelenek elég keményen fegyelmezni – de ennyi gyereknél nem is lehet másképp. Jó, nincsenek megfélemlítve a gyerkőcök, de azért sokkal keményebben vannak fogva, mint a bölcsiben. Nyilván a gyerekek emiatt kevésbé is kötődnek egy-egy óvónőhöz, Sári pl. még sosem mesélt olyat, hogy megvigasztalta volna valamelyik, amikor szomorú volt, vagy elesett, vagy akármi. Aztán pl. a köszönés: Jó napot kívánok! és Viszontlátásra! – ez az elvárás! Szerintem meg mi a fenéért kell egy 3 évesnek ilyen manírokat betanulni?

Ami mondjuk tetszik, hogy sokat vannak az udvaron (a bölcsiben csak akkor mentek ki, ha biztosan nem kellett sokat bajlódni a ruhákkal), és minden nap van mesélés (amit Sári egyébként nagyon pontosan vissza tud idézni), és torna. Ezeket Sári is szereti. Az udvar, a játékok nagyon szépek, és mindenből rengeteg van. De azért, ha lenne lehetőségem rá, lehet, hogy elgondolkodnék valamilyen alternatív módszerű intézményen… vagy csak ki kell várni, és minden kialakul?

Nem tudom, kell-e aggódni (biztos nem), de ez az ovi-dolog nem annyira tetszik nekem. Úgy tűnik ugyanis, hogy Sári után oviba járni. Mondjuk, egyáltalán nem sír, amikor otthagyom, és az óvónők szerint részt vesz mindenben, most már talán eszik is, aludni is alszik, de itthon soha nem mesél, vagy ha mesél is, akkor az rendszerint arról szól, hogy a fiúk elkergették, és hogy senkinek nem tudja a nevét. Magányosnak tűnik, na. Folyton azt emlegeti, hogy a bölcsiben minden más volt, és hogy a Barnust ő már soha nem fogja látni. Én meg annyira sajnálom szegénykémet… Próbáltam neki tippeket adni, hogy hogyan barátkozzon a gyerekekkel, de nem tudom, ennek ebben a korban van-e értelme egyáltalán.

Az a baj, hogy én sem tudom neki őszintén mondani, hogy milyen jó az oviban, mert igazából nekem sem tetszik ez az egész. A bölcsi valahogy sokkal meghittebb, családiasabb, kedvesebb hely volt. Itt eleve rengeteg a gyerek – és ez egy csomó mindent von maga után. Pl. kötelező „jónak” lenni, és bizony az óvónők kénytelenek elég keményen fegyelmezni – de ennyi gyereknél nem is lehet másképp. Jó, nincsenek megfélemlítve a gyerkőcök, de azért sokkal keményebben vannak fogva, mint a bölcsiben. Nyilván a gyerekek emiatt kevésbé is kötődnek egy-egy óvónőhöz, Sári pl. még sosem mesélt olyat, hogy megvigasztalta volna valamelyik, amikor szomorú volt, vagy elesett, vagy akármi. Aztán pl. a köszönés: Jó napot kívánok! és Viszontlátásra! – ez az elvárás! Szerintem meg mi a fenéért kell egy 3 évesnek ilyen manírokat betanulni?

Ami mondjuk tetszik, hogy sokat vannak az udvaron (a bölcsiben csak akkor mentek ki, ha biztosan nem kellett sokat bajlódni a ruhákkal), és minden nap van mesélés (amit Sári egyébként nagyon pontosan vissza tud idézni), és torna. Ezeket Sári is szereti. Az udvar, a játékok nagyon szépek, és mindenből rengeteg van. De azért, ha lenne lehetőségem rá, lehet, hogy elgondolkodnék valamilyen alternatív módszerű intézményen… vagy csak ki kell várni, és minden kialakul?

vs. 4 éve

A kismamajógán égtem, mint a rongy, mert csak és kizárólag annak a csajnak volt nagyobb a hasa, aki már 36 hetes terhes. És ez nem vicc. Volt egy nő, aki 24 hetes terhes, ráadásul ikrekkel, és nem is az első terhessége - nos, annak kb. fele ekkora volt a pocakja, mint az enyém. Durva, pedig a baba (továbbra is lány, de neve még most sincs) nem nagyobb az átlagnál - csak úgy látszik, bennem keresztbe nő.

vs. 4 éve

A kismamajógán égtem, mint a rongy, mert csak és kizárólag annak a csajnak volt nagyobb a hasa, aki már 36 hetes terhes. És ez nem vicc. Volt egy nő, aki 24 hetes terhes, ráadásul ikrekkel, és nem is az első terhessége - nos, annak kb. fele ekkora volt a pocakja, mint az enyém. Durva, pedig a baba (továbbra is lány, de neve még most sincs) nem nagyobb az átlagnál - csak úgy látszik, bennem keresztbe nő.

No, hát szerencsére minden a lehető legnagyobb rendben, a baba méretei igazolják a terhességi koromat, szépen látszódtak az ujjacskái, csontocskái, és talán még picit ásítozott is, de mindenesetre folyton izgett-mozgott. Viszont hiába fixíroztuk a fenekét percekig, csak az derült ki, hogy nem látszik semmi. Ami a doki szerint arra utal, hogy bizonyára lány, hiszen ennyi idő ki kellett volna bújni a fütyinek a lábak közül. Ezzel persze kellően elkeserítette Cs.-t, aki azért titkon sokkal jobban örülne egy fiúnak, de ezen már késő gondolkodni, tetszett volna akkor, amikor… ugye.

Így aztán egész lefekvésig a neveken vitatkoztunk, ami azért vicces, mert én azt hittem, hogy a nevekben megállapodtunk már, de kiderült, hogy mégsem, úgyhogy nincs véletlenül valakinek egy utónévkönyve kölcsönbe?

Ja, és a magzatmozgásokat halványan, de már érzékelem.

No, hát szerencsére minden a lehető legnagyobb rendben, a baba méretei igazolják a terhességi koromat, szépen látszódtak az ujjacskái, csontocskái, és talán még picit ásítozott is, de mindenesetre folyton izgett-mozgott. Viszont hiába fixíroztuk a fenekét percekig, csak az derült ki, hogy nem látszik semmi. Ami a doki szerint arra utal, hogy bizonyára lány, hiszen ennyi idő ki kellett volna bújni a fütyinek a lábak közül. Ezzel persze kellően elkeserítette Cs.-t, aki azért titkon sokkal jobban örülne egy fiúnak, de ezen már késő gondolkodni, tetszett volna akkor, amikor… ugye.

Így aztán egész lefekvésig a neveken vitatkoztunk, ami azért vicces, mert én azt hittem, hogy a nevekben megállapodtunk már, de kiderült, hogy mégsem, úgyhogy nincs véletlenül valakinek egy utónévkönyve kölcsönbe?

Ja, és a magzatmozgásokat halványan, de már érzékelem.

Ma reggel Sári kritikán aluli műsort csapott az öltözködés vs tévézés témakörében, ami kezdetben ordibálást, később viszont durvább jeleneteket vont maga után. Amikor ugyanis már huszadszor szaladt el hisztizve, bugyi nélkül, miközben én folyamatosan magyaráztam neki, hogy anya el fog késni, akkor elborult az agyam, és ráhúztam egyet a fenekére. Nem akkorát, hogy nagyon fájjon, de azért annál nagyobbat, mint hogy észre sem vegye. Persze, észrevette, majd nagyon sírni kezdett, én pedig –miután kellően ledöbbentem magamon- ölbe vettem, megöleltem, bocsánatot kértem, és próbáltam vigasztalni. És most következik a dolog legmegdöbbentőbb része: Sári kb. fél perc után megnyugodott, és a fülbevalómmal kezdett játszani. Innentől kezdve teljesen normálisan lehetett vele beszélni, nem kellett ordibálni, hagyta magát felöltöztetni, megfésülni, és végül időben el tudtunk indulni.

Ennek ellenére, vagy éppen ezért a lelkiismeret furdalásom mértékét le sem lehetne mérni. Nagyon-nagyon szégyellem magam, szerintem egy szülőnek soha nem lenne szabad, hogy elveszítse a fejét. Igaz, hogy mire ide eljutottunk, már túl voltunk a fenyegetőzésen, kiabáláson, magyarázkodáson, a szobájába csak azért nem küldtem, mert erre nem volt idő – de ez akkor sem mentség, a verést úgymond nem lehet legalizálni. Nem is tudom, hogyan tehetném ezt az egészet jóvá. Egész úton a munka felé azon gondolkodtam, hogy valamilyen ösztönző-rendszert kellene inkább bevezetni, pl. pirospontokat, ha jó volt (büntipont nincs). Úgyhogy azt találtam ki, hogy kap egy füzetet, amibe beleírjuk az egyes tevékenységeket (lerajzoljuk, hogy ő is meg tudja nézni), pl. „Ma reggel ügyesen elkészültem időben”, vagy „A boltban nem szaladgáltam el anya mellől”, és amikor egy-egy ilyen eseményt teljesít, akkor a lapra ragaszthat egy matricát. Így ő is tudja követni, hogy aznap jó volt-e, vagy sem. Gondolom, lesz egy pár hiszti, mire megérti, hogy csak akkor ragaszthat matricát, ha jól viselkedett, és csak annyit, amennyi témában jól viselkedett, de más ötletem egyenlőre nincs.

Egyébként az ovi is felhúzott. Ugye eredetileg úgy volt, hogy már múlt csütörtökön (4. napon) ott alszik a Sári. Szerdán mondták anyunak, aki ment érte, hogy inkább még a héten ne aludjon ott, majd hétfőn. Mi persze mondtuk Sárinak, hogy ok, a héten még nem alszol ott, majd hétfőn. Erre pénteken közölték, hogy inkább hétfőn se, majd kedden. Erre vasárnap mondom Sárinak, hogy ok, akkor holnap még nem, majd csak kedden. Erre tegnap mondják, hogy mégse kedden, majd csak csütörtökön. Na erre felhúztam magam, hogy egyrészt össze-vissza kavarom a gyereket, másrészt csak halogatjuk az elkerülhetetlent, harmadrészt ez a gyerek bölcsis volt, ahol megszokott egy menetrendet, amihez képest az ovi jelenleg visszalépés, negyedrészt pedig otthon már 2 óra van, mire elalszik, ezért 5-ig nyomja, aminek következtében este 10-ig nem lehet elaltatni. Úgyhogy ma reggel közöltem az óvónővel, hogy márpedig ma itt alszik, nem tudjuk tovább megoldani, hogy délben elhozzuk. Nem mondhatnám, hogy boldogok voltak…

És ma megyek orvoshoz, ha lesz UH, akkor talán kiderül, hogy „gyerek vagy lány”.

Ma reggel Sári kritikán aluli műsort csapott az öltözködés vs tévézés témakörében, ami kezdetben ordibálást, később viszont durvább jeleneteket vont maga után. Amikor ugyanis már huszadszor szaladt el hisztizve, bugyi nélkül, miközben én folyamatosan magyaráztam neki, hogy anya el fog késni, akkor elborult az agyam, és ráhúztam egyet a fenekére. Nem akkorát, hogy nagyon fájjon, de azért annál nagyobbat, mint hogy észre sem vegye. Persze, észrevette, majd nagyon sírni kezdett, én pedig –miután kellően ledöbbentem magamon- ölbe vettem, megöleltem, bocsánatot kértem, és próbáltam vigasztalni. És most következik a dolog legmegdöbbentőbb része: Sári kb. fél perc után megnyugodott, és a fülbevalómmal kezdett játszani. Innentől kezdve teljesen normálisan lehetett vele beszélni, nem kellett ordibálni, hagyta magát felöltöztetni, megfésülni, és végül időben el tudtunk indulni.

Ennek ellenére, vagy éppen ezért a lelkiismeret furdalásom mértékét le sem lehetne mérni. Nagyon-nagyon szégyellem magam, szerintem egy szülőnek soha nem lenne szabad, hogy elveszítse a fejét. Igaz, hogy mire ide eljutottunk, már túl voltunk a fenyegetőzésen, kiabáláson, magyarázkodáson, a szobájába csak azért nem küldtem, mert erre nem volt idő – de ez akkor sem mentség, a verést úgymond nem lehet legalizálni. Nem is tudom, hogyan tehetném ezt az egészet jóvá. Egész úton a munka felé azon gondolkodtam, hogy valamilyen ösztönző-rendszert kellene inkább bevezetni, pl. pirospontokat, ha jó volt (büntipont nincs). Úgyhogy azt találtam ki, hogy kap egy füzetet, amibe beleírjuk az egyes tevékenységeket (lerajzoljuk, hogy ő is meg tudja nézni), pl. „Ma reggel ügyesen elkészültem időben”, vagy „A boltban nem szaladgáltam el anya mellől”, és amikor egy-egy ilyen eseményt teljesít, akkor a lapra ragaszthat egy matricát. Így ő is tudja követni, hogy aznap jó volt-e, vagy sem. Gondolom, lesz egy pár hiszti, mire megérti, hogy csak akkor ragaszthat matricát, ha jól viselkedett, és csak annyit, amennyi témában jól viselkedett, de más ötletem egyenlőre nincs.

Egyébként az ovi is felhúzott. Ugye eredetileg úgy volt, hogy már múlt csütörtökön (4. napon) ott alszik a Sári. Szerdán mondták anyunak, aki ment érte, hogy inkább még a héten ne aludjon ott, majd hétfőn. Mi persze mondtuk Sárinak, hogy ok, a héten még nem alszol ott, majd hétfőn. Erre pénteken közölték, hogy inkább hétfőn se, majd kedden. Erre vasárnap mondom Sárinak, hogy ok, akkor holnap még nem, majd csak kedden. Erre tegnap mondják, hogy mégse kedden, majd csak csütörtökön. Na erre felhúztam magam, hogy egyrészt össze-vissza kavarom a gyereket, másrészt csak halogatjuk az elkerülhetetlent, harmadrészt ez a gyerek bölcsis volt, ahol megszokott egy menetrendet, amihez képest az ovi jelenleg visszalépés, negyedrészt pedig otthon már 2 óra van, mire elalszik, ezért 5-ig nyomja, aminek következtében este 10-ig nem lehet elaltatni. Úgyhogy ma reggel közöltem az óvónővel, hogy márpedig ma itt alszik, nem tudjuk tovább megoldani, hogy délben elhozzuk. Nem mondhatnám, hogy boldogok voltak…

És ma megyek orvoshoz, ha lesz UH, akkor talán kiderül, hogy „gyerek vagy lány”.

Egyébként hihetetlen, hogy esténként mekkorára tud nőni a hasam a gázoktól...

Egyébként hihetetlen, hogy esténként mekkorára tud nőni a hasam a gázoktól...

Az ovit eddig csont nélkül vettük – mármint Sári, természetesen, mert nekem azért sikerül következetesen félreértelmeznem az utasításokat, no de hát én már majdnem 31 vagyok, kopnak az idegpályák, ez van.

Szóval ma már 3. napja ovis a nagylány, kacsa csoport, perec jel. Első nap nagybátorság, anya 1 órára el (mennem is kellet, kötelező védőnői vizit), állítólag volt egy kis nyafi, de játékkal el lehetett vonni a figyelmét. Tegnap már csak pár percre mentem be vele, aztán egész délelőttre hazaküldtek, és csak ebéd előttre értem érte vissza. Persze, kicsit korábban mentem, mert tudtam, hogy kint lesznek az udvaron, és meg akartam lesni, hogy nem veri-e sutyiba az óvónő, vagy nincs-e büntetésben, amiért lapátolt a homokozóban… Persze, nem volt semmi ilyen, Sári szépen játszott, szaladgált és labdázott – csak sajnos egyenlőre egyedül. Amikor észrevett, nagyon örült, de mikor mondtam, hogy még játszhat egy kicsit, otthagyott a francba, szóval asszem nincs itt gond. Állítólag semmi gond nem volt, hazafelé pedig részletesen elmesélte a délelőtti mesét biz. 3 pillangóról, úgyhogy jó napnak könyveltük el a tegnapit is.

Ma pedig a mamája vitte, aztán ott is hagyta érkezés után – nem önszántából, mert szerintem ő ment volna, de elküldték, mondván, hogy Sárika már nagyon ügyes. Ma már ott is ebédel, kíváncsi vagyok, mennyit, ugyanis újabban borzasztó rossz evő lett a gyerek. Nem is értem, hogyan lehet 18,5 kg!

Az oviban egyébként rengeteg a gyerek. De tényleg. Annyi, hogy nekem 10 perc után szét akar esni a fejem, pedig én csak meghúztam magam egy sarokban, mintha ott sem lennék…Hogyan lehet ennyi gyerekre figyelni? Az óvónők elég katonásak – nyilván így, de mondjuk a gyerekeken nem látszott, hogy terror alatt lennének, és félnének az óvónőktől… Ami tetszett, hogy önállóságra nevelik a gyerekeket, mindenki saját magának terít, öltözik – de ha nem megy, akkor persze segítenek nekik. Az óvónők a játékban is részt vesznek, együtt társasoztak a gyerkőcökkel, sőt, a „kötelező” feladatokat, pl. kézmosás is igyekeztek játékosan megoldani. Azért persze a bölcsi még most is sokkal gyerekbarátabbnak tűnik – de gondolom, ahogy Sári vagányodik, ügyesedik, úgy fogja egyre jobban megszokni az ovi szokásait, lesznek új barátai, és az óvónőkkel is kokettálni fog… nem lesz itt gond!

Az ovit eddig csont nélkül vettük – mármint Sári, természetesen, mert nekem azért sikerül következetesen félreértelmeznem az utasításokat, no de hát én már majdnem 31 vagyok, kopnak az idegpályák, ez van.

Szóval ma már 3. napja ovis a nagylány, kacsa csoport, perec jel. Első nap nagybátorság, anya 1 órára el (mennem is kellet, kötelező védőnői vizit), állítólag volt egy kis nyafi, de játékkal el lehetett vonni a figyelmét. Tegnap már csak pár percre mentem be vele, aztán egész délelőttre hazaküldtek, és csak ebéd előttre értem érte vissza. Persze, kicsit korábban mentem, mert tudtam, hogy kint lesznek az udvaron, és meg akartam lesni, hogy nem veri-e sutyiba az óvónő, vagy nincs-e büntetésben, amiért lapátolt a homokozóban… Persze, nem volt semmi ilyen, Sári szépen játszott, szaladgált és labdázott – csak sajnos egyenlőre egyedül. Amikor észrevett, nagyon örült, de mikor mondtam, hogy még játszhat egy kicsit, otthagyott a francba, szóval asszem nincs itt gond. Állítólag semmi gond nem volt, hazafelé pedig részletesen elmesélte a délelőtti mesét biz. 3 pillangóról, úgyhogy jó napnak könyveltük el a tegnapit is.

Ma pedig a mamája vitte, aztán ott is hagyta érkezés után – nem önszántából, mert szerintem ő ment volna, de elküldték, mondván, hogy Sárika már nagyon ügyes. Ma már ott is ebédel, kíváncsi vagyok, mennyit, ugyanis újabban borzasztó rossz evő lett a gyerek. Nem is értem, hogyan lehet 18,5 kg!

Az oviban egyébként rengeteg a gyerek. De tényleg. Annyi, hogy nekem 10 perc után szét akar esni a fejem, pedig én csak meghúztam magam egy sarokban, mintha ott sem lennék…Hogyan lehet ennyi gyerekre figyelni? Az óvónők elég katonásak – nyilván így, de mondjuk a gyerekeken nem látszott, hogy terror alatt lennének, és félnének az óvónőktől… Ami tetszett, hogy önállóságra nevelik a gyerekeket, mindenki saját magának terít, öltözik – de ha nem megy, akkor persze segítenek nekik. Az óvónők a játékban is részt vesznek, együtt társasoztak a gyerkőcökkel, sőt, a „kötelező” feladatokat, pl. kézmosás is igyekeztek játékosan megoldani. Azért persze a bölcsi még most is sokkal gyerekbarátabbnak tűnik – de gondolom, ahogy Sári vagányodik, ügyesedik, úgy fogja egyre jobban megszokni az ovi szokásait, lesznek új barátai, és az óvónőkkel is kokettálni fog… nem lesz itt gond!

(*Egyszer írok egy ilyen című könyvet)

Sári újabban teljesen egyedül lépcsőzik. Igazából persze már nagyon régóta megbízhatóan lépcsőzne, ha engedném, de mivel nagyon gáz (veszélyes) a lépcsőnk, így eddig jobbnak láttam, ha egyedül semmiképpen nem mozoghat függőleges irányban. Egy ideje persze már nem lehet gátolni semmiben sem, úgyhogy csak arra sikerült rávennem (saját nyugalmam biztosítása érdekében), hogy lefelé posin közlekedjen.

Ma reggel is mentünk le, én szokás szerint siettem. Sári ennek ellenére komótosan, egy-egy lépcsőfokon meg-megállva és elgondolkodva ücsörgött. Persze engem szétvet az ideg, hogy mit tötyörög, rá is kérdeztem:

-Ugyan, mi a fenén gondolkodsz lépcsőzés közben?

-Hát azon, hogy királylány legyek, vagy inkább hercegnő.

Azt hiszem, ezek azok a pillanatok, amikor a hülye felnőttek elsunnyoghatnak a fenébe.

Szerintem ilyen még nem volt a világtörténelemben, hogy valaki a terhessége alatt egyik-hétről a másikra ne hízzon, de jelentem, nekem sikerült. Az most mellékes, hogy így is amúgy már +5 kg-nál tartok, és ha lineáris trendvonalat illesztek a számsorra, amit egyébként szorgalmasan jegyzek, akkor a 40. hétnél 81 kg-nál leszek (R²=0,977, vagyis gyakorlatilag tökéletesen illeszkedik a trend). Sári 82 kg-nál született... de most 6-8 kg-val az akkori súlyom alatt indultam...

Megvettem terhességem első terhesnadrágját is, sőt, a múltkor egy biztonságiöv-lehúzóra is beruháztam, így csak a tárgyi eszközök tekintetében már olyan 20 000 Ft-ba fáj nekem ez a másállapot. És akkor nem számoltam a vitamint, az orvost, és a jógát. És holnap esküvőre megyek, és nincsen egy ruhám se, amiben nem csak szimplán kövérnek, hanem terhesnek nézek ki, úgyhogy ha minden jól megy, még egy alkalmi kismama-göncöt is be kellene szereznem...

Hát akkor újraindul a sorozat. Bocs a fényviszonyokért, és a háttérben uralkodó kupiért, lakásfelújítunk, vagyis arra fogjuk az állapotokat.

(Hivatalosan 14+2, amúgy)

(Elrettentésnek Emlékeztetőnek, ugyanekkor Sárival)