Has: 106,5 cm

Súly: 74,8 kg (+13 kg!!!)

Cervix score: 2100

Gyermek neme: 100% lány

Fekvés: far

Nos, úgy tűnik, ismételten sikerült egy -az átlagosnál kisebb fejű gyereket összehoznunk Cs-vel. A tegnapi UH-n ugyanis 74,5 mm-nek mérte a doki a fejét, aminek állítólag 76-80 mm-nek kellene lennie. Ráadásul most megnéztem a kórházi UH-n kapott leletet, ott a múlt héten volt 78 mm ugyanez az érték, vagyis ezek szerint kisebb lett a feje? Nos, nyilván nem, és nyilván az előzményeket tekintve nem is fogok az UH-ban bízni. A kórházas UH nagyjából 1 percig tartott, tehát gondolom milyen alapos volt a vizsgálat. A tegnapi ugyan fizetős volt, így kicsit jobb volt a kiszolgálás, és rá is kérdeztem a méretekre. A doki szerint a farfekvés miatt kisebb a feje, de én persze tudom, hogy nem amiatt, hanem majd most is ott leszünk, mint Sárival - ráfogják, hogy nem fejlődik, aztán megszülesztenek egy egészséges koraszülöttet.

Mindegy, nem hiszek az ultrahangnak, és per pillanat jobban aggaszt a farfekvés - ami, ha marad, akkor tuti császárt indukál. Kicsit elkenődtem, mert ha 2 császárom lesz, akkor már biztos, hogy soha nem szülhetek normálisan. Ha befordulna (amire az orvos szerint jó az esély), akkor még van remény a normális szülésre. Állítólag ilyenkor még gyakori a farfekvés - hát nem tudom, valahogy rosszat sejtek ezzel kapcsolatban.

Amúgy továbbra is feküdnöm kell, még min. 2 hétig, aztán betöltve a 34-t fokozatosan kelhetek fel. A 36. héttől pedig mindent szabad. Bár tartanánk már ott...

Tegnap az egyszervolt.hu-n ráklikkeltünk egy Lolás mesére, amiben DTK épp azt ecseteli egyke lányának, hogy hogyan lesz a baba. Semmi különös nincs benne, leszámítva, hogy magáról a technikáról némileg több infot csepegtet a gyereknek, mint eddig én tettem. Nálunk ugyanis Sári eddig nem kérdezett rá a hogyanra, így inkább csak annyit meséltünk, hogy Apában is volt egy Sáripötty, meg anyában is, és amikor mi összeházasodtunk, és szerettük volna, ha gyerekünk lesz, a két Sáripötty találkozott, és így lett ő a hasamban. Ahol aztán nagyra nőtt, és amikor nem fért már el, akkor anya bement a kórházba, és ő megszületett.

Ez eddig így elég volt. Nem hablatyoltunk arról, hogy szorosan össze kell bújni, meg hogy hol jön ki a gyerek, mert egyrészt egy császáros szülést azért elég fura lenne elmagyarázni, másrészt meg mert nem kérdezett, és az alapelv az, hogy arra válaszolunk, amit tudni akar. Tegnap viszont DTK nyomán felmerült Sáriban, hogy hol jön ki a baba, és mekkora a lyuk. Érdekes módon, az nem izgatta, hogy HOL van az a lyuk pontosan, de a többire igyekeztem egyszerű, ámde kielégítő válasszal szolgálni, miszerint a lyuk most kicsi, de majd megnő, hogy kiférjen rajta az Eszter feje. Aztán innentől inkább az érdekelte, hogy ha megszületik az Eszter, én akkor is az anyukája maradok-e, amitől meg persze meghatódtam, és a szülés meg szex témát hanyagoltuk.

Has: 105 cm

Súly: nemmondommeg (sok)

Kicsit le vagyok maradva terhességem (upps, várandósságom) dokumentálásában, de erre azért van ám okom, mégpedig egy jó kis kórházi tartózkodás, amit azért szívesen kihagytam volna...

Ugye ott hagytam abba a 28. héten, hogy leszámítva a nyíló méhszájat azért minden f*sza, kímélve magam azért dolgozom is, van már helyettesem is, szóval kecske is meg a káposzta is. A hízásom nem öltött eszméletlen méreteket, így jó eséllyel fejezem be a terhességet 80 kg alatt, a baba pedig virgonc, és amúgy mindenki heppi.

Aztán múlt héten egy kicsit sikerült belehúznom, ami a munkát illeti, mert rájöttem, hogy az engem helyettesítő kislány azért nagyon el van még veszve, és még egy csomó mindent nem bízhatok rá, de közben a testem azért jelzett, hogy ideje lenne kicsit lassítani, így fél napokra mentem csak be. Hétvégére aztán bevállaltam egy Gergő-látogatást (29. hétre született, most már 4 kiló, korrigáltan 3 hetes), meg egy kis karácsonyi vásározást, és lehet, hogy ezt nem kellett volna. Vasárnap éjszaka ugyanis elkezdett sokat és sűrűn keményedni a hasam - nem fájt, de tényleg sokszor éreztem az összehúzódásokat. Mivel nem bírtam így elaludni, elkezdtem mérni az időt, és vagy egy órán keresztül 5 percenként jöttek a görcsök. Itt azért már megijedtem, felkeltettem Cs.-t, és bementünk a kórházba.

A szülőszobákról kijött a szülésznő, kérdezi, mi van, mondom, hogy 29 hetes vagyok, és görcsölök. Rámnéz, aszondja:

- Csomagja van?

He?

- Hát, tudja, hálóing, papucs, ilyesmi? Nincs? Hát mit adjak magára? Na, akkor apuka most hazamegy, bepakol hálóinget, papucsot, törülközőt, WC-papírt, stb., maga meg jöjjön be.

Szóval kismamák: figyelem! Csomag nélkül, bazmeg, nem lehet szülni! Értve vagyok?

Kaptam azért egy zöld lepelt, levetkőztem, majd feltettek a CTG-re. Kicsit az pittyegett rajtam, majd jött egy orvos, megvizsgált, mondta, hogy 2110-es a méhszáj. Ekkor már normálisabbak voltak, megnyugtattak, hogy nincs nagy gond, le fogják állítani a fájásokat (nem fájt, amúgy), és ezzel a méhszájjal még vígan ellehetek, viszont nem tudják, hogy mi legyen, mert itt a koraszülött osztály csak a 32. héttől fogad babákat, de most amúgy azokat sem, mert teli vannak. Vagyis lehet, hogy menni kellene Pestre.

Végül úgy határoztak, hogy kapok magnéziumot infúzióban, meg méhlazító szurit, és szteroidot, tüdőérlelőnek, ha esetleg mégis... Akkor már éreztem, hogy nem lesz baj, és mivel így megnyugodtam, el is múltak az összehúzódások. Közben Cs. is visszaért a bőröndömmel, kicsit beengedték, aztán hazament (már hajnali 3 körül volt), én meg megpróbáltam aludni. Nem nagyon ment, persze, hallgatni mások szülését nem túl kellemes program.

Reggel átvittek a terhespatológiára. Gondoltam, letusolnék, pakolom ki a táskát, de se tusfürdő, se fogkefe, se semmi nem volt benne, csak hálóingek, meg egy bazi vastag könyv (Kurgáni napló), amit amúgy 15x olvastam... Így hát maradtam koszosan, próbáltam pihenni.

Ezt viszont a kórházban nem lehet. Ötágyas szobában voltam, és mind a négy szobatársam egyszerűen imádott pofázni. De komolyan, én még ilyet nem éltem: ezek a nők a nagy büdös semmiről képesek voltak órákig beszélni, egymás szavába vágva, hangosan. A legnagyobb problémája természetesen mindegyiknek az volt, hogy mikor melyik orvos ügyel/vizitel, melyik ápolónő lesz az éjszakás, hányszor mosott fel a takarítónő, és abban a napi 1 percben, amíg egy orvos (rájuk nem nézve, csak a kartonjukból diagnosztizálva) velük foglalkozott, egészen pontosan mit mondott, és azt hogyan kell érteni. Sajnáltam őket, mert egyszerűek voltak, mint a faék, de azért is, mert egy kórházi ágy pillanatok alatt olyan kiszolgáltatottá tesz a rendszerrel szemben akárkit, hogy csak na.

Nekem is mondtak mindent: először azt, hogy már hétfőn mehetek, aztán bejött az orvosom, hogy majd szombaton. Aztán végül is tegnap szó szerint kiraktak, miután megállapították, hogy a méhszáj 2100 (vagyis visszazáródott???), azaz nem nyílt tovább. Itthon szigorú fekvés (csak enni, pisilni és mosakodni kelhetek fel), és magnézium szedése javasolt.

Amióta itthon vagyok, megállás nélkül csörög a telefon, hív a helyettesem, mert szegénykém semmit sem tud/ért. Olyan a hangja a telefonba, mintha mindjárt elbőgné magát. Sajnálom, persze, de azért tényleg szeretnék egy kicsit pihenni. Pláne mivel mostantól nyilván táppénzre kell mennem, az meg, mint tudjuk, elég siralmas kis pénz (köszönjük Orbán Viktor!). Meg dolgozni sincs nagy kedvem, gondolom, ez az egész azért történt, hogy most már Eszterre (is) figyeljek!

Tegnap töltöttem be a 30. hetet, most már elvileg olyan hatalmas baj nem lehet. De nagyon szeretném legalább január végéig kihúzni! Még ha akkora is leszek, mint egy ház!

Sári tett valami megjegyzést, mire Cs. mondta, hogy igaza van.
Sári: De hát mindig igazam van, apa!

Sári alvás helyett csak dumált, mire bejött az apja, és megdorgálta. Sári végig úgy tett, mintha aludna, és mikor Cs. kiment, ezt mondta:
S: Jól leráztuk apát, mi?

S: Anya, olyan ajándékot szeretnék, amivel játszva tanulhatok!

Ma az oviban Lotti azt mondta Sárinak, hogy lassú csiga. Próbáltam vigasztalni, hogy nem is csiga, mert a csigáknak a hátukon a házuk, Sárinak meg nincs ház a hátán.
S: Háááát, meztelen csiga attól még lehetek...

Has: 103

Tömeg: 73,5 kg

Cervix-score: 2100 (változatlan)

Hasmenés: pipa

Szúró érzés a has bal oldalán: pipa

A cégbe megérkezett a helyettesem, aki egyenlőre fogalmam sincs, hogyan fog engem valóban pótolni - no nem azért, mert pótolhatatlan vagyok, hanem mert olyan kis szerencsétlen. Azt sem értettem, hogy miért őt vettük fel, de mindenesetre legalább tudott kezdeni addig, amíg elvileg én is állományban vagyok. Bár egyre kevésbé esik jól nap-mint-nap bemászkálni, főleg a vezetés és az egész napos ülés a borzasztó kényelmetlen. Bizonyos pozíciókba ráadásul nagyon szúr a hasam bal oldala, és szerintem a gyógyszerektől, de folyamatosan hasmenésem van. Nem tragikus, de pont olyan, mintha ki lenne készítve a bélrendszerem. Emellett itthon tombol az influenza, most épp Anyu beteg, kicsit aggódom, hogy nehogy elkapjam, mert az aztán tényleg nem hiányzik. Beoltatni sem akarom magam, mert ki tudja... na, ilyen helyzetben legyen az ember okos.

Sári a hétvégén kapott nyomdakészletet, amihez a gyártó tintát elfelejtett mellékelni (1500 Ft-ba nem fért bele). Így hát elküldtem Cs.-t tintát venni, de ő persze nem nyomdatintát, hanem sima töltőtoll-tintát hozott, mert hogy az olcsóbb volt. Most hogy emiatt, vagy azért, mert alapvetően egy rakás szar a nyomdakészlet - de mindenesetre nyomdázni nem lehetett vele, így fogtuk, és félreraktuk az egészet.

Egészen tegnap délutánig nyugisan pihent a nyomdakészlet, benne a tinta, mígnem Sári megtalálta, majd annak rendje-s-módja szerint csurig összetintázta vele mint a két kezét. De nem kicsit ám, hanem nagyon. Mintha két lila kesztyűt húzott volna magára.

Először Anyu sikálta, aztán már én is. Mindennel, ami eszünkbe jutott - persze, elég gyenge eredménnyel. Miközben a L'oreal Triple Action arclemosómmal átitatott vattával dörzsöltem a gyerek kezét, Sári ártatlan kis hangon megszólal:

-Ne add fel Anya, biztosan sikerülni fog!

(Végül aztán este a fürdőkádban elég tűrhetően leázott, ma már csak úgy nézett ki, mintha szimplán baromi koszos lenne a gyerek...)

Súly (vagyis tömeg): 72,8 kg (he???)

Has: 101 cm

Cervix score: 2100, ami praktikusan lerövidült és nyíló méhszájat jelent. Ez kedden –amúgy a terhességem alatti első- hüvelyi vizsgálat során derült ki. Sárival anno a 20. hét környékén vizsgálgat először, és állapították meg ugyanezt az értéket, most meg 26 hetesen, ugyanígy. Lehet, hogy nekem alapból nyitva van a méhszájam? Mindenesetre anno a dokim nem nagyon izgatta magát a dolgon, éljem az életem, dolgozhatok, csak kíméljem magam – nos, való igaz, Sári nem is ezért lett koraszülött. Erre most meg teljesen bepánikoltatott az orvos, menjek táppénzre, lehetőleg egész nap feküdjek…

Persze Cs. nem bírta ki, hogy ne eresszen el egy poént, mikor a doki közölte, hogy nyílik a méhszáj. Azt mondta, hogy akkor szóljak a munkahelyemen, hogy már nem bírok 8 órában takarítani. A doki erre rögtön közölte a táppénzt, hiába helyesbítettem, hogy ülő munkát végzek. Azt mondta, nem tragédia a dolog, ír méhlazító gyógyszereket (MagneB, Diaphylin – ezt szedte Sári a periodikus légzésére, mellékhatása az éberség és a méhizmok lazulása), de nekem is mindent meg kell tenni, vagyis pihenjek sokat, lehetőleg vízszintesben.

Na frankó. Másnapra Sári megbetegedett, úgyhogy amúgy sem mentem dolgozni, de azért egy fél órára beugrottam, hogy közöljem a jó hírt. A főnököm nem volt kiakadva, bár természetesen nem így terveztük, az utódom csak jövő héten jön, és mivel teljesen kezdő, jó lenne vele azért valamennyi időt eltöltenem, mielőtt itt hagyom magára. Ráadásul azt sem akarom, hogy se szó-se beszéd lépjek le, mert vannak egyesek, akik alig várják, hogy fogást találjanak rajtam, és ez épp megfelelő alkalom lenne… Úgyhogy abban maradtam magammal, hogy 2 hétig kímélő üzemmód, amikor csak lehet, otthonról dolgozom, és 21-n visszamegyek az orvoshoz. Ha nem nyílt tovább a méhszáj, akkor maradok így még 3 hétig, de ha igen, akkor szigorú fekvés. Addig meg csak nem szülök meg…

Na hát akkor sikerült visszahozni a blogomat, kicsit kiakadtam volna, ha a 15-26. hét közötti események csak úgy eltűntek volna...

Bármi ötlet egy másik kiadóra?

Has: 100 cm

Hátralévő napok száma: 100 (!)

Súly: +11 kg (73,3) (!!!!!!!)

És akkor még néhány érdekesség. Mivel valóban baromi sokat híztam, természetesen igyekszem nagyon figyelni a súlyomra. Szerintem amúgy nem eszek többet, mint normálisan, azt is 6 óráig bezárólag, sőt, majdnem minden nap mozgok is valamit (oké, nem éppen zsírégető tornát, mivel ez gondolom, nem túlzottan ajánlott), mégis heti min. fél kiló simán fent marad rajtam. Ha ez ilyen ütemben folytatódik, akkor könnyen ki lehet számolni, hogy a végére megint verni fogom a 80 kg-t - amit azért nagyon-nagyon szeretnék elkerülni. Emiatt olyasmire vetemedtem, amire még soha: el kezdtem számolni a kalóriákat. Bár marhára semmi tapasztalatom nincs ebben, de így is az jött ki, hogy napi 2000-2100 kcal-nál többet nem nagyon eszem meg! Akkor mégis hogyan lehet ilyen mértékű hízást produkálni? Remélem, nem leszek cukros, vagy toxémiás, vagy ilyesmi...

Ráadásul állandóan fáj a szeméremcsontom. Nem elviselhetetlenül, de azért zavaró módon, főleg mivel anno Sárival semmi ilyenre nem emlékszem. A doki és a védőnő szerint ez normális, de én aggódom, hogy nehogy emiatt eltiltsanak a mozgástól.

Szóval elvileg 100 nap van még vissza...

Has: 100 cm

Hátralévő napok száma: 100 (!)

Súly: +11 kg (73,3) (!!!!!!!)

És akkor még néhány érdekesség. Mivel valóban baromi sokat híztam, természetesen igyekszem nagyon figyelni a súlyomra. Szerintem amúgy nem eszek többet, mint normálisan, azt is 6 óráig bezárólag, sőt, majdnem minden nap mozgok is valamit (oké, nem éppen zsírégető tornát, mivel ez gondolom, nem túlzottan ajánlott), mégis heti min. fél kiló simán fent marad rajtam. Ha ez ilyen ütemben folytatódik, akkor könnyen ki lehet számolni, hogy a végére megint verni fogom a 80 kg-t - amit azért nagyon-nagyon szeretnék elkerülni. Emiatt olyasmire vetemedtem, amire még soha: el kezdtem számolni a kalóriákat. Bár marhára semmi tapasztalatom nincs ebben, de így is az jött ki, hogy napi 2000-2100 kcal-nál többet nem nagyon eszem meg! Akkor mégis hogyan lehet ilyen mértékű hízást produkálni? Remélem, nem leszek cukros, vagy toxémiás, vagy ilyesmi...

Ráadásul állandóan fáj a szeméremcsontom. Nem elviselhetetlenül, de azért zavaró módon, főleg mivel anno Sárival semmi ilyenre nem emlékszem. A doki és a védőnő szerint ez normális, de én aggódom, hogy nehogy emiatt eltiltsanak a mozgástól.

Szóval elvileg 100 nap van még vissza...

Tegnap Cs. nem dolgozott, így már délben hazahozta Sárit az oviból. Ezután következett az alvás, aminek az ébredés-fázisára értem én haza. Sári még kicsit lustálkodott az ágyban, beszélgettünk, nevetgéltünk, mire Sári egyszer csak közli, hogy ő pohárból ivott lefekvés előtt. Nos, erre persze rögtön gyanús lett a dolog – mert miért közölne a gyerek egy ilyen tényt, hacsak nem azért, mert valójában nem pohárból, hanem cumiból ivott.

A történet előzménye, hogy Sári nagyjából onnantól szokott rá a cumisüvegre, amikor abbahagytuk a szoptatást. Bár amúgy szépen megtanult pohárból inni, volt időszak, amikor ha nem cumiból kapott bármilyen innivalót, akkor egyszerűen nem ivott meg semmit. Sem a csőrös pohár, sem egyéb alternatívák nem váltak be – Sári csak és kizárólag NUK márkájú latex (!) cumit hajlandó elfogadni. Túl azon, hogy amúgy lassan 4 éves, nagyon aggódom a fogaiért is, így sikerült a napi cumizást a reggeli-esti kakaóivásra redukálnom. A bölcsi/oviba amúgy sem vittünk cumit, mondjuk, nem vagyok róla meggyőződve, hogy egyáltalán iszik-e ott valamit, de otthon azért voltak csatáim a család többi tagjával (is) ez ügyben. A gyereknevelésben jelszó a következetesség, és mivel szomjan halni nyilván nem fog akkor sem, ha nincs cumi, így ebben a kérdésben szigorú vagyok, és nem engedem a cumizást napközben.

És akkor tegnap Sári közli, hogy pohárból ivott lefekvés előtt. Természetesen visszakérdeztem, hogy tényleg pohárból ivott-e, mire váltig állította, hogy igen.

-És ha megkérdezem apát, akkor ő is ezt fogja mondani? – kérdeztem.

-Szerintem azt fogja mondani, hogy titok. – felelte Sári, mire ezer százalékig biztos lettem benne, hogy mi az ábra. Kérdőre vontam Cs.-t is, aki először tagadott, majd végül mindketten bevallották, hogy bizony cumival volt az elalvás, de megbeszélték, hogy nekem nem mondják el.

Na szuper. Nem csak a szabályaimat rúgták fel, de az apja kvázi arra tanította a gyereket, hogy nyugodtan hazudjon csak erről az anyjának! Nagyon felment bennem a pumpa, nem is a hülye cumi, hanem a legalizált füllentés miatt. Persze, próbáltam elmagyarázni Sárinak, hogy hazudni akkor sem szabad, ha esetleg sokkal nagyobb rosszaságot csinált, és hogy nekem mindig, mindent elmondhat – de így mégis hogyan legyek hiteles? Persze, jól leszúrtam Cs-t is, bár nem tudom, néha olyan ő, mint aki egyáltalán nem veszi komolyan az ilyen dolgokat. Két nevelni való gyerekem is van – egyenlőre csak kettő…

Tegnap Cs. nem dolgozott, így már délben hazahozta Sárit az oviból. Ezután következett az alvás, aminek az ébredés-fázisára értem én haza. Sári még kicsit lustálkodott az ágyban, beszélgettünk, nevetgéltünk, mire Sári egyszer csak közli, hogy ő pohárból ivott lefekvés előtt. Nos, erre persze rögtön gyanús lett a dolog – mert miért közölne a gyerek egy ilyen tényt, hacsak nem azért, mert valójában nem pohárból, hanem cumiból ivott.

A történet előzménye, hogy Sári nagyjából onnantól szokott rá a cumisüvegre, amikor abbahagytuk a szoptatást. Bár amúgy szépen megtanult pohárból inni, volt időszak, amikor ha nem cumiból kapott bármilyen innivalót, akkor egyszerűen nem ivott meg semmit. Sem a csőrös pohár, sem egyéb alternatívák nem váltak be – Sári csak és kizárólag NUK márkájú latex (!) cumit hajlandó elfogadni. Túl azon, hogy amúgy lassan 4 éves, nagyon aggódom a fogaiért is, így sikerült a napi cumizást a reggeli-esti kakaóivásra redukálnom. A bölcsi/oviba amúgy sem vittünk cumit, mondjuk, nem vagyok róla meggyőződve, hogy egyáltalán iszik-e ott valamit, de otthon azért voltak csatáim a család többi tagjával (is) ez ügyben. A gyereknevelésben jelszó a következetesség, és mivel szomjan halni nyilván nem fog akkor sem, ha nincs cumi, így ebben a kérdésben szigorú vagyok, és nem engedem a cumizást napközben.

És akkor tegnap Sári közli, hogy pohárból ivott lefekvés előtt. Természetesen visszakérdeztem, hogy tényleg pohárból ivott-e, mire váltig állította, hogy igen.

-És ha megkérdezem apát, akkor ő is ezt fogja mondani? – kérdeztem.

-Szerintem azt fogja mondani, hogy titok. – felelte Sári, mire ezer százalékig biztos lettem benne, hogy mi az ábra. Kérdőre vontam Cs.-t is, aki először tagadott, majd végül mindketten bevallották, hogy bizony cumival volt az elalvás, de megbeszélték, hogy nekem nem mondják el.

Na szuper. Nem csak a szabályaimat rúgták fel, de az apja kvázi arra tanította a gyereket, hogy nyugodtan hazudjon csak erről az anyjának! Nagyon felment bennem a pumpa, nem is a hülye cumi, hanem a legalizált füllentés miatt. Persze, próbáltam elmagyarázni Sárinak, hogy hazudni akkor sem szabad, ha esetleg sokkal nagyobb rosszaságot csinált, és hogy nekem mindig, mindent elmondhat – de így mégis hogyan legyek hiteles? Persze, jól leszúrtam Cs-t is, bár nem tudom, néha olyan ő, mint aki egyáltalán nem veszi komolyan az ilyen dolgokat. Két nevelni való gyerekem is van – egyenlőre csak kettő…

Has: 99 cm

Has: 99 cm

Sári tegnap lefekvés előtt egy kicsit mesélt az oviról. Egyébként sosem szokott, ha kérdezgetem, akkor sem, de tegnap – miután részletezte az ebédet (azt ugyan nem tudta, hogy kelbimbó volt penne tésztával, de nagyon aprólékosan leírta, hogy hogyan nézett ki), közlékenyebb volt a gyerekekkel kapcsolatban is. Elmondta például, hogy nincs egy szem barátja sem, mert a gyerekek őrá nem hallgatnak. Aztán elmesélte, hogy van a Csanád, aki a főnök, és tőle mindenki fél. Értetlenkedtünk egy sort Cs.-vel, mire kiderült, hogy azért félnek ettől a kisfiútól, mert az mindenkit ijesztget. Ezután Sári be is mutatta az „ijesztgetést”, ami nyilván artikulálatlan ordibálást jelent. Képzelem, szegény galamblelkű kislányomat hogy félelemben tudja tartani egy ilyen kis terrorista…

És hát akkor feltámadt bennem az anyatigris, és olyat találtam mondani Sárinak, hogy szerintem ő is ijessze meg ezt a gyereket egyszer, és akkor tutira békén hagyja majd. Erre persze Cs. rákontrázott, hogy egészen pontosan hogyan is csinálja – és Sári ettől teljesen belelkesült. Még azt is hozzátettem, hogy mondjon neki valami félelmetest, mittomén, hogy egy T-rex megeszi a Csanádot, mondom, ettől biztos összecsinálja magát a kiskrapek… aztán kapcsoltam, hogy mit is csinálok én? Arra tanítom a gyerekemet, hogy legyen gonosz? De persze a dolgot már nehéz volt kimagyarázni, főleg úgy, hogy Cs.-vel itt nem igazán értünk egyet: én próbáltam korrigálni, mondván, hogy Sárinak nem kell félni ettől a gyerektől, aki egyébként nem is nagyobb, mint ő, és miért nem neveti inkább ki, amikor meg akarja ijeszteni. Meg hogy nem is a Csanád, hanem az óvónéni a főnök, mert az óvónéninek biztos ő is szót kell, hogy fogadjon. (Cs. viszont azon a véleményen van, hogy ne legyen Sári nyámnyila (mint ő volt), és igen is üssön vissza, ha bántják… Nem tudom, mi a helyes. Én sem akarom, hogy szegénykém féljen akár egy kisgyerektől is, de azt sem, hogy verekedjen…)

Aztán ma reggel már Csanád is ott volt az oviban, mire odaértünk. Ült egy asztalnál, és játszott valamivel. Én az óvónővel beszéltem, amikor az egyik kisfiú odament panaszkodni az óvónőnek, hogy a Csanád valamit nem ad oda. Erre az óvónő azt mondja a kisfiúnak: -Marcikám, inkább a másik asztalnál játszál, tudod, hogy a Csanád milyen!

MI VAN? Az én gyerekemet sarokba állították a múltkor, mert nem aludt (igaz, nem az óvónő, hanem a dada), de a Csanádra, aki ezek szerint tényleg megfélemlíti a gyerekeket, mindezt ráhagyják? Hol itt az egyenlő bánásmód?

Egyébként az óvónővel épp arról beszélgettem, hogy Sárinak nincsenek barátai. Szerinte ez még nem baj (azt mondjuk nem mondta, hogy nincs így), és adjak neki még pár hónapot. Én meg úgy sajnálom szegénykémet, de mit lehetne neki mondani, milyen tippeket adjak neki, hogy megszeressék a gyerekek?

Sári tegnap lefekvés előtt egy kicsit mesélt az oviról. Egyébként sosem szokott, ha kérdezgetem, akkor sem, de tegnap – miután részletezte az ebédet (azt ugyan nem tudta, hogy kelbimbó volt penne tésztával, de nagyon aprólékosan leírta, hogy hogyan nézett ki), közlékenyebb volt a gyerekekkel kapcsolatban is. Elmondta például, hogy nincs egy szem barátja sem, mert a gyerekek őrá nem hallgatnak. Aztán elmesélte, hogy van a Csanád, aki a főnök, és tőle mindenki fél. Értetlenkedtünk egy sort Cs.-vel, mire kiderült, hogy azért félnek ettől a kisfiútól, mert az mindenkit ijesztget. Ezután Sári be is mutatta az „ijesztgetést”, ami nyilván artikulálatlan ordibálást jelent. Képzelem, szegény galamblelkű kislányomat hogy félelemben tudja tartani egy ilyen kis terrorista…

És hát akkor feltámadt bennem az anyatigris, és olyat találtam mondani Sárinak, hogy szerintem ő is ijessze meg ezt a gyereket egyszer, és akkor tutira békén hagyja majd. Erre persze Cs. rákontrázott, hogy egészen pontosan hogyan is csinálja – és Sári ettől teljesen belelkesült. Még azt is hozzátettem, hogy mondjon neki valami félelmetest, mittomén, hogy egy T-rex megeszi a Csanádot, mondom, ettől biztos összecsinálja magát a kiskrapek… aztán kapcsoltam, hogy mit is csinálok én? Arra tanítom a gyerekemet, hogy legyen gonosz? De persze a dolgot már nehéz volt kimagyarázni, főleg úgy, hogy Cs.-vel itt nem igazán értünk egyet: én próbáltam korrigálni, mondván, hogy Sárinak nem kell félni ettől a gyerektől, aki egyébként nem is nagyobb, mint ő, és miért nem neveti inkább ki, amikor meg akarja ijeszteni. Meg hogy nem is a Csanád, hanem az óvónéni a főnök, mert az óvónéninek biztos ő is szót kell, hogy fogadjon. (Cs. viszont azon a véleményen van, hogy ne legyen Sári nyámnyila (mint ő volt), és igen is üssön vissza, ha bántják… Nem tudom, mi a helyes. Én sem akarom, hogy szegénykém féljen akár egy kisgyerektől is, de azt sem, hogy verekedjen…)

Aztán ma reggel már Csanád is ott volt az oviban, mire odaértünk. Ült egy asztalnál, és játszott valamivel. Én az óvónővel beszéltem, amikor az egyik kisfiú odament panaszkodni az óvónőnek, hogy a Csanád valamit nem ad oda. Erre az óvónő azt mondja a kisfiúnak: -Marcikám, inkább a másik asztalnál játszál, tudod, hogy a Csanád milyen!

MI VAN? Az én gyerekemet sarokba állították a múltkor, mert nem aludt (igaz, nem az óvónő, hanem a dada), de a Csanádra, aki ezek szerint tényleg megfélemlíti a gyerekeket, mindezt ráhagyják? Hol itt az egyenlő bánásmód?

Egyébként az óvónővel épp arról beszélgettem, hogy Sárinak nincsenek barátai. Szerinte ez még nem baj (azt mondjuk nem mondta, hogy nincs így), és adjak neki még pár hónapot. Én meg úgy sajnálom szegénykémet, de mit lehetne neki mondani, milyen tippeket adjak neki, hogy megszeressék a gyerekek?

Has: 98 cm

Has: 98 cm

Első moziélményünk vasárnapra datálódik. Sári rettentő izgatott volt, főleg amiatt, hogy előtte elmeséltem neki, hogy a moziban majd jól lekapcsolják a villanyt, és töksötét lesz, amitől szerintem egy kicsit félt, de végül is nem lett gond. Én meg attól féltem, hogy nem bírja ki a 60 percet egyseggen, egypisilésnélkül, de végül is az apja volt az, akinek szorongatnia kellett. Kimenni nem mert gyerek nélkül, ráadásul legbelül ültünk…

A Micimackó volt műsoron (a Hupikék törpikék 3D-ben szerintem kicsit sok(k) lett volna így elsőre), amit mi baromira untunk, Sári pedig szerintem nagyjából a 70%-t értette, de azért nagyon jól szórakozott. Jó helyen nevetett, és utána egész nap mesélte, ami eszébe jutott belőle. Engem a dolog meg tiszta nosztalgiával töltött el, mert Sári két kabáton ült, hogy kilásson a sorok közül, és ha jól emlékszem, mi is mindig így moziztunk – valamikor az őskorban.

Szerintem jöhet a (báb)színház.

Első moziélményünk vasárnapra datálódik. Sári rettentő izgatott volt, főleg amiatt, hogy előtte elmeséltem neki, hogy a moziban majd jól lekapcsolják a villanyt, és töksötét lesz, amitől szerintem egy kicsit félt, de végül is nem lett gond. Én meg attól féltem, hogy nem bírja ki a 60 percet egyseggen, egypisilésnélkül, de végül is az apja volt az, akinek szorongatnia kellett. Kimenni nem mert gyerek nélkül, ráadásul legbelül ültünk…

A Micimackó volt műsoron (a Hupikék törpikék 3D-ben szerintem kicsit sok(k) lett volna így elsőre), amit mi baromira untunk, Sári pedig szerintem nagyjából a 70%-t értette, de azért nagyon jól szórakozott. Jó helyen nevetett, és utána egész nap mesélte, ami eszébe jutott belőle. Engem a dolog meg tiszta nosztalgiával töltött el, mert Sári két kabáton ült, hogy kilásson a sorok közül, és ha jól emlékszem, mi is mindig így moziztunk – valamikor az őskorban.

Szerintem jöhet a (báb)színház.

Nos, egészen idáig meg voltam róla győződve, hogy óriási hasam van. Mindezt alátámasztandó, le is mértem: 95 cm. Aztán rátaláltam erre a jól dokumentált esetre itt ni: vagyis kiderült, hogy Sárival sokkal-de-sokkal vaskosabb volt a pocak, mint most... vagyis a hasam lehet, hogy nagy, de én egy bomba csaj vagyok. :-)

Nos, egészen idáig meg voltam róla győződve, hogy óriási hasam van. Mindezt alátámasztandó, le is mértem: 95 cm. Aztán rátaláltam erre a jól dokumentált esetre itt ni: vagyis kiderült, hogy Sárival sokkal-de-sokkal vaskosabb volt a pocak, mint most... vagyis a hasam lehet, hogy nagy, de én egy bomba csaj vagyok. :-)