Ma megint Pestre mentünk, szerencsére most nem kórházi, hanem szülinapi apropóból, ugyanis Kisvacak nemsokára 1 éves lesz, és mi sajnos nem merünk elmenni a bulijára, de azért Sári mindenképpen akart neki egy boldogszülinapi puszit adni. Így egymáshoz engedtük az oroszlánkölyköket, és mit ne mondjak, a találkozás elég jól sikerült.

Pedig nem úgy indult, mert reggel úgy felb*szott egy benzinkutas, ugyanis nem szóltam előre, hogy a kb. 18ezer Ft-os költésemet kártyával fizetném. Igaz, hogy senki nem kérdezett meg előre, hogy mivel akarok fizetni, ráadásul ki sem volt írva, hogy nekem kellene szólnom, természetesen mégis én lettem leteremtve. Mert állítólag a kártyaszerződésembe bele van írva, hogy nekem kötelességem szólni, ha azzal akarok fizetni. Mondjuk tény, hogy nem olvastam el azt a szerződés ilyen tüzetesen, de talán joggal merül fel bennem, hogy a 21. században nem okoz problémát egy kártyás tranzakció, ha pedig mégis, akkor ezt talán kiírják... Mindegy, végül hazaugrottam pénzért, és így rendeztem a dolgot...

Na, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy amikor a két kis prüntyőke összetalálkozott, volt olyan örömködés, hogy el sem hiszem, ha nem a saját szememmel látom. KV vigyorgott, mint a tejbetök, amikor meglátta Sárit, a kisasszony pedig örömsikolyokkal üdvözölte lovagját. Amikor közel kerültek egymáshoz, elindult a szerelmeskedés, (arcon) simizték egymást jópárszor (még jó, hogy tegnap manikűröztünk, így valóban simizés, és nem karmolás volt), aztán kicsit dumcsiztak, megint örömködtek, és így tovább. Talán sosem ér véget az idill, ha nem adjuk oda Márknak a szülinapi ajándékát, nevesül óriás Lego-szerű kockákat és egy saját bejáratú Kockásfülű nyulat (gyerek nem gyerek Kfülű nélkül). Persze Sári rögtön megörült a nyúlnak, gondolta, hogy az övé, és ki is szedte Kisvacak kezéből, de Anya (én) előrelátóan felkészült erre az eshetőségre, és előkaptam a táskából Sári saját nyusziját, így Márk (fél pillanatig) örülhetett az ajándéknak. Sári viszont nem volt rest, és újfent kiszedte Márk kezéből a nyuszit, így már kettőnek örülhetett. 

A szülinapos vállat vont, és keresett más játékot (egy búgócsigát), ami érthető módon felkeltette Sári érdeklődését is, és elhajította a nyulakat a fenébe, majd rávetette magát az új prédára. Kisvacak tűrte, amíg tűrhette, ugye, de ez már sok volt a kis lelkének, elvégre jó dolog a szerelem, de azért ne kelljen már osztozni az ÖSSZES játékán, és hangot adott nemtetszésének egy jó adag sírás kíséretében. Sári egy pillanatig nézett, hogy akkor most mi van, majd ő is rázendített, úgyhogy J. és én kapkodtuk össze a kölykeinket egy kis vigaszra. Innentől kezdve azért nem volt felhőtlen a hangulat, már ami a purdét illeti, mert mi anyukák azért elég jól eldumáltunk.

Kaja után elmentünk egy óriásit sétálni, kihasználva, hogy végre sütött a nap, és tök jó idő volt, de tényleg, nem emlékszem, mikor tudtunk utoljára ennyit levegőn lenni. Véget érhetne már ez a hülye tél! Visszaérve még szoptattam, dumáltunk, megint volt egy kis szerelmeskedés, és (ezzel?) úgy elment az idő, hogy már elmúlt 5, mire elindultunk, de szerencsére nem volt vészes a forgalom, úgyhogy egész jól hazaértünk. Én mondjuk marhára elfáradtam, de Sári nem nagyon, mert hiába aludt három részletben (autóban és babakocsiban) összesen talán 2 órát, már negyed tíz volt, mire végre elaludt.

És talán nem baj, ha elárulom, de J.-ék úgy döntöttek, zöld utat engednek a biológiai parancsnak, és nekivágnak a második kalandnak is, aminek nagyon örülök, nem csak a projekt miatt, de amiatt is, hogy J. egész kivirult azóta... 

Ja, és mivel nem leszek netközelben az ominózus napon, így előre is, Márk, boldog szülinapot kívánunk! Remélem, a 18.-ra is meghívsz  (ha nem is engem, de legalább Sárit! Bár egyáltalán nem garantálom, hogy el is engedem...)

Sári tökéletesre fejlesztette a kúszást, most már teljesen szabályosan halad, mint a katonák. A gurulás szinte teljesen elmaradt, kúszva közlekedik, nincs előtte akadály - küszöb vagy ajtó, mindenen áthalad. Tegnap óta be is gyorsult, mert a nappali-gyerekszoba távolságot kb. 3 perc alatt képes megtenni úgy, hogy imitt-amott megáll és megtekinti a környék nevezetességeit, úgy mint lépcső, fürdőszoba (különös tekintettek a mosóporra), anya papucsa, stb.

Aztán tegnap Cs. meséli, hogy Sári hasal a szőnyegen, ő pedig valamin elgondolkodott, majd amikor visszanézett, a gyerek már ült. Ejha, gondolta, varázslat, de ma reggel Sári megismételte a mutatványt Anyunak is. Én természetesen ezt sem láttam, mert a köcsög Norbira kínoztam magam. A hülye fogyókúra miatt fogok lemaradni a gyerek első lépéséről, szaváról, anyák napjáról...

A hintaló melletti nagy kedvenc újabban a Teletubbies, de az az igazi, ha a hintalovon csücsülve lehet nézni a dvd-t. Ez volt tegnap este, amikor is nálunk vendégeskedett F., aki nem igazán figyelte a rajzfilmet. Sári ezt egy ideig tűrtre, majd hangosan sikongatva mutogatott F-re, a TV-re, mintha azt mondaná: hagyd már a hülye dumát, és nézd végre a tabikat!

Sári a múltkor a kórházban annyira jól elvolt a hintalóval, hogy egymásra kacsintottunk az apjával, és úgy döntöttünk, hogy a szülinap hintalovat fog teremni. Illetve a vatera, mert új játékot már csak elég ritkán veszünk, és amúgy is, nekünk olyan paripa kellett, amelyiknek normális ülése van, nehogy leforduljon róla a leányzó. 

Így történhetett, hogy a szülinapi ajándék három héttel korábban ért ide, és mivel Sári annyira szeretett volna egy hintalovat, így nem dugtuk el az ajándékot, hanem már tegnap összeismertettük lovat és lovasát...

Az eredmény elképesztő: Sárit le sem lehet szedni a lóról. Tegnap még az uzsonnáját is ott ette meg. Nagyon gyorsan rájött, hogy hogyan kell rajta lovagolni, mára pedig magabiztosan mutatja, hogy hol a paci szeme, szája, vagy a paci maga...

Az a jó hír, hogy Sári füle elvileg teljesen rendben van, és többet (egyenlőre) nem kell mennünk Pestre. Ráadásul a doktornő allergiatesztet is csináltatott, ami kimutatta, hogy se tejre, se lisztre, se semmilyen élelmiszerre nem érzékeny a kismanó, aminek megünneplésére ma már joghurtot tízóraizott - falta, mint aki még soha nem evett semmit. 

Így talán most végre vége a fülgyulladásos kálváriánknak - 4 hónap után azt hiszem, már tényleg itt volt az ideje!

Nos, sikerélményekkel gazdagodtam a fogyókúrám terén, és őszintén megvallva ez csak és kizárólag Norbinak köszönhető.

A múltheti kifakadásomhoz képest a súlyom tegnap már 80dekával volt kevesebb, ma pedig újabb 40 deka mínusz, vagyis az összesen 1,2 kg kicsit több, mint 1 hét alatt! És a hasamon vagy egy függőleges csík, még Cs. is látta, ami minden bizonnyal a kb. 1 hónapja lelkiismeretesen végzett haspréseknek köszönhető.

Szóval Norbi úgy került a képbe, hogy van nekem egy régi DivX-em, Fitness Kickbox 2., amit csinálgattam én mostanában is, de egyrészt nem nagyon fáraszt ki (iszonyatosan jól bírom tüdőileg, mint korábban), másrészt Norbi olyan tenyérbemászó, hogy kedvem lenne megrugdosni. Igaz, ez arra ösztönöz, hogy sokkal keményebben végezzem a gyakorlatokat, de ennek ellenére valahogy nem indította be nálam a dolgokat. Arról nem is beszélve, hogy minden áldott nap végigcsinálni ezt a filmet azért több, mint unalmas. Így Cs. "szerzett" nekem még pár filmet, véletlenül mindet Norbitól. Most hasizmozni hihetetlenül utálnék vezényszóra, így a sima aerobicból csak a zsírégető részt nyomtam le, ami nagyon megizzasztott, de pl. a Fitness Kickbox 1000 kalórás program nemcsak marhára megizzasztott, de legalább nem hülye ugri-bugri, úgyhogy egészen kedvemre való volt. Itt is keményen ütök-rúgok, a fent már vázolt okok miatt. 

Cs. letöltötte még a Gladiátor Fitness c. förtelmet is, de ezt még nem volt erőm megnézni. Állítólag gladiátor ruhában vannak...

Persze, nyugtával dícsérd a napot, ahogy a mondás tartja, de azért eme eredmények határozottan fellelkesítettek. Ráadásul mindezt úgy, hogy igazából nem koplaltam, mert az alól - a szoptatás miatt - fel vagyok mentve.

Ja, és tegnap hastáncon annyira jó hangulatban voltam (pedig amúgy pocsék napom volt, ilyen hisztis már rég voltam!), tök jól is ment a tánc, és a tanár szólt, hogy április 19-n lesz a gálaestje, készüljek föl rá, hogy én, a kezdő csoport bizony fel fogunk lépni! Éljen-éljen, addig kell lefogynom!

... ennek a gyereknek az agya. Képtelen vagyok betelni vele, hihetetlen, mennyit tanul nap, mint nap.

Vegyük például a pelenkázót. Az alján fiókok vannak, és én még unatkozó kismama koromban kidekoráltam mindenféle figurával. Fent egy gomba, középen egy halacska, alul egy házikó. Na már most, Sári odaevickél a pelenkázó környékére (kb. akárhol van a szobában, a környékén van, de ezt most hagyjuk), és elkezdi mutogatni sorba a figurákat, én pedig mindre mondom a nevét. Mivel azonban ez így unalmas lenne egy idő után, ezért rendre hozzáteszem, hogy a halacska mit mond. Tátog, ugyebár. Úgy két kör után Sári velem együtt tátog, újabb pár említésre pedig már előtátognom sem kell, csak megkérdeznem, hogy mit mond a halacska? Ő mutatja a halacskát, és tátog. Később, amikor már nem vagyunk a szobában, nem látja a halacskát, de említésére tátogni kezd, az apja legnagyobb csodálatára.

Most egyébként minden "gu". Szituációtól függően azt jelentheti, hogy apa, anya, add ide azt ott, mit vonyít a kutya már megint, bekakiltam, pukkoltam, hagyj békén, gyere ide, vegyél fel, ésatöbbi, ésatöbbi. Nincsen variálva, nemes egyszerűséggel mindenre alkalmazható. 

Ma délelőtt pedig felfedezte magának a WC-t. A toalett egyébként épp az ő szobája mellett van, ami nem túl szerencsés, tekintve, hogy este alig merek elmenni pisilni, nehogy felébresszem. Most ugyan az ő szobaajtaja be lett hajtva, de a WC ajtó nyitva maradt, és Sárinak már egyáltalán nem okoz gondot úgy kinyitni az ajtót, hogy ő is kiférjen. A legújabb kúszási technikájával (miszerint a tenyerével húzza magát, a lábával meg rugdos, mintha lendületet akarna adni magának - kövön és parkettán nagyon hatékony, szőnyegen túl nagy a súrlódás) átevickélt a küszöbön, és meglátta Őt. A wécécsészét. Engem ugyan már látott ülni rajta, most is nagyon kacsingatott rám, mutogatott és gu-zott, hogy nekem ott a helyem, de elmagyaráztam neki, hogy én csak akkor megyek oda, amikor muszáj. Kicsit szemezett még vele, majd összeszedte a bátorságát, és elindult befelé. A küszöb kb. a hasáig ért, amikor inába szállt a bátorsága, és inkább kitolta magát a WC-ből, gondoltam, ráér még a ház ezen helységét felfedezni, és kideríteni, hogy az a furcsa szék mire való.

Március 3-ra kaptunk időpontot az immunológián, úgyhogy most megint dillemában vagyok a szülinapi zsúrokat illetően. Ha elmúlik a járvány, szerintem megyünk/rendezünk valami bulit. 

Sári tegnap múlt 11 hónapos, de mivel tegnap sűrű napunk volt, így nem volt időm megemlékezni a hófordulóról. Hihetetlen, de 28 nap múlva 1 éves lesz! Tényleg mintha csak tegnap született volna...

Azzal ünnepeltük a hófordulót, hogy ismét fülészeti kontrollon voltunk Pesten, ahol megállapították, hogy a füle tulajdonképpen rendben van, csak egy-egy pici lyuk van a dobhártyákon, és amíg az nemheged be, addig kell visszajárni kontrollra, és addig kell nagyon vigyázni rá, antibiotikum kúra, orrszívás, fülcseppentés mellett. 

Megszereztük továbbá annak az immunológusnak az elérhetőségét, akit a doktornő ajánlott, de majd csak hétfőn tudom felhívni, mert péntek délután már nem illik senkit zavarni. Állítólag baromi elfoglalt, vagy csontvelőt transzplantál, vagy külföldön van. Furcsa, de van egy olyan megérzésem, hogy Sárinak kutya baja, remélem, a doki elküld minket a francba emiatt... Egyébként az őáltala vezetett osztályról szóló dokumentumfilm megy mostanában az M1-en, Érintettek címmel. Csütörtökön éjjel megnéztük Cs.-vel, mert egy immunhiányos kisfiúról volt benne szó. Igaz, az ő állapota sokkal súlyosabb volt, mint Sárié, mert ez a kisfiú immunrendszer nélkül született, és ezért csontvelőtranszplantációra volt szüksége. Négyszer transzplantálták, 1,5 évet töltött kórházban, de sajnos nem sikerült megmenteni, és alig volt kétéves, amikor meghalt. Nagyon megrázó volt az egész film, már kicsit bánom is, hogy megnéztük, mert Cs. pl. totál megijedt, hogy Sárira is ez vár. Persze, én tudom, hogy nem, hiszen neki kutya baja!

A kis 11 hónapos egyre ügyesebb, és okosabb. Olyan az agya, mint egy szivacs, mindenre figyel, mindent megjegyez, mindent utánoz(ni akar). A legújabb tudománya például, hogy utánozza, ahogy tornázom. Fekszik a hátán, felemeli a lábait, és számolásra nyitogatja. Jót tesz a combközelítő izmoknak... Orrszíváskor természetesen Cs. és az én orromat is kiszívja. Folyton mutogat, nem okoz neki gondot, hogy közölje, mit akar, hova menne, hol van ez vagy az. Apát, Mamát, Dédit már gond nélkül megmutatja, és bár egészen mostanáig az Anya kifogott rajta, de tegnap ez is ment neki.

A gagyogással is jól halad, bár leginkább a vávávává megy, meg a mamamama, illetve tegnapelőtt óta egyfolytába "gö"-zik, de ez is haladás az egy hónappal ezelőtti állapothoz képest. A kézügyessége hihetetlen: apró dolgokat észrevesz, megfog, és órákig képes babrálni. A múltkor pl. leszedett a ruhámról egy hajszálat, és azt fogdosta, tette át egyik kezéből a másikba - pedig azt még nekem is nehéz megfogni. De amúgy cérnaszálak, apró szöszök a szőnyegen, vagy bármi, ami kicsi, az a kedvence. Meg a könyvek.

Mozgás terén az utóbbi hét hozott áttörést, de még egyáltalán nincs vége. Ugye elkezdett "mászni", igaz, csak olyan Sárisan. 2X3 mászólépés eddig a könyvelt egyenleg, de lesz ez még jobb is, most már látom, hogy nagyon akarja. Térdelőtámaszba felnyomja magát, illetve ügyesen támaszkodik oldalfekvésben, szerintem nemsokára fel fog tudni ülni. Igaz, ez mind sokkal később van, mint kortársai esetében, de nem baj, a lényeg, hogy megtanulja. Úgy látszik, neki ennyi időre van szüksége mindehhez.

Fogak terén ez a hónap nem hozott újdonságot, bár olyan nyugtalanul alszik mostanában, hogy bízom benne, hogy a fogacskák kínozzák, nem a hülye antibiotikum, vagy a füle. Folyton rág, bármit, ami a keze ügyébe kerül, de nem nagyon tudok a szájába nézni, mert megharap.

Most azon parázok, hogy mi legyen a szülinappal, legyen-e buli, vagy ne. Meg ugye a farsangi szülinapra is hivatalosak vagyunk, oda is szeretnénk menni, de nem tudom, hogy szabad lesz-e. 

...........Tatatatataaaaam..........!

Sári ma megtette élete első 3 darab mászólépését, vagy hogy a fenébe mondják ezt, aztán hasracsuklott!

Nem nagy dolog egy egy nap híján 11 hónapos babától, de az enyémtől bizony az. Már egy ideje ugyan emelgette a popsiját, húzta maga alá a térdét, de addig valahogy sosem jutott el, hogy a kezét is felnyomja ilyenkor, így leginkább az "arcán térdelt". Igazából most sem önmaga tornázta fel a súlyos kilóit négykézláb-tartásba, hanem én tettem le úgy, de mit számít ez, amikor végre mászik!

Olyan, de olyan büszke vagyok az én kis (alig)mászó lányomra, hogy csak na! 

Teljesen le vagyok törve, mert ma kiderült, hogy idén osztálytalálkozóm lesz. Valamiért eddig abban a tudatban éltem, hogy még egy év van addig, és akkor biztosan le tudnék fogyni, nem lenne olyan ciki visszamenni a csupa -nádszálkarcsú- szingli közé.

Ehhez képest 12 hét múlva lesz az osztálytalálkozóm, ameddig legalább 5, de inkább 10 kilótól kellene megszabadulnom. Hát persze, hogy ez lehetetlen.

B*sszák meg, miért nem vagyok egy évvel fiatalabb (avagy miért nem buktam meg legalább egyszer a gimiben)?!

Már második alkalommal voltam az új hastáncon, amit J. talált nekem. Ez egészen pontosan duplája az elsőnek, mert az ugye folyton elmaradt. 

Ez egy szuper csoport, mert 2-en vagyunk, és a tanár. Itt mindenkinél sokkal soványabb vagyok, a másik tanítványnál pedig sokkal fiatalabb is, de mondjuk azért is szuper, mert itt tényleg tök előről kezdtük, és a létszámból fakadóan jut is idő mindenkivel egyenként foglalkozni. Mintha magánóra lenne. 

Azért mondjuk a tanárt kicsit sajnálom, hogy ilyen kevesen vagyunk, de szerintem nem hirdette meg eléggé. Mindenesetre minden óra végén rákérdezek, hogy biztos lesz-e jövő héten tánc, és ő mindig mondja, hogy lesz, úgyhogy gondolom, csak kigazdálkodja valahogy a terembérletet az óradíjból. 

A másik tanítvány amúgy nem teljesen kezdő, sőt, már tud egy 3 perces koreográfiát, amit eddig minden órán eltáncoltattak vele. Szegény kábé olyan kecses, mint Cs., de varrt magának fellépőruhát, melltartóval, rázókendővel, mint kiderült, azért, mert ezzel a tánccal akarja meglepni a férjét a házassági évfordulójukon. Ami szerintem szuper ötlet, annak ellenére, hogy nyilvána  férje is és ő is tisztában vannak azzal, hogy azért nála jóval szebben is el lehet táncolni azt a koreográfiát. De azért mennyire szerethetik egymást, ha ebben a nőben egyáltalán felmerül az, hogy amit ő fog táncolni, az a férjének majd tetszenni fog, és nem fogja kiröhögni, hogy "hagyjál már anyukám, mit rángatózol itt nekem!".

Nos, ezen felbuzdulva mondtam a tanárnak, hogy ilyet én is akarok, és mivel Cs. szülinapjáig még van pár hónap, talán be is tudok tanulni valami táncot, mire a tanár közölte, hogy április-májusban már fel fogok lépni. He? Hát valami fellépésen, mármint, nem Cs.-nek, hanem csak úgy, közönségnek. Nem akarok szerénytelennek tűnni, de ez azért jól esett, bár kötve hiszem, hogy lesz bennem elég bátorság melltartóban emberek közé menni.

Mindenesetre tegnap már elkezdtünk egy egyszerűbb koreográfiát betanulni, és nem állítom, hogy tökéletes volt, amit táncoltam, de szerintem azért nem volt rossz (legalábbis amit a tükörben láttam). Így amikor hazaértem, tele önbizalommal, meg akartam mutatni Cs.-nek, aki kb. 3 másodperc után közölte, hogy úgy nézek ki, mint akit ráz az áram! Annyira, de annyira rosszul esett, hogy egyrészt majdnem elbőgtem magam, másrészt pedig elment a kedvem az egésztől. Egész este szar kedvem volt emiatt, de mára már új erő munkál bennem, csak azért is megmutatom, hogy nem olyan, mintha rázna az áram.

Egyébként kb. 10 napja ráálltam a mérlegre, csak a miheztartás végett, és a szülés után leadott 10 kilómhoz sikerült hozzászednem még 3-at, mindezt úgy, hogy én úgy éreztem, visszafogytam a terhesség előtti állapotra! Szóval nagyon letörtem, ezért elhatároztam, hogy most aztán kőkemény fogyókúrába kezdek. Persze, koplalni nem szabad szoptatás alatt, bár igaz, ha a napi adagom felét elhagynám, még akkor is egy fél falut jól lehetne lakatni vele... de mondjuk mozogni szabad, úgyhogy leporoltam a Norbi Fittnes Kickbox DivX-es cédémet, meg egyéb aerobicot, és m3egpróbálok minden nap, de legalább hetente sokszor jó sokat tornázni. A fogyókúra eddig olyan jól sikerült, hogy egy héttel az ominózus mérlegelés után épp 10 dekát sikrült magamra szednem. Éljen a motiváció!

Még nem emlékeztem meg róla, de nálunk minden etetés egy kész cirkusz. Pedig Sári szerencsére nem rossz evő (jut eszembe, 240 g-t szedett fel 1 hónap alatt), csak egyszerűen nem érdekli az evés. Nem tudom, minden babával így van-e, de Sári unja az etetéseket, mintha sajnálná rá az időt. Addig csak-csak elvan, amíg elnyomja a kínzó éhséget az első pár falat, de utána nem lehet etetni, ha nem foglaljuk le valamivel.

Igen, a többes szám nem véletlen, mert általában én etetem, Anyu vagy a Mama, esetleg Cs., vagy ezeknek bármely kombinációja pedig lesi a kisasszony kívánságait (amire rámutat, azt megkapja, majd elhajítja). Ha tele van a keze valami érdekessel, akkor szépen nyitja a száját és nyeli a papit, de ha épp rosszkor nyújtom felé a kanalat, akkor jobb esetben csak összeszorítja a száját, rosszabb esetben viszont csapkod, és kiüti a kanálból az ételt.

Úgyhogy etetések előtt rendszerint az összes dobozt, kulcstartót, lim-lomot felsorakoztatjuk, hogy a kritikus pillanatban előránthassuk valamelyiket, és Sárit etethető állapotban tarthassuk. A dolog pikantériája, hogy most még a szar izű antibiotikumot is le kell nyomni a torkán, ami nyilván extra figyelemelterelést igényel, és ez egyáltalán nem könnyű feladat egy olyan babával, aki már nyers tésztát is gyúrt, hogy egyen. 

Az első szülinapra valami etetőszékes játékot (is) kellene vennünk, bár megjegyzem, a játékai ilyenkor egyáltalán nem kötik le.

Ezt a hülye orrszívást strigulázás nélkül maximum 7-ig tudom követni, utána elvesztem a  fonalat. Ezért van egy lap, amire dátum szerint behúzogatom, hogy hányszor kínoztuk meg Sárit. Tegnap kérdezem Cs.-t, aki a lapot kezelte, hogy hánynál járunk, mire ő közölte, hogy 8. Furcsa, én csak 7-re emlékeztem. 

Cs. ugyanis csalt - eggyel többet húzott be.

Hát így állunk.

(Egyébként csalással vagy anélkül, de 15-ször lehetetlen kiszívni az orrát. Tegnap csak 10 volt nettóban, de igazából nem is jön neki semmi, úgyhogy úgy döntöttem, ma hangyányit engedékenyebb leszek.)

Annyira nehezen viselem ezt az állandó Sári-csesztetést, hogy azt elmondani sem tudom! Ugye egyfelől naponta 3-szor kell fül- és orrcseppenteni, 1-szer Broncho-vaxon immunerősítőt adni (ma volt hál' istennek utoljára), és 2-szer 10 ml (!) iszonyatos ízű antibiotikumot ledönteni a torkán, a napi 15 orrszívás mellett (akármennyire igyekszem, 11-nél többször nem tudom kiszívni az orrát, amiből ráadásul nem is jön semmi). Szegénykém, ha meglátja az orrszívót, már sír...

De akármi is van, nem lehetek engedékeny. Annyira sajnálom, majd' a szívem szakad meg, amikor bújik a nyakamba, úgy fél, de muszáj csinálni. Teljesen kikészít ez engem is, hát még akkor őt... És akkor még bele sem gondoltam, hogy mi van, ha tényleg immunhiányos. Van amikor nem hiszem el, hogy az lehet, van, amikor elhiszem, de azt gondolom, hogy ez nem olyan nagy tragédia, és van, amikor teljesen a hatalmába kerít a kétségbeesés...

És akkor teljesen le vagyok képedve a lányomon, mert egy kis angyal amúgy. Igaz, hogy látszik az arcocskáján a sok szenvedés, de olyan édes, hogy arra már nincsenek szavak! Úgy bújik hozzám, öleli a nyakamat, közben hátul a hajamat tekergeti, majd kicsordulok a nagy érzelem-áradattól! Aztán hősiesen tűri, hogy a hülye fülmelegítő sapka szinte egész nap a fején van, hogy hurcoljuk az orvoshoz (akitől természetesen kicsit félt, de azért nem sírt rögtön, ahogy meglátta, csak amikor a fülét kezdte izélgetni). Nyeli azt a szar antibiotikumot, csak olyan 7 ml után unja meg, de akkor mondjuk nagyon, az utolsó két kanállal már erővel tudunk csak úrrá lenni...

A múltkor elleste Cs-től, hogy hogyan kell autókkal játszani. Azóta fogja a kisautóját, tologatja fel-le, és közben berreg. Ennyit a lányos játékokról... Aztán, mindent megjegyez, és megmutat. A legújabb, hogy megtanultuk, hol a lába, és a "hapci-virág", ami a szobájában lévő ágy huzatánbak a mintája. Mert a maci állandóan azt szagolgatta, és hapcizott tőle. 

Időről időre felfedezi a cumiját, amit ugyan kb. 4 hónapos kora óta nem használ, de azért ott van a kiságyban, játéknak. A múltkor nézegette, majd véletlenül bedugta a szájába, és szívta-szívta, majd megint nézegette, hogy akkor miért is nem jön ebből semmit, majd újra szívta... én meg ki voltam akadva, hogy ne hogy már 10 hónaposan szokjon rá a cumira! Aztán persze újra elfelejtette, de ma altatás előtt megint megtalálta. De most nem az ő szájába dugta, hanem az enyémbe! Épp énekeltem neki - talán így akart elhallgattatni? 

Ma visszamentünk a Klinikára, ahol egy percet sem kellett várnunk, máris fogadott a doktornő. Megnézte Sári leleteit, amiből kiderült, hogy nem bakteriális eredetű a fertőzés, ami azért rossz hír, mert a bacira jó volna az antibiotikum. Vagyis vírusos, amit az immunrendszerének kellene legyűrnie, de az nem nagyon van, a leletek szerint. 

Úgyhogy most meg az derült ki, hogy immunhiányos.

És ami a leggázabb, hogy az IgA szintje nagyon alacsony. Ez az immunglobin (ha jól értettem) felelős az elsődleges védekezési rendszer, vagyis a nyálkahártya védelméért, de neki ilyen gyakorlatilag nincs, ezért minden szart benyel, ami az útjába kerül. Ezt nem lehet növelni, vagy fejleszteni, esetleg kinőni, ezzel csak együtt lehet élni. Ennek tetejében még az IgG szintje is a referencia-érték alatt van, ami a másodlagos védekezőrendszert tartja kézben, de a jó hír, hogy ezt lehet stimulálni, így talán nem lesz egy egyszerű náthából mindjárt tüdőgyulladása.

A doktornő felvázolta a következő menetrendet: fül rendbetétele kb. két hét (jó hír, hogy most már nincs trutyi a fülében, és az orrában is kevesebb a váladék, így elég csak kedden visszamennünk orrtisztításra), antibiotikum, orrszívás, fűlcsepegtetés, majd amikor ezzel kész vagyunk, felkeressük a Szent László Kórház immunológusát, aki állítólag szuper szakember, és ők majd kezelésbe veszik Sárit. A doktonrő szerint nagyon jó, hogy ezt ilyen kis korban kiderítettük, mert így legalább idejében el lehet kapni, és nem megy félre a kezelgetése, javulás nélkül. Nagyon bizakodó volt, és kedves - gondolom, látta mennyire le vagyok sújtva, sőt, még arra is felhívta a figyelmemet, hogy az M1-en megy egy sorozat, ami épp ilyen immunhiányos és egyéb beteg gyerekekről szól, amiben ez az orvos is, akihez minket irányított, szerepel.

Na jó, azért persze nagyon le voltam sújtva, de aztán megnéztem én is a leleteket, és lám, az újakon is azok a referencia-értékek voltak megadva, amire az itthoni immunológus azt mondta, hogy nem érvényes az 1 év alattiakra... na bmeg, most akkor mi a fene is van??? Mindenestre én ugye nem vagyok orvos, de ha már a huszadik doki mond valami 30.-félét, akkor mégis kiben bízzak? Jó, ez a doki nem immunológus, és végül is abból nem lehet baj, ha egy szakemberhez is elviszem, csak tudom, hogy ez újabb vérvételt és iszonyatos vizsgálatokat jelent... amit szegénykém már nagyon rosszul visel.

Hazaérve Anyu már összeinternetezte nekem az 1 év alattiakra vonatkozó referencia adatokat, mely szerint az IgA értéke még így is alacsony, igaz, nem olyan drasztikusan, de az IgG pl. kielégítő. Bírom ezt az "önbíráskodást", de az ember ilyenkor minden szalmaszálba kapaszkodik...

A Klinika aulájában egyébként van egy kis játszótér szerűség, ahol Sári kipróbálta (apa segítségével) a csúszdát, és a hintalovat. Mindkettő nagyon tetszett neki, de a hintaló különösen, alig akarta otthagyni... úgyhogy arra jutottunk, hogy itthonra is kell egyet beszereznünk - szegénykém megérdemli, olyan sokat szenvedett!

Hétfő délután Budapestre utaztunk, hogy végre megvizsgálja Sárit az a fülész, akit I. ajánlott. Az ő kisebbikje is látens fülgyulladástól szenvedett, és ez a doktornő kezelte ki, drasztikusan, de hatásosan. 

Örökké hálás leszek I-nek és a sorsnak, hogy összehozott minket ezzel a dokival: nála alaposabb orvossal ugyanis szerintem még soha nem találkoztam. Megvizsgálta Sárit és átmosta az orrát (az egyik orrlyukán vizet fecskendezett be, a másikon pedig porszívózta ki a vizet és a gedvát...), és közölte, hogy gáz a füle, mert még mindig váladékos, és mivel ez november óta tart, ezért muszáj komolyabban kezelni. Aztán feltett egy csomó -látszólag oda nem illő- kérdést, pl. arról, hogy eszik-e a gyerek tejterméket (joghurtot 9 hónapos kora óta, túrót 10 hónapos kora óta), ami öreg hiba, mert 1 éves korig semmilyen tehéntej fehérje nem juthatna a gyerek szervezetébe... 

Felvázolt egy elég brutális, de remélhetőleg hatásos kezelési tervet, miszerint másnap reggel megjelenünk a Tűzoltó utcai Klinikán, ahol is felszúrja Sári fülét, és leszívja a pangó váladékot, amiből kitenyészti, amit lehet, hogy legalább megtudjuk, mi okozta a gyulladást. A kórházban is tenyésztettek neki, de negatív lett a minta, mivel akkor már egy hete antibiotikumot szedett a gyerek. Ezután vért vesznek Sáritól, amiben mindent megnéznek, többek között az immunrendszerét is (gyerek referencia adatokkal), és azt is, hogy allergiás-e valamire. Ezek után hetente háromszor kell orrátmosásra jönni, emellett antibiotikumot és füllcseppet fog kapni, és naponta legalább 15-ször kell porszívózni az orrát. 

Eléggé be voltam szarva ettől, de végül is úgy láttuk jónak, ha tényleg belevágunk, és végére járunk mindennek, aminek lehet. Nagyon sajnálom Sárit, de a folyamatos fülgyulladásnak nagyon durva következményei lehetnek, és az sem normális, hogy ilyen pici korában ennyit szenved...

Úgyhogy kedden fél 6-kor keltünk (én órára, de nem kellett volna, mert Sári - mintha tudta volna, épp 5.30-kor kopogtatott), aztán bedugóztunk a Belvárosba, a Klinikára. 8 órára értünk oda, és kb. 3/4 9-kor szólítottak minket, amikor is Sári kapott fájdalomcsillapítót (persze ordított), és elküldtek a laborba. Mire átértünk, szerencsésen megnyugodott, és megivott (külön utasításra) 200 ml gyümölcslét, hogy le tudják venni azt a rengeteg vért, amit előírtak. A laborban senki nem várt, így azonnal bemehettünk, és Sári ismét eszméletlen ordításba kezdett.

A múltkori SZTK-s vérvétel kutyaf*sza volt ehhez képest, az tuti. Sári annyira sírt, és annyira feszítette magát, hogy egyszerűen nem találták a vénáját, de ha meg is lett, akkor sem jött belőle elég vér. Úgyhogy négy helyen bökték meg szegénykémet, az utolsót már úgy, hogy közben mellre tettem (persze megharapott), de így sem tudtak levenni mindenhez mintát. Ezért felajánlották, hogy vigyem be egy üres vizsgálóba, szoptassam és nyugtassam meg a babát, aztán utána folytatják. Így is lett, Sári nagysokára elnyugodott szopi közben, majd úgy 10 percre el is szenderedett. Amikor felébredt, derűs volt, elfelejtette a rémségeket, úgyhogy úgy itéltem meg, most már megbökhetik újra. 

A laborosok természetesen nem voltak ott, hiába vártunk még vagy fél órát, nem jöttek vissza. Közben idegeskedtem, mert a doktornő reggel mondta, hogy még vannak műtétei is, így nem lesz egész nap bent, úgyhogy Cs.-t szalasztottam megnézni, hogy ott van-e még. Aztán szóltak, hogy inkább menjünk vissza a fülészetre, mert mindjárt kezdődnek a műtétek, úgyhogy labor helyett végül is felszúrták Sári fülét.

...ami nem volt kellemes, de kb. 2 perc alatt kész volt (itthon 20 percig tartott!). Persze Sári nagyon sírt, de ez legalább tényleg nem fájt neki, mert le volt zsibbasztva a füle, csak az nem tetszett a kicsimnek, hogy le van ismét fogva. Mire végeztünk, szóltak is a laborból, hogy menjünk, így Sárit egyáltalán nem tudtam megnyugtatni a két szúrás között. Igaz, most már jóval könnyebben ment a dolog, mert bár Sári sírt, de nem ellenkezett: talán apátiába esett szegénykém.

És még nem volt vége, mert újra át kellett mosni az orrát - ezután már annyira kikészült szegénykém, hogy elaludt a vállamon. Szerencsére több "dolgunk" nem volt vele, csak meg kellett várnunk a doktornőt, mert még el akart velem beszélgetni, és gyógyszert akart írni Sárinak. Így Kismanót betettem a babakocsiba, mi pedig végre kicsit leültünk a kórház aulájában, ettünk, és a játszó gyerekeket néztük. Megállapítottuk, hogy Sárinál sokkal súlyosabb esetek is vannak, kisgyerekek kopaszon, maszkban - mi alig bírjuk elviselni, ahogy a gyerektől vért vesznek, vajon mit élhetnek át ezek a szülők? És vajon hogyan dolgozzák fel ezek a maszkban játszó gyerekek azt, hogy ők betegek?

A doktornőre majd' 3 órát kellett várni, amit Sári felerészben alvással, felerészben evéssel töltött (a tízórai teljesen kimaradt). Amikor bementem, a doktornő bocsánatot kért (!), amiért várnunk kellett, és vagy 15 percet beszélgettünk, kérdezgetett kórelőzményekről, elmagyarázta a már elkészül vérképet (!): miszerint valószínűsíthetően vírus lesz a dologban, de azért biztos, ami biztos, kezdjünk el antibiotikumot szedni, fülfelszúrás esetén javasolt, akármi is van. Emellett részt veszünk egy közép-kelet-európai pneumococcus tanulmányban, és ahhoz is ki kellett tölteni egy kérdőívet. 

Holnap kell visszamennünk, mert addigra minden lelet kész lesz, és újra ki kell mosni Sári orrát. Addig is belekezdtünk az itthoni kúrába, orrszívás, fülmelegítés ezerrel, de azért ez a 15 orrszívás nagyon sok. Most 3/4 5 van, és még csak 8-nál tartunk... ráadásul szinte semmi nem jön belőle. Amúgy pedig úgy kell szívni az orrát, hogy a gyerek hanyatt fekszik, és lóg a feje, mert állítólag így a leghatékonyabb. Ez eleve két emberes "meló", amit Sári ne mondjam mennyire "élvez".

Egyébként látszik rajta, hogy nagyon megviselték a történtek, olyan nyúzott és nyűgös. Ráadásul még az anyja is cseszegeti egész nap... szegénykém, a szívem szakad meg, a kórházban még el is bőgtem magam, miközben aludt, annyira sajnálom. Csak néz a nagy gomb szemeivel, nem érti, mi történik vele... De most legalább biztos vagyok benne, hogy jó kezekbe kerültünk.

Már megint teljesen le vagyok maradva, mert annyi minden történt velünk, hogy sem időm, sem erőm nem volt írni.

Kezdjük azzal, hogy Cs. csütörtök óta nem dolgozik, és amellett, hogy egy csomó hivatalos dolgot el kellett intéznie, kitaláltuk, hogy biztonságosabbá kellene tenni végre a lépcsőt és a korlátot. Mert ugyan Sári (még) nem mászik, de egy szempillantás alatt át tud gurulni a küszöbön, ami közvetlenül a lépcső mellett van. 

Így Cs. nagy lendülettel neki is látott egy ajtó és egy biztonságosabb korlát elkészítésének, mivel a korlát lécei között pedig akkor a hely, hogy talán még én is átférnék, nemhogy Sári. Vett is faanyagot, és tényleg ügyesen meg is csinálta, amivel - úgy számoltuk - legalább 20ezer Ft-ot spóroltunk. Az ajtó záródását két darab, egyenként 4 kilót bíró mágnes biztosította, mert annak - Cs. szerint - ki kell bírnia egy 9 kilós gyerek rohamát.

Mivel a korlát és a lépcső fenyő színűre van mázolva, így elég bután nézett ki a natúr fa toldalék, úgyhogy én pedig bevállaltam a festését. Sadolin lazúrt vettünk, mert az jó drága, de legalább nem büdös és mérgező, úgyhogy nyugodt szívvel festhettem vele. Ez a fajta festék ráadásul elég jó minőségű is, úgyhogy attól sem kellett tartanom, hogy csöpögne.

Néhány jó tanács festésre vállalkozóknak:

Szóval ugyanolyan színűre természetesen nem sikerült sem a korlátot, sem az ajtót mázolni, mint az eredeti volt, arra meg egyikünknek sem volt kedve, hogy a korlátot és lépcsőt lecsiszoljuk, és újrafessük, így a végeredmény elég eklektikus lett.

De legalább biztonságos, gondoltuk mi, és száradás és takarítás után odagurultattuk az érintettet, hogy lemeozhassa a korlátozását... Nos, kb. 1 másodperc alatt nyitotta ki az ajtót, de Cs. szerint ez még nem baj, mivel az befelé nyílik, úgyhogy legrosszabb esetben is magára húzza, és amíg rájön, hogy mi van, addig mi odaérünk, és megmenthetjük. Igen, Sárinak további 2 másodpercébe került, amíg ki tudta kerülni a rácsot, és a lépcső felé venni a gurulást, úgyhogy megegyeztünk, hogy az ajtóra tolózárt kell szerelni. Ez van. 

Tegnap Cs. valamiért megpuszilt Sári előtt, mire Sári nagy vigyorgásba kezdett, és követelte, hogy az apja újra és újra pusziljon meg, mégpedig úgy, hogy nyomta Cs. fejét felém.

Ezek szerint 10 és fél hónap alatt még nem (nagyon) látott minket Cs.-vel csókolózni, ami akárhogy is vesszük, intő jel.

A minap olvastam Krisztától, hogy kicsi lánya micsoda hihetetlen módon tud hízelegni, és bevallom, nem kicsit irigykedtem rá. Igaz, Zsófi már kész nagylány Sárihoz képest, és tudom, hogy nincs messze az idő, amikor majd ez a kis csomag is így tud bújni, de azt nem sejtettem, hogy már aznap megmutatja, milyen, amikor egy Halak baba kedveskedik. (A Halakról tudni kell, hogy nagyon nagy a szeretetigényük, babusgatni, dajkálni kell őket sokat).

A szeretet jelei Sárinál:

Pár napja még azt is ideírhattam volna, hogy csak én kellek neki éjszaka, de mióta bevezettük Cs.-vel a váltott éjszakai műszakot, azóta kétnaponta ha kell, ha nem, az apját kapja éjjel (feltéve, ha felébred, mert szerencsére most már egyre gyakoribb a szünetmentes alvás reggel 6-ig). Van, hogy nem akar vele visszaaludni, és 10 perc ordítás után muszáj bemennem (általában Sári két kézzel taszítja magát el Cs-től, és mutogat az ajtóra), de tegnapelőtt pl. simán visszaaludt Cs-vel 2-szer is, amiből az egyik reggel 5-kor volt (velem sosem alszik vissza reggel ötkor!).

Azt hiszem, egyébként tudom, ki lesz Sári keresztanyja. T. lesz az, több okból is. Egyrészt szeretném, ha így is érezné, hogy a családhoz tartozik, még ha "hivatalosan" ez sajnos nem következhetett be. De jópár évig éltek együtt Zsoltival, és még akkor is, ha a kapcsolatuk nem volt mindig felhőtlen, mégis ő volt A szerelem Zsolti életében. Másrészt majdnem minden nap látja Sárit, még ha volt is az a béna megjegyzése az elején, de ettől eltekintve akármikor kértem meg valamire Sárival kapcsolatban, mindig örömmel segített. Végül pedig, de természetesen egyáltalán nem utolsósorban Sári imádja. Amikor csak meglátja, sikongatva örül, és fülig ér a szája, még az én kezemből is simán hozzá kéretkezik! amikor pedig T. elmegy, Sári általában sírni kezd... úgyhogy azt hiszem, ő lesz a tökéletes keresztanya. 

A keresztelő pedig nem tudom, mikor lesz, de félek, már szaladni fog, mire sikerül összeszerveznünk...

A hülye hastánc már megint elmarad. Ha jól számolom, a csajnak eddig négy alkalomból egyet sikerült megtartania.

Az első alkalommal 16.15-kor írt egy sms-t, hogy nem tud jönni az ónoseső miatt (17.00-kor kezdődik a hastánc), a második alkalommal nem írt sms-t, hanem a művház előtt állt kocsival, és amikor odaértem, akkor szólt. Ma már 11.30-kor elküldte az sms-t, úgyhogy fejlődik.

Következő alkalommal nem kell sms-t küldenie, mert leszámoltam vele. Még jó, hogy csak egy alkalmat fizettem ki. 

Most nekiállok másik hastáncot keresni, csak az a baj, hogy azért itt vidéken elég szűkös a kínálat tanfolyamokban, és időben ez az egy volt, ami megfelelt (és ahol én voltam a legsoványabb, ugye). De nem adom fel, azért is hastáncolni fogok. Ha más nem, dvd-ről...

Mára is megvolt az izgalom: reggel ugyanis Anyu öltöztette fel Sárit, és amikor jöttek le a lépcsőn, Anyu megcsúszott, és három lépcsőfokot esett le. Vagy csúszott, nem is tudom, mindenesetre nagyon ijesztő volt, mert bár fogta Sárit, és védte, ahogy tudta, azért a kismanó így is picit beverte a fejét - meg persze nagyon megijedt.

Alig tudtam megvigasztalni, nagyon sírt, Anyu is halálra volt rémülve, de szerencsére úgy tűnik, mindkettejük megúszta ezzel az ijedtséggel.

Illetve Sárinak most van egy nagy piros folt a homlokán, de púp szerintem nincs. Remélem, csak horzsolás.

Mindenesetre ma megfigyelés alatt tartom. (Mert máskor amúgy nem... )

Annyi mindenről kellene írnom, mint pl. a csütörtöki babás randinkról, vagy arról, hogy szombaton Pesten jártunk, és megvettük igencsak jutányos áron sári ötödik babakocsiját, ami azért szuper, mert esernyőre csukható és kb. öt kiló, úgyhogy buszozni és autózni is nagyon könnyű vele. Amúgy 15ezerért szereztük, ami épp félár... a másik kettőt, ami itthon van, szerintem eladom... 

Na, de amiről feltétlenül szeretnék írni, az a vasárnapi társastánc tanfolyam, amire már két hete járunk Cs.-vel.

Még régebben Pesten kijártunk két szemesztert is a Kék Duna Tánciskolában, amit ezúton is csak ajánlani tudok bárkinek is. Bár állandóan párcsere volt, amitől Cs. rendszerint totál leizzadt, de szerintem nagyon jó módszerrel tanítottak, jó hangulatban, jó kis csapatban.

Na most ehhez képest az itteni tánciskola egy röhej, de hát vidéken vagyunk, és vidéken minden egy picit vidékiesebb. A tánctanárnő úgy néz ki, mint egy leharcolt Ciccolina, nagyon erős vonásokkal, amiket még erősebbé tesz a baromi erős sminkkel. A haja sárgaszőkére van festve, és kb. úgy van levágva, mint Madonnának '87-ben, mindennek tetejében valami iszonyatosan öltözik - bár ettől még tényleg szépen mozog, és nagyon, nagyon, nagyon alaposan magyaráz. 

Amire a csoportnak egyébként szüksége is van (nekünk persze nem, mert mi már kijártuk a középhaladót is a Kék Dunában, igaz, Cs. nem engedi, hogy ezt bárkinek is elmeséljem - nem mintha bárkivel is beszélgetnék, de akkor is). Mert a csoport valami iszonyat béna, de mondjuk ez nem gáz, miért ne akarna egy botlábú is táncolni, sőt, direkt dícsérendő, hogy akar... Meg nekünk sem árt a gyakorlás.

A csoportban van pár igen csak említésre méltó figura - és még mielőtt bárki is jóra gondol, ne tegye, ez ugyanis cinikus és fikázós bejegyzés lesz, de azt hiszem, ez esetben a megfigyeléseim, még ha előítéletesek is, akkor is helytállók.

A kedvencem Kovács József "Dzsoni"(nem ez a neve, de tessék kicserélni hasonló hangzású magyar, és angol nevekre...), aki így mutatkozott be, nem nekem, de hallottam. "Dzsoni" egy 25-40 közötti, 170 cm magas, szőke, szakállas, kopaszodó, ámde derékig érő hajú rocker, aki az első alkalommal Pokolgépes polóban érkezett, a második alkalommal pedig nem tudom milyen együtteses polóban, de az volt a hátuljára írva, hogy "No fear from death", megspékelve egy fordított keresztet mintázó nyaklánccal. Kicsit bizarr volt "Dzsoni" emígy az angol keringő közben, de még bizarabb volt, amikor megszólalt: szegény ugyanis nem ejtette tökéletesen az sz, s, c, cs, zs hangokat, így amikor megkérdezte, hogy mikor lesz "sünet", nagyon erőltetnem kellett, hogy ne fakadjak sírva...

"Dzsoni" párja egy húsz év körüli csaj, aki nem tűnik ugyan rockernek, sőt, egész kedvesnek látszana, ha nem "Dzsoni"-val lógna. Szegény, olyan tipus, hogy amint kettőt lép, máris tiszta vörös lesz az arca, úgyhogy a táncóra végére csak a szemei világítanak a pirosság mögül. Aztán amúgy édesek voltak, "Dzsoni" meg ő, mert amikor angol keringőztek, úgy néztek egymásra, hogy gondoltam, rögtön rögtön egymásnak esnek itt a művház közepén...

A lányhoz csapódott a tánciskola másik érdekessége, az "egyedülálló" csaj. Nyilván szomszédok lehetnek, vagy ilyesmi, mert ők ugyan ismerik egymást, de "Dzsonit" pl. nem ismerte a szomszéd lány, így nyilván nem jó barátnők. Az egyedülálló olyan 35 körüli, nem szép, de legalább merev, mint aki karót nyelt. Talán tanítónő, vagy ügyfélszolgálatos az adóhivatlaban. Egyedül jött a tánciskolába, ami, ha belegondolok, nagyon szörnyű lehet, pláne, mivel egy 15 éves kissrácon kívül mindenki párba érkezett. Elképzeltem, amint otthon mondja neki anyukája, hogy menj el fiam a tánciskolába, 40 éve én is ott ismertem meg apádat. Ő pedig felöltözik, és eljön, de sehol egy szabad pasi, csak az a kisfiú. Jobb híjján amúgy együtt táncolnak.

A kisfiú olyan 15 éves, és kb. 100 kiló. Kígyó vagy krokodil bőr cipője van, eredetinek látszik, de persze lehet, hogy nem az. Szintén kipirosodós arcú, bár ez lehet, hogy a súlyából adódik. Most, hogy így belegondolok, nem értettem, hogy hogy kerül ide, de lehet, hogy "Dzsoni" nőjének az öccse. Igen, ez az egyetlen magyarázat... de hogy miért van krokodilbőr cipője, aminek ráadásul olyan hosszú az orra, hogy alig bírja emelgetni benne a lábát... nos, ez rejtély.

Rajtuk kívül még van jónéhány hozzánk hasonló, teljesen átlagos pár, illetve a kedvenceim, egy hatvanas úr, és a neje. A férfi van, vagy 150 centi, szerintem a nő magasabb is nála, de olyan édesek együtt, nem foglalkoznak senkivel, csak táncolnak, és kész. És szuperül érzik magukat. A szambánál úgy riszálta a pasi a fenekét, mintha húszéves lenne! Jó volt rájuk nézni, komolyan. 

Egyébként hadd ragadjam meg itt az alkalmat, hogy elmondjam, hogy Cs. mennyire jól táncol, és mennyire aranyos, mert annyira koncentrál minden lépésnél, hogy el ne rontsa! Épp csak a nyelvét nem dugja ki a nagy igyekezetben! Csak el ne harapja véletlenül...

Hát végül megtörtént, amire már igencsak számítani lehetett: Cs-nek ma felmondtak. 

Ezen igazából ki is lehetnénk akadva, de egyfelől egy ilyen inkorrekt -mi több: törvényszegő- céget és béna állást nem kell sajnálni, másfelől így legalább egy csomó mindent el tudunk intézni. Harmadrészt pedig már pedzegetik neki egy ideje, hogy új főnök fog idekerülni, így az ő főnökét lefokozzák, következésképpen az ő helyére, így nagyjából csak az volt a kérdés, hogy neki ajánlanak-e valamit, vagy sem. Hát, inkább nem, de ez pedig olyan szempontból érhető, hogy 4 hónapja van a cégnél, végül is mit tud azalatt letenni az asztalra, ami az ő nélkülözhetetlenségét bizonyítja?

Abban biztos vagyok, hogy előbb-utóbb megoldjuk ezt a helyzetet is, szerencsére vannak tartalékaink - bár igaz, ami igaz, nyugodtabb lennék, ha legalább az én munkahelyemről pozitív válasz érkezett volna, de mint várható volt, ott sem lelkesedtek azért, hogy csak félmunkaidőben, és leginkább otthonról dolgoznék, és egyenlőre azt kérték, várjak.

Ami mondjuk engem nagyon zavart eleinte, az Cs. hozzáállása volt. Tudni kell, hogy a cég -jó magyar vállalkozásokhoz hasonlóan- igencsak durván törvényszegő: az csak egy dolog, hogy a szerződésben szereplő napi 8 órás munkaidő a gyakorlatban 10 óra (ami nem lenne baj, ha önkéntes lenne, de természetesen nem az), de az már azért durvább, hogy a munkahét mindemellett 5 és fél nap, az meg aztán pláne, hogy a jelenléti ívet meghamisítják. Nem vagyok jogász, de szerintem az közokirat, így hamis jelenléti ív aláiratása közokirat hamisítás. Az pedig, ha jól tudom, bűncselekmény. És a vicc az egészben, hogy ezt tulajdonképpen bizonyítani is lehetne, ha Cs. nem lenne olyan beletörődős. Én tuti, hogy a szart is kipofoznám belőlük, de most már el tudom azt is fogadni, hogy ő nem ilyen.

Annak viszont örülök, hogy végre lesz ideje egy csomó mindent megcsinálni a ház körül: első körben bababaráttá tenni a lépcsőt. Sári ugyan még nem mászik, de össze-vissza gurul a lakásban - úgy látszik, ő ezt a közlekedési módot választotta a mászás helyett. Simán kigurul a szobából (a küszöb sem jelent leküzdhetetlen akadályt), és mivel a lépcső közvetlenül az ajtó mellett van, nem kell külön kitérnem rá, hogy ez milyen nagyon veszélyes.

Képblogot bezártam. Azért, mert annyi hülye rohangál a neten, nem lenne baj, ha nem a Lányom képeivel szórakoznának.

Akinek tudom az emailcímét, és tudom, hogy érdekli, küldök meghívót. Akit pedig szeretné, írja meg a címét.