Sári és az apja karácsonyi Elmo-t néznek, amiben Elmo megmenti a Mikulást, ezért az ad neki egy hógömböt, amivel kívánhat valamit.
Cs: - Te mit kívánnál?
S: - Én a Danikámat kívánom! (a plüss alvós/bölcsibejárós/vigasztalós/legjobbarát kutyát)

Tegnap este Sári dajkálja Danikát, és énekel neki:
-Csicsíjja-babája, nincs itthon mamája. E-ment vásába … hihihi-hahaha – E-ment vásába.

A: -A Danika picibaba?
S: -Igen, ő még olyan kicsi.
A: -Beszélni sem tud?
S: -Deeeee, tud beszélni!
A: -És mit szokott mondani a Danika?
S: -Vau-vau.

Sári lázas volt, de semmi egyéb tünete nem volt - a doki szerint ugyan piros volt a torka, így kapott antibiotikumot, amit most természetesen azonnal elkezdtem neki adni, mert mindig úgy járok, hogy nem adom oda, aztán 2 hétig beteg szegény gyerek. Szóval az antibiotikum nem nagyon használt, mert továbbra is lázas volt, és nyűgös, igaz, a 3. nap már nem ment fel 38 fölé a hője. Pénteken már nem volt láza, ellenben szombatra kijöttek rajta mindenféle pöttyök: először az arcán, majd a hasán és a hátán is. Nem vakarta, viszont iszonyat nyűgös volt egész hétvégén. A pöttyök miatt felmerült bennem a gyanú, hogy ez talán a három-napos láz lehetett, az ját ilyesmi tünetekkel.

Azóta az arca letisztult, a háta meg a pocakja még nagyon halványan pöttyös ugyan, de a kedve ma már jobb volt.

Ami mondjuk furcsa, és egyenlőre nem tudom hova tenni, az az, hogy elkezdett hullani Sári haja. Mondjuk, nem drasztikusan, de azért egy 15-20 szálat mindig kiszedek a fésűből, és a lepedőjéről. Remélem, csak a meleg, vagy az antibiotikum… Figyeljük…

Ezek szerint a 3-napos lázon (ami amúgy 4 nap volt) is túl vagyunk. A héten még nem megy bölcsibe, mert hétvégén én jógatáborba megyek, Cs. pedig viszi Sárit haza, és nem merjük megkockáztatni, hogy újra megbetegedjen.

Már megint beteg. Tegnap délután már nagyon nyűgös volt, sokat bújt és nyafogott, így várható volt, hogy éjjel belázasodik. Utoljára 2 hete volt lázas - igaz, csak egy napig... Vajon mi van már megint?

Kapott Calcimuscot, orvoshoz nem viszem, úgyis ő is csak ennyit adna. Bölcsi projekt ugrott, hétvégén akartunk menni Zánkára, már a szállást is lefoglaltam... gondolom, az is.

Sári a bölcsiben két nap egymás után a délutáni alvásból ébredve kikéredzkedett a WC-re, és bele is pisilt. Nagyon büszke volt magára, egész nap magyarázta, hogy a pici WC-be pisilt. Aztán ma reggel, mikor kérdeztem, hogy kell-e pisilni, mondta, hogy igen, úgyhogy gyorsan kizavartuk az apját a trónról, mert természetesen bilizni nem akart (mármint Sári, természetesen), és újra belecsorgatott. A biliket (2 db) amúgy szinte használatlanul kidobhatjuk, éljen a WC-szűkítő!

Update: tegnap szóltak a bölcsiből, hogy vigyek be bugyikat, mert Sári egész délelőtt pelus nélkül volt, és nem pisilt be! Otthon persze nem volt ennyire ügyes, de azért elmentünk bugyit venni (többek között egy hamis Hello Kitty-set), és azért nagyon-nagyon büszke vagyok a nagylányra!

Sári a múlt héten megint beteg volt, de szerencsére csak egy napig – utána se híre, se hamva nem maradt a láznak, így ugyan a héten már nem ment bölcsibe, de a hétvégi esküvőre el tudtuk vinni. Ennek örömére egész héten esküvői lázban égtünk, ami egyfelől azt jelentette, hogy a hastáncos fátylammal a fején rohangált egy sort, illetve a mi esküvői videónkat néztük. D.-t és Zs-t megismerte, saját magát nem kereste nagyon rajta, csak amikor rákérdeztem, hogy Sári hol van, akkor közölte, hogy „Nem tudom.” Én mondtam, hogy anya pocakjában iciripiciri pötty volt ő, és akkor ez nagyon tetszett neki. A dolog „apa”-részébe most nem mentünk bele.

Nekem kismillió dolgom volt az esküvő miatt, ugyanis S. és M. „handmade” ajándékot kaptak tőlünk, F-fel közösen, de az ötlet tulajdonképpen az enyém volt. F. szerint le kellene védetnem… No mindegy, a lényeg az, hogy a házasság szerintem az apróságokon múlik – ti. a szerelem sosem attól múlik el, mert valami bődületesen nagyot változunk, hanem attól, hogy elhagyjuk azokat az apró kis kedvességeket, figyelmességeket, puszikat, amik korábban a mindennapok részei voltak. Ezért S. és M. „apróságokat” kapott tőlünk, méghozzá egy játék keretében. A neve: „Társas-játék”… éééérted…

Kis papírokra feladatokat írtunk S.-nek és M.-nek is, amiket feldátumoztunk, és dobozokba tettünk. A feladatok nem mindennapra, de az elkövetkezendő 10 év akármelyik napjára szóltak. Pl. 2015. március 1. „Ezen a napon indult 1915-ben a budapesti tömegközlekedés. Pattanjatok fel egy buszra, és utazzatok végállomástól végállomásig”. Vagy „Épp 9 éve, 9 hónapja és 9 napja vagytok házasok. Ez alkalomból menjetek el pizzázni, és rendeljetek egymásnak!”. Stb… nem részletezem, micsoda agymunka volt mindenféle hülyeséget és romantikus dolgot kitalálni, főleg mikor az ember életéből ezek nagyrészt hiányoznak, de szerintem nagyon jól sikerült az ajándék.

A lagzi is – leszámítva, hogy esett. Szegény S.-t nagyon sajnáltam, de végül szerintem senkit nem érdekelt már az eső. Sári kifejezetten örült neki: szépruhában, gumicsizmában, sikongatva ugrabugrálni a pocsolyákban nem mindennapi móka…

Engem az a megtiszteltetés ért, hogy én fordíthattam M.-nek a ceremóniát, így nem tudtam a gyerekemre felügyelni. Cs. videózott, és amúgy is, a buli miatt is inkább elvittük anyut bébiszitternek. Így a ceremónia alatt csak annyit hallottam, hogy valami gyerek sikongat örömében hátul – persze, Sári volt az. Remélem, nem utál érte S. nagyon…

A lagzi mellesleg a magyar Pusztán volt, idilli környezetben. Mi nagyon jót mulattunk, Sári pedig tündéri volt, úgyhogy abszolút semmi panaszom nem lehet.

Most hétvégén foly.köv, újabb lakodalom…

Kezdődik a miért-korszak, igaz, még átfedésben a „mi az”-korszakkal, de határozottan látom a jeleit.

Sári a múltkor fél 6-kor kelt, átvittem hát közénk, és amíg itta a teáját, én visszaaludtam (Cs. fel sem ébredt). Erre a tea befejeztével Sári az arcomba hajolt, és rákezdett:

-Anya, mér’ alszol?

-Mert álmos vagyok.

-Mér’ vagy álmosz?

-Azért, édesem, mert fél 6-kor keltél…

Tegnap elmélyülten vizsgálja a fülbevalómat.

-Mi az?

-Fülbevaló.

-Mér’ fülbe való?

-Hát mert belevaló. (elmés válasz)

-Mér’ a füledbe van?

-Mert van rajta egy lyuk, és odavaló. (és akkor itt eltereltem a témát, mert kezdtünk volna filozófiai síkra emelkedni ebben a beszélgetésben…)

Útlevelet kellett Sárinak csináltatnunk, de unta a sorban állást, ezért fel kellett vennem. Már vagy öt perce lógott rajtam, amikor szép halkan megkérdeztem tőle, hogy nem tehetném-e le, mert olyan nehéz, mint a fene.

Erre az apja átvette, mire Sári jó hangosan, hogy mindenki hallja:

- Apa, olyan nehéz vagyok, mint a fene!

A gyereknek példa kell…

Nő mint a dudva – de tényleg, és ezt néha zokon is veszi. Mármint amikor öltözködne –mert állandóan öltözik/vetkőzik, ahogy jó lányhoz illik- és talál valami ruhát, amit rég kinőtt. Mondom neki, hogy az már neki nem jó, erre jön a hiszti, hogy „de még pont jó”, és tuszkolja a fejét a nadrágszárba… Ilyenkor aztán elmondom neki, hogy nem jó, mert ez akkor volt jó, amikor még picibaba volt, de azóta nőtt, és ez milyen jó, hogy már ilyen nagy. És akkor elővesszük azt a rugdalózót, amiben hazahoztuk a kórházból, és emlékszem rá, hogy abból is kiesett… az a rugi 56-os, direkt erre a célra vettem, de aztán még rögtön aznap Anyu és Cs. elrohantak miniruhákat venni: 44-est meg 50-est. Sajnos azok a csöpp kis body-k és rugik már nincsenek meg, mert kölcsönadtam, és persze sosem kaptam vissza… na, de azok aztán tényleg akkorkák voltak, mint valami játékbaba-ruha…

Szóval már a gyerekem is harcol a korral…

Én élvezem a meleget, végre nyár van, de legjobban Sári élvezi. Főleg a vizezést, meg a pucérkodást. Mert amint hazaér a bölcsiből, cibálja le magáról a ruhát és a pelust, és cipőben, ruhátlanul garázdálkodik a lakásban és a kertben. És persze ürít, ahol éri. Pisilni leginkább mindenhova szokott, kakilni pedig a fűbe és a betonra is sikerült már. Szerintem egyenlőre nem igazán érzi, hogy kell neki, vagy nem érdekli, úgyhogy a szobatisztaságot értelmetlen erőltetni.

Tegnap felvette a cipőjét („focicipő”), és azon kívül mást nem volt hajlandó, és így rohangált visítozva a kertben. Jó neki, még nem kötik hülye társadalmi konvenciók, és élvezi a természetes állapot adta szabadságot, ahogy megteremtette a jóisten. Mi meg nadrágban és pólóban izzadva csendben mosolygunk a háttérben, és takarítjuk a gyerek nyomait a fűből, betonról, szőnyegről.

Update: ma majdnem a medencébe eresztette a terméket... ennyit arról, hogy vízbe nem szoktak...

Basszus ez az idő! Komolyan, ez már monszun! Olyan „patakok” öntenek ki, amelyeknek létezéséről nem is tudtam eddig… Nagyon várom már a nyarat – erre ma azt olvasom az újságban, hogy hétvégén „kellemetlen” meleg lesz… na puff.

Természetesen a hangulatunk is ennek megfelelően alakul, Sári is elég bújós, nem annyira rajong most a bölcsiért, mondják is, hogy nyűgösebb… Persze, az is lehet, hogy szimplán csak elszokott, mert májusban 1 napot volt összesen. Az orra is folyik újra, remélem, megbetegedni azért nem fog.

Tegnap kikönyörögte magának, hogy cipeljem egy kicsit hátihordozóban, de mivel majd’ leszakadtam a 14 kilója alatt, ezért inkább előgubiztam a mei tai-t – amiről megállapítottam újfent, hogy király! Majdnem az egész környékünket körbejártuk úgy, hogy Sári a hátamon csücsült – időnként rámhajtva a fejecskéjét, de egyébként nézelődve-beszélgetve gyalogoltam. Aranyos volt: megtárgyaltuk az egyes rokoni viszonyokat, ki kinek az anyukája, meg hogy egyszer régen mindenki kisbaba volt, és hogy egyszer majd neki is lesz kistestvére, aki Sári szerint kisfiú lesz. Olyan jó, hogy már ilyen nagy, és ennyi mindent meg lehet vele beszélni, de így hordozva tiszta nosztalgiába estem egy icipici baba iránt… ráadásul most megint lesz egy pár ismerősnek babája, jó lenne beállni a sorba…

Sári ma volt -hosszú idő után- először bölcsiben. Kérdezgetem, ki volt ott, meg úgy általában beszélgetünk a bölcsiről.

A: Balázs ott volt?

S: Ott.

A: És a Balázs mivel megy bölcsibe? (Arról beszélgettünk előtte, hogy neki már nem kell babakocsi)

S: Babakociva'. Baláz kiszeb.

A: Kicsi? És tud már beszélni?

S: Tuuuud.

A: És mit szokott mondani a Balázs?

S: "Ebéd! Ebéd!"

Sári a héten továbbra sem volt túl jól: köhögött, taknyos, néha hányt is, engem meg a frász kerülgetett, mert mindenfélét beképzeltem neki, de az orvos nem aggódott túlzottan. Kapott antibiotikumot, és már 2 napja nem is hányt, kevesebbet köhög, és az orra sem folyik, szóval talán meggyógyul. Ebben a hónapban amúgy összesen egy napot volt bölcsiben, ha minden jól megy, teljesen kiszokik, mire megint viszem.

Egyébként őrület, hogy milyen nagylány már. Lassan tényleg minden babás dolgot elhagy. Újabb mérföldkőhöz jutottunk e tekintetben - no, nem a szobatisztaság, csak a rendes ágy terén. Kapott ugyanis egy nagyágyat. Illetve matracot, mert az ágyat majd egy asztalos csinál. A "most"-nak egyébként két oka volt leginkább: az egyik, hogy a kiságyában a matracot keresztbe-kasul hányta az elmúlt pár napban többször is, és akárhogyan tisztogattuk, már sosem lesz olyan, mint volt. A másik pedig, hogy leárazás volt a Lidl-ben, és vagyunk olyan sóherek, hogy csak erre vártunk...

Az "újágyikó" egyébként osztatlan sikert aratott, leszámítva, hogy két napig nem tudott a szobájában aludni, ugyanis amint kivittük a kiságyat, észrevettük, hogy a faliszőnyeg mögött centis penész rakódott a falra. Leszavóztuk, de az meg olyan büdös, hogy marta a szememet, akárhányszor a szobájába mentem. A penész egyébként megmagyarázna pár dolgot, már ha Sári allergiás lenne rá. Ezt ugye nem tudjuk bizonyítani egy rendes kivizsgálás nálkül, amire pedig nem fog sor kerülni, amíg ilyen laza a gyerekorvosunk...

Sári egyébként rögtön az első "újágyikóban" való alvásakor legurult a matracról, illetve ez volt az első alkalom is, amikor felébredvén lazán átsétált hozzám, ami több aggodalomra is ad okot: első körben kicsit izgulok a lépcső miatt, ami ugyan le van zárva, de persze simán kinyitja a rácsot - és mi van, ha éjjel jut eszébe lépcsőzni? A többi pedig azok az alkalmak, amikor -hogyismondjam- jobb, ha a gyerek nincs a közelben... ezen azt hiszem, át kell esni minden szülőnek...

Mi is örültünk a matracnak, mert azt hittük, hogy így némileg egyszerűbb lesz az esti altatás. Eddig ugyanis Sári feküdt a kiságyban, mi meg vagy a földön, vagy a fotelban feküdtünk/ültünk, amíg őméltósága el nem szenderedett. Gondoltuk mi, balgák, hogy most majd befekhetünk mellé a matracra, de Sári erre is rácáfolt: a matracra nem, csak a matrac mellé engedett minket... Ma annyiban módosult a dolog, hogy már ráfekhettem az ágyára, de aztán rámmordult, hogy ne feküdjek a takarójára. Anyja lánya: én is utálom, ha valaki a takarómon fekszik. Megigazgattam magam, kihúztam a takarót, mire Sári rámnézett, és nagy komolyan közölte:

- Anya, ne feküdj többet a takarómra.

Oké.

Sári -bár már 2 napja nem hányt- továbbra sincs valami jól. Vasárnap lázas volt és nyűgös, és ugyan tegnapra kicsit jobban lett, ma megint nagyon bágyadt szegénykém. A doki szerint csak egy kicsit piros a torka, de hogy mitől köhög és pláne, hogy mitől hányt, azt nem tudják. Mindemellett olyan fura ragasztószaga is van szegénykémnek, remélem, nem valami cukorbetegség, vagy ilyesmi...

Éjjelente most már csak velünk alszik. Este még megpróbáltuk elaltatni az ágyába, de legkésőbb 10-kor mindig átkerül közénk. Így aztán éjszaka is van szórakozásunk, takargatjuk, ide-oda pakoljuk, mert természetesen mindig keresztben fekszik, de a legjobb, amikor hajnali kettőkor közli, hogy ő most akkor ropit és tejecskét kér. Mondom, az nincs, csak tea. A válasz egy kiadós hiszti, úgy fél órán át. Amikor már annyira álmos, hogy sírni nincs ideje, csak nyöszörög, mint egy kivert kiscica. Tejet persze nem mertem neki adni, mert azt aztán tényleg könnyű kihányni, de végül is örültem, mert ezek szerint legalább éhes.

Aham, ma már nem éhes. Alig evett valamit, ropin kívül, szegénykém, már totál sovány. Bölcsi persze nincsen, és én sem megyek dolgozni.

Egy nap bölcsi után Sári szeme megint összeragadt reggelre, így csütörtökön újból itthonmaradt. Különösen azért, mivel egy köhögőroham után kirakta a reggeli tejet, és azért egy -akármilyen okból- hányós gyereket nem viszek közösségbe.

A dédi elvitte orvoshoz, aki minden problémás testrészére (szem, orr, torok) adott valamit szert, plusz antibiotikumot, hogy nehogy a fülére menjen a takony (ha már a szemére ráment). Egy kisebb családi vita után végül is adtam neki Augmentimet, jól bírta, lenyelte szépen. Péntek reggel és este is kapott, tulajdonképpen egész jól volt, leszámítva a taknyot és a köhögést.

Az esti szertartás után hallom a bébifonon, hogy Sári köhög, és még mondtam is az épp mellettem álló apjának, hogy be kellene menni, mert lehet, hogy hányni fog. Cs. megnézte, és persze hányt: konkrétan minden kijött. Takarítás és mosdás után mellettünk aludt el, de hajnalban újabb köhögés után újabb hányás volt - igaz, nem nagyon volt mit kihányni, mert csak vizet kapott este. Reggel ismét ugyanez, de most valami zöld nyálkás turha jött ki belőle - gondolom, a takony, amit lenyel/felköhög, ami miatt hányt.

Persze, tejet nem kapott, de úgy fél deci teát megivott, amit aztán megint kihányt egy kisebb köhögés után, csakúgy, mint a kiflicsücsköt és a két kanál joghurtot, amit meg kikönyörgött. Ez volt 9-kor, addig minden az égvilágon kijött belőle, úgyhogy mentünk az ügyeletre.

A doktornő épp hogy csak a popsilukába nem világított be, és a kicsit piros toroktól eltekintve minden ok. Nyilván a slájmtól hány. Kapott hányás elleni szurit, amit marha rosszul viselt, baromira megsértődött, és kb. addig sírt, míg a kimerültségtől el nem aludt - már itthon.

Kb. 2 óra alvás után teljesen kitikkadva és nagyon sírva ébredt. Kicsi kortyonként adagoltam neki a teát, és az, meg a végtelenített Thomas kicsit meghozta a kedvét. A főttkrumplit már nagyon jóízűen ette, mondta, hogy éhes, és délutánra egész jól lett. Az ébredés utáni tökszáraz pelus (reggel adtam rá) lassanként megtelt pisivel, és nem is hányt többet, úgyhogy talán megúsztuk a kiszáradást. Mindenestre a szurit még mindig zokon veszi, mert az előbb pelusoztam át, és megmutattam neki a helyét, amire sírni kezdett, és dajkálni kellett, amire viszont elaludt... fél 7-kor... Mindegy, remélem, most már nem lesz baj.

Sári: Tunéziába megyek.

Én: ??? És mit csinálsz Tunéziában?

Sári: Rosszalkodom Tunéziában.

Sári még mindig nem mutat különösebb érdeklődést a bili után, ellenben ha megkérdezem, hogy akar-e bilibe pisilni/kakilni, rendszerint azt mondja, hogy WC-n akar. Ilyenkor ráültettem, és persze fogtam, hogy nehogy belepottyanjon a csészébe. Ami mindenkinek marha kényelmetlen volt, pláne, mivel rendszerint nem is történt semmi olyan, ami indokolta volna a wécézést.

Emiatt Sári tegnap kapott ülőkeszűkítőt. Kicsit körülményes volt beszerezni, lévén, hogy hiperekbe nem lehet ilyet kapni, úgyhogy maradt a méregdrága bababolt. Majdnem megvettem egy 19ezer Ft-osat, még szerencse, hogy időben észrevettem, hogy elnéztem egy 0-t. Ráadásul két WC-nk van, úgyhogy kettő kütyü kellett.

Sári persze nagyon örült, közölte (újabban állandóan mondogatja), hogy ő már nagylány, és WC-szűkítőbe pisil és kakil. Az új cuccoknak köszönhetően a lenti és a fenti WC-n is üldögéltünk többször több tíz perceket, persze, semmit nem produkált a leányzó, de legalább egy vagon WC-papírt letépkedett, és amikor bedobta, hisztizett, hogy szedjem ki. Mindenesetre ma reggel a nagydolog a pelusba sikerült, de utána szólt, hogy pisilnie is kell, és az már a „WC-szűkítőbe” csorgott.

Sárinak rendbejött a szeme, cserébe a kreha átment a légutakra, neki és nekem is dől a takony az orrunkból, és köhögünk ezerrel. Ettől eltekintve jól vagyunk, láz meg hasonló finomságok nem ütötték fel a fejüket, de azt hiszem, még pár nap bölcsistopot hirdetek, gyógyuljon már meg szegénykém rendesen, mielőtt újra benyal valami bölcsibacit.

A hisztifaktor egyre magasabban van, látszólag lényegtelen dolgokon alakul ki a balhé, szerencsére korántsem olyan durva, mint lehetne, de azért elvagyunk. Az külön öröm, hogy nem két-, hanem négy felnőttel lehet szórakozni, vagyis ha én megtiltok valamit, és teszem azt az apja is hasonló állásponton van, akkor még van két alany, akinél be lehet próbálkozni - és ezek a kísérltek rendszerint eredményre is vezetnek. Így persze már megint és még mindig én vagyok a mumus, úgyhogy kaptam már hideget és meleget is egyetlen lányomtól. Ááááá, nincs elkényeztetve...

Máskor azért kompenzál Sári, pl. ma reggel is, amikor reggel a nagyágyban ébredt, de engem nem talált ott, rémülten ébresztette Cs.-t: "Anya hun van?" (tekintsünk most el az ízes magyar tájszólástól, már szóltam a dédinek és az apjának, hogy mellőzzük a "köll", a "hun", "máma", "mé'?", "má'" jellegű szavakat). Amikor visszatértem, mindenki megnyugtatására, jó nagyot hancúroztunk négyesben (Danika volt a negyedik). Már nem tudom pontosan, hogyan került elő a téma, de lényeg az volt, hogy arról beszélgettünk, hogy kire van szüksége a Danikának.

S: Sárira, anyára.

Cs: És apára?

S: Nem! A szerelőbácsira...

Khmmm, nagy volt nálunk mostanában a busójárás...

Sárinak tegnap reggelre begyulladt a szeme, úgyhogy persze ugrott a bölcsi. Gondolom, a vasárnapi fürdőzés nem tett jót neki, bár tény, hogy már hetek óta kicsit véraláfutásos volt a szeme alatt, és sokat dörzsölte. Mindenesetre reggelre csipás is volt neki, meg vörös is, úgyhogy délután elvittem a szemészetre. A doktornő azt mondta, hogy vagy kötőhártya-gyulladás, vagy allergia (köszi) és adott szemcseppet, amit legnagyobb meglepetésemre simán enged magának beadni. Emellett persze köhög és folyik az orra, úgyhogy ezek a dolgok is hozzájátszanak a gyulladáshoz.

Egyébként a rendelőben nagyon aranyos volt a kisszoknyába öltöztetett lánykám, mert a váróban lévő pasinak is elmesélte, hogy neki begyulladt a szeme, és pörgős szoknyája meg szép cipője van.

Utána postán és gyógyszertárban voltunk, ahol olyan hisztit vágott le, hogy előre engedtek a sorban…

Tavaly Cs. szerint rosszul sikerült a majálisunk, mert ő rostélyozni szeretett volna a kertben, de állítólag mindenki csak pampogott neki (ez általában így szokott lenni), ezért péntek délután 1-kor felhívott, hogy most akkor húzzunk le majálisozni a sógornőmékhez. Mondanom sem kell, marhára nem volt kedvem 500 km-t autókázni a hétvégén, így inkább megígértem neki, hogy keresünk helyben valami jó kis májuselsejei programot.

Ez azért nem volt könnyű, mert a megyei hírlap nem fektetett nagy energiákat a városi majális promotálásába, de végül is kimentünk oda. Itt most az szokott jönni, hogy azok a régi feévonulós majálisok... meg a sörvirsli kuponok... de az az igazság, hogy nekem csak nagyon halvány emlékeim vannak azokról az időkről, és egyébént szerintem én baromira élveztem a felvonulásokat... no mindegy, igazából szerintem azóta nem is voltam majálison, úgyhogy kb. olyan várakozásokkal érkeztem, mint Sári.

Azért azt hiszem, neki jobban tetszett, mint nekem, de alapvetően mindhárman (Cs. is, miután megkapta a jól megérdemelt sültkolbászát) jól éreztük magunkat. Bár elvertünk egy rakat pénzt (na jó, nem tudom, mit vártam, de azért mégis pofátlanság):

• 500 Ft 5 perc felfújható vár, ahova Sári mindenáron be akart menni, pedig mi láttuk, hogy ő még ahhoz kicsi. Mindegy, egy fiú segített neki végigmenni az akadálypályán 2-szer, harmadszorra szerintem nem mert szegénykém.
• 400 Ft-ért kapott sípot (azóta eltűnt), 1000 Ft-ért nagyon édes nyári kalapot (ez nem drága), 1200 (!) Ft-ért Hello Kitty-s lufit, ami várakozásaimmal ellentétben egyben hazaért (hja, egy csavart kötöttek a végére, amitől nem tudott elszállni), illetve nyalókát (kakasosat, mert az apja szerint anélkül nincs majális, és itt hódolnék az egészséges táplálkozásnak is...)
• A sör/kóla/sültkolbász/lángos kombó nem tudom, mennyit taksált, de cserébe finom volt
  
• ill. 800 Ft-ot elvertünk egy 2, de lehet, hogy csak 1 perces pónigolásra, amit Sári nagyon élvezett (bár a képeken ez nem úgy látszik).

Aztán ettünk még fagyit is, meghallgattunk pár éktelen hamis, musicaldalokat éneklő egyszálbelű tinilányt, és busszal mentünk haza, csak hogy teljes legyen az öröm.

Ma pedig -mivel még mindig munka folyt a konyha ürügyén egész délelőtt- Sári és én felcuccoltunk, és egy merészet gondolva elmentünk fürdőzni. Jó volt, bár Sári észrevehetően jobban tart a víztől, mint amikor legutóbb voltunk: szinte el sem lehetett engedni, annak ellenére, hogy persze karúszóban volt. Talán már okosabb, és felméri a veszélyeket, mindenesetre fura, mert máskor sokkal vagányabban viselkedett.

Vicces volt, a sok család között egyedül (mármint, apátlanul) lenni. Gondolom, mindenki egyedülálló anyukának nézett. A legmókásabb az volt, mikor egy kisfiú elkezdett nálunk nyomulni, hogy ő miket tud, az apukája meg természetesen jött oda vele. Vagy jó fél-egy órán keresztül jöttek utánunk (aranyosak voltak, bár Sárit azért annyira nem kötötte le a dolog), gondoltam, biztos izé... de nem, mert egy idő után megjelent a kissrác anyukája is, úgyhogy mégsem.

Egyedül persze minden nehezebb, hálát is adtam az égnek, hogy ilyen szófogadó gyerekem van, aki ha elkísér pisilni, nem taperászik mindent össze a WC-ben. Viszont bebizonyosodott, hogy az úszópelus a pisit még szárazon sem tartja magában...

Semmi különös nem történik velünk mostanában, leszámítva a konyhát, ami elkészült és üzemel, igaz, a régi konyha helye még nincsen kész. Ott még sok lesz a dolog, pedig szegény Cs., aki 2 hét szabit cseszett el a konyhára, már nagyon unja a felfordulást, és a nem kevés melót, amit belefektetett a dologba. De megérte, már most is sokkal jobb a lakás.

Az új konyha persze Sárinak is tetszik, a fiókokat már vagy ezerszer ki- és bepakolta. Emiatt aztán ki is derült, hogy a konyha-koncepciója nem lett ilyen szempontból annyira átgondolva, nincsen hely ugyanis az éles dolgoknak. Ezek a fiókok ugyanis olyan könnyen nyílnak – ellentétben a régi rángatós fiókokkal, hogy Sári is lazán hozzáfér. A fűszereknek sincs ideális hely, leginkább azért, mert ilyen-olyan bébiételes és szedett-vedett üvegekben/dobozokban tároltuk eddig. Mindez persze újabb Ikea-túrát és beruházást jelent úgy, hogy már így is jóval túlléptük a költségvetést.

Sáriba amúgy belebújt a kisördög, olyan huncut, hogy csak na. De azért nagyon aranyos, egyre szebben beszél, ragozni szinte tökéletesen tud, illetve verseket, dalokat mond fel fejből, nem is kell segíteni. Mostanában az a program, hogy munka után csinálunk valamit együtt, pl. játszóterezünk, sétálunk, vagy bármit, ami eszünkbe jut, amiért Sári nagyon hálás. Állítólag a bölcsiben is nagyon aranyos, szerintem abszolút kiskedvenc a csoportban, ami a mi esetünkben jó, de a többi gyerkőcöt azért sajnálom.

Danikával állandóan csak a „gondok” vannak. Túl azon, hogy a múltkor fennmaradt a buszon, két napja este Sári lehányta szegényt. Semmi komoly nem volt, csak a leányzó egész délután és este evett, amit megfejelt 3 deci tejjel elalvás előtt, és amikor tettem be a kiságyba, valószínűleg megnyomhattam a pociját, mert sugárba jött vissza az egész – rá Danikára, a matracra, mindenre. Úgyhogy Danika ment a csap alá fürödni, Sári meg közénk aludni. Reggel Dani félig vizesen jött velünk a bölcsibe, ahol aztán annak rendje-s-módja szerint ott is maradt – nem kevés krokodilkönnyet okozva ezzel este Sárinak. Azért nagy volt az öröm, amikor reggel újra találkoztak, szerintem ma el sem engedik egymást…

Danika - Sári plüsskutyája, aki nélkül nem alszik és nem megy bölcsibe - majdnem bevégezte a karriert. Történt ugyanis, hogy Sári náthás, ezért péntektől nem ment bölcsibe. Igazából komolyabb baja nem volt, de hogy ne is legyen, kicsit itthonfogtuk (szerencsére megtehettük). Bölcsi helyett inkább megcélozták dédivel a sóbarlangot, azt, amit a múltkor nem sikerült meglátogatnunk.

Szóval már harmadik napja mentek rendületlenül, busszal, mert az nekik ingyen van, és mert Sári nagyon élvezi a tömegközlekedést. Igen ám, de ez a huncut Danika addig-addig fészkelődött a buszon, míg egyszer csak fennmaradt. Szegény dédi hiába próbálta felhajtani a Danit a buszpályaudvaron, csak egy telefonszámot kapott, amit aztán nem vett fel senki. Közben persze nekem is leadták a forródrótot, én meg baromira elkezdtem izgulni, hogy micsoda botrány lesz ebből a Dani-eltűnésből, és sajnáltam Sárit is, mert ez az, amit egy kétéves -bármilyen okos is- nem fog felfogni. Danika egyébként kvázi pótolhatatlan, nem csak eszmei, de valós értelemben is, ugyanis kb. 1000 Ft-ért vettem 1-1,5 éve a Lidl-ben, így gyakorlatilag megismételhetetlen a beszerzés...

Végül Anyu kellett, hogy megoldja az ügyet, aki kapcsolatait mozgósítva rávette a busztársaságot, hogy a sofőröket riadóztassák, és megkeressék az elkallódott Danikát. Aki szerencsére ott volt, ahova Sári leejtette... Végül csak ki kellett menni érte a buszmegállóba, úgyhogy a délutánt már Sáripajtival töltötte a kutya. Persze, azért jól megszidtuk, hogy többet ne csatangoljon el...

Tegnap szerelték a villanyt az új konyhához, ezért egész délelőtt vésték a falat, ami nagy hanggal és porral járt. Kézenfekvő volt, hogy Sárival elmenjünk otthonról, és mivel az idő cserébe jó szar volt, ezért gondoltam, elvinném a sóbarlangba. Ami elvileg minden nap nyitva van.

Természetesen hétvégén nem volt, pedig szegény Sári már úgy beleélte magát. Nem mintha tudná, mi az a sóbarlang, de azért mondogatta, hogy oda akar menni. Mondtam neki, hogy zárva van, mire hisztizett egy sort, hogy akkor anya nyissa ki. Elmagyaráztam, hogy az nem anyáé, nekem nincs kulcsom, de nem igazán győztem meg. Innentől kezdve nem akart beszállni a kocsiba, úgyhogy kellett egy sort sétálnunk a szélben.

Annyira élvezem, hogy Sárival már egész jókat lehet beszélgetni! Gyakran kapom magunkat azon, hogy már fél órája trécselünk, a bölcsiről, vagy másról - persze, eléggé interaktívnak kell lenni egy-egy beszélgetés során, mert legtöbbször tudni kell, hogy mit is akar mondani a gyerek, és rá kell vezetni a kérdésekkel.

A séta és kis lakótelepi játszóterezés után plázázni mentünk - jó magyar kikapcsolódási szokások szerint. Semmit nem vettünk, leszámítva Sárinak ebédet, mert a falfurkálás miatt tegnap nem volt főzés. Mivel még mindig nem akartam hazavinni, így bementünk egy gyorsétterembe, hogy én is egyek, és neki is megmelegíttessem a kajáját. Amit aztán olyan sokára hoztak ki, hogy Sári addigra jól lakott az én extrasós sült krumplimmal. Mindegy, egyszer azért lehet bűnözni...

Hazafelé elaludt az autóban, amit nem bántam, mert gondoltam, hogy itthon még mindig szerelnek. Nem így volt, így Sáit óvatosan becsempésztük az ágyba, ahol egészen 4-ig aludt. Szegénykém, a bölcsiben egyáltalán nem tudja kipihenni magát, úgyhogy ilyenkor alszik, mint a tök.

Délután aztán azt is megtudtuk, hogy Dani (a plüss kutyája) tulajdonképpen Anya meg Apa gyereke, vagyis Sári testvére. Illetőleg, hogy a pincében ronda békák laknak (...?), és a bölcsiben a Bence a barátja, a Bazsit viszont nem szereti, mert az ütöget, meg lököd.

Valami viszont tutira nincsen rendben a szemével. Állandóan lilás-szürkés a szeme alatt, mintha beteg vagy álmos lenne, időnként kicsit be is dagad neki. Ez változó intenzitással jelentkezik, ha nagyon fáradt, akkor a dagadás-lilulás erősebb, de olyankor is látszik, ha pihent. Néha kicsit csipás is szemecskéje. Mosogatjuk neki kamillával, de nem nagyon használ. A doki adott valami cseppeket, ha esetleg összeragadna neki, de ilyenről szó sincs. Kicsit aggódom, hogy talán az arcürege lehet beteg, mert azért folyamatosan taknyos, de mivel láza nincs és a kedve/étvágya nagyon jó, így nem tudom mire vélni a dolgot. Azt sem tudom, milyen orvoshoz vigyem, bár szerintem szemész lesz belőle.

Sári tényleg hihetetlen - mintha mindig bölcsis lett volna, olyan lazán megy be reggelente. Gond nélkül ott is alszik, eszik, kakil, játszik, csacsog - egyszóval tök jól elvan. Nem gondoltam volna az előéletünk alapján, de azért nagyon örülök.

Ami aggaszt egy picit, hogy nagyon keveset alszik a bölcsiben, így délutánra totál kész van. Ezért persze korán fektetjük, de így is alig tudom felkelteni reggel - úgyhogy szegénykém nem igazán tudja kipihenni magát. Ennek ellenére nem hisztisebb az átlagosnál, sőt, mindenkinek az elmondása szerint nagyon aranyos egész nap.

A bölcsiről azért keveset mesél, néha játék közben elejt egy-két mondatot, de kérdezgetni nem nagyon van értelme, mert kelletlenül, vagy egyáltalán nem válaszol. Ami azért látszik, hogy bizonyos gyerekekkel meggyűlt már a baja: a H.-t (aki első nap felképelte) például rendszeresen szidja ("öreg" - ez Sárinál valamiért szitokszó), meg az egyik kisfiút, akit pedig korábban szeretett, szokta még emlegetni negatív szövegkörnyezetben. A múltkor a mesekönyvben elvert egy gyereket, és az Anna Peti Gergőben is marhára haragszik a Petire, pedig ilyen nevű kisgyerek nincs is a csoportjukban. Ma reggel pedig azt mondta, hogy nem akar bölcsibe menni, mert ő rossz. Kérdezem, hogy ki mondta, hogy rossz. Az egyik kislány. Miért? Nem tudja. Gondolom, elvett tőle valamit.

Egyébként a múltkor csoportképet is kaptak a bölcsiben, amin mindenkit elmutogatott, mondta a neveket, esetenként még azt is tudta, hogy kinek mi a jele. Kis okostojás...

Sári múltkori hőemelkedése úgy látszik, csak egynapos program volt: kedden ugyanis szerencsére semmi baja nem volt, így szerdán vihettem is a bölcsibe: immáron csak én egyedül, dédi-gardedam nélkül. Ami következésképpen azt is jelentette, hogy az öltözés, bekísérés után a gyereket magára kell hagynom...

Kicsit be voltam sz*rva ettől, de Sári természetesen megint meglepetést okozott: amint bekísértem, és meglátta Icát, a gondozónőt, már borult is a nyakába. Lazán adott nekem puszit, és egy zokszó nélkül engedett utamra - csakúgy, mint másnap, azzal a különbséggel, hogy csütörtökön hátrahagyva csapot-papot rohant be a termebe, nekem csak integetett.

Mindkét nap bent is aludt, egyébként, amiből olyan bonyodalmak származtak csak, hogy a bölcsibe -és ez szerintem tök felháborító- finoman szólva is tesznek arra, hogy a gyerekek alszanak: beszélgetnek, telefonálnak, jönnek-mennek, szóval hangzavar van, amit Sári nem tűrt túl jól. Úgyhogy 1 órácskákat aludt mindkét nap, ami neki nagyon kevés (itthon 2-3 órát alszik minimum). Csütörtök délutánra/estére emiatt olyan karikás és dagadt lett az egyik szeme, mintha most akarna lejönni a kokóról - nagyon ijesztően nézett ki amúgy, ezért pénteken persze nem ment bölcsibe (reggel is duzzadt volt a szeme), hanem délután elvittük az orvoshoz (természetesen lelohadt a duzzanat addigra), aki persze nem látta a problémát... mindegy, valószínűleg túlreagáltam megint egy kis kialvatlanságot, mindenesetre szívjuk az orrát, hátha amiatt dagadt be...

A másik, egyáltalán nem pozitív történet így Húsvét előttre az, hogy ma sikerült balesetet okoznunk az autópályán: hoztuk haza a sütőt, amikor Cs. észrevette, hogy dugul be a pálya, és szokás szerint ki akart slisszanni oldalra, hogy így is előnyre tegyen szert. Amíg viszont a tükröt nézte, előttünk teljesen lelassult a sor, és én már hiába szóltam, hogy fékezzen: belerohantunk az előttünk haladó BMW-be. Nekünk szerencsére nem lett bajunk, és a másik autó minimális károkkal megúszta, a mi kocsink viszont elég szarul néz ki. Amúgy is egy f*stalicska, de most költhetünk rá min. 200 ezer Ft-t, hogy újra üzemképes legyen, és ez most baromira nem hiányzott. Az vigasztal, hogy Sári nem volt velünk, és sokkal nagyobb baj is lehetett volna...

De hogy azért pozitívan zárjam a húsvéti bejegyzést, a héten egy vagyont perkáltam ki Sári bölcsis fotóiért, amiből itt van egy kis ízelítő. Még soha nem készült róla beállított kép, és gőzöm sincs, miért ilyen béna háttért kellett a gyerekek mögé retusálni, de Sári aranyos, és ez a lényeg.

Sikerült megdöntenünk a bölcsibe járás rekordját: 5+1 nap után betegedett le Sári megint. Tegnap este felment a láza 37,8-ig, úgyhogy ma nem ment megint bölcsibe – annak ellenére, hogy reggel jól volt.

Pedig azért elég jól haladtunk a beszoktatással, tegnap már majdnem ott is aludt, mára tervezték a tényleges próbát. Állítólag Sári már nem sír olyan sokat, sőt, tegnap egyedül ment be a csoportba, a dédi pedig nem sokkal ezután el is ment.

Remélem, most nem lesz hetekig beteg, mert lassan a dédit is beírathatjuk, ha mindig újra kell kezdeni ezt az egész beszoktatást.